Budapest, 1974. (12. évfolyam)

6. szám június - Vincze Oszkár: A légtisztasági program joghézagai

FÓRUM A légtisztasági program joghézagai Aligha akad konstruktív szándékú ember az országban — és főként Budapesten —, aki áldozatok árán is ne támogatná a főváros levegőterének megtisztítására irányuló rendelkezéseket. Időközben azonban kiderült, hogy e nagy jelentőségű tervnek műszaki, munkaerőgazdálkodási és pénzügyi előkészítése nem volt eléggé körültekintő s emiatt á végrehajtás késlekedik. Sőt a megvalósítás ütemét más tényezők is lassítják. A rendelet nyomán több joghézag és régi, bürokratikus buktató mutatkozott. Ezek nemcsak a program megvalósítását nehezítik, de bonyodalmakat, bosszúságokat és fölös kiadásokat okoznak, főként a társasház-közösségek számára. A rendelet egyetlen utalással sem gondoskodik például a szolgalmi joggyakorlat korszerűsítéséről. Mit jelent ez a gyakorlatban? íme egy példa. Adott öröklakásos házban a távfűtés már harmadik esztendeje üzemben van. Logikus lenne, hogy a tőszomszédos, ugyancsak túlnyomórészt magántulajdonú társasház a már megépített vezetékhez csatlakozzék; így az új vezeték néhány méter cső fektetése árán megépíthető. A szóban forgó ház gondnoka érintkezésbe lép a már távfűtött ház közös képviselőjével, aki előbb mereven elzárkózik, majd nyakatekert, ám üres kifogásokkal kitér a szolgalmi jog megadása elől. Ezek után nem volt a háznak más választasa: mintegy 50—60 méterről, a forgalmas úttest alatt 50—70 ezer forint többletköltséggel kellett a távvezetéket a házban megépítendő hőközpontba vezetni. A légtisztasági program megérte volna, hogy a szolgalmi jogot a kor szükségleteihez hangolják. Erre ezúton mind az Igazságügyi Minisztérium, mind a főváros figyelmét felhívjuk. A további joghézag: adott lakóépület 30 lakása közül néhányban nem az öröklakás tulajdonosa lakik. Az egyik lakás körül a mostoha apa és nevelt fia között tulajdonjogi per van folyamatban. További két, nem a házban lakó tulajdonos nem hajlandó a közös költségeket viselni. A ház intéző bizottsága most keresi a módját annak, hogyan bírhatná fizetésre a három renitens társtulajdonost. A szokványos magánjogi per igen hosszadalmas. A végrehajtást különféle módszerekkel egy-két évig is elhúzhatják. A legcélravezetőbb a kényszertatarozás elrendelése lett volna. A kerületi tanács illetékes osztályának ezt rövid úton el kellett volna rendelnie. Ám az Ingatlankezelő Vállalatnak e társasházban — a lakások áruba bocsátása folytán — a korábbi 45 százalékkal szemben ma mindössze 8,5 százaléknyi (két lakás) érdekeltsége van. A saját kötelezettségének eleget téve, az IKV a lakóközösséget magára hagyta és nem kérte a tanácstól a kényszertatarozási eljárás megindítását, a tartozás közadók módjára való behajtását. A ház közös képviselője kerek nyolc hónapon át a canácstól az IKV-ig, az IKV-tól a tanácsig kilincselt. Kerek nyolc hónapon át egyik szerv sem adott határozott választ a kényszertatarozás elrendelésének kérdésében. Csak mellesleg kívánjuk megjegyezni: a három nem fizető tulajdonos közül kettő igen jómódú kisiparos, a harmadik egy nagy mezőgazdasági tsz főagronómusa. A két kisiparos (az egyik szűcs, a másik központi fűtés-és vízvezetékszerelő) a lakást lakottan vette. A lakásba fektetett tőkéjük azóta megsokszorozódott, számításaikat máris bőségesen megtalálták. A kép teljességéhez tartozik továbbá, hogy a ház intéző bizottsága az OTP központjában elintézte: a két iparosmester méltányos feltételekkel hosszúlejáratú kölcsönt vehet fel. Ugyanígy elintézte a bizottság a harmadik renitens tulajdonos, az agronómus kölcsönügyét. Ám sem a két kisiparos, sem az agronómus nem élt a kölcsön folyósításának lehetőségével, jóllehet korábban mindhárman kijelentették, hogy a kölcsön folyósítása esetén vállalják a rájuk eső hányadot. A távfűtőberendezés 1973. október 23-a, a melegvíz-szolgáltatás november óta üzemben van. A lakóközösség azóta esedékes tartozását részben előtakarékosság útján összegyűjtött összegből, másrészt az OTP kölcsönéből rendezte. 1974 szeptemberében további 150 ezer forintot kell befizetni; ebből az összegből azonban a három renitens tulajdonosra eső 83 ezer forint hiányzik. Az OTP több kölcsönt már nem folyósít. Ha szeptemberig nem bocsátanak ki olyan jogszabályt, amelynek alapján — végső esetben végrehajtással — a három tulajdonos fizetésre kényszeríthető, a ház képtelen lesz eleget tenni fizetési kötelezettségének. A bürokrácia és az egész joghézag-eset mellett több szempontból is hasznos elidőznünk. Az IKV azért nem kéri a kényszertatarozási eljárás megindítását, mert érdekeltsége csupán 8,5 százalék. Igaz, hogy a társasház csaknem kétszer akkora összeggel egy másik állami vállalatnak tartozik, és fizetésképtelensége egy fontos állami vállalatot sújthat — mégsincs egyéb jogorvoslat, mint a hosszadalmas polgári per, amelyet a renitens lakástulajdonosok ügyes praktikákkal esztendőkig is elhúzhatnak. Az eset végső tanulsága: a joghézag ezúttal a rossz szándékú adósnak kedvez, és teljes mértékben azokat a lojális polgárokat sújtja, akik nem is önszántukból, hanem hatósági intézkedésnek eleget teendő, magasan erejükön felüli terheket vállaltak magukra. Légtisztasági rendelet nélkül ugyanis a kazáncserét 100 ezer forintos költséggel megoldhatták volna, így egymilliójukba került. Ha nem is joghézag, de méltánytalannak kell ítélnünk, hogy 1 millió forint nagyságrendű rekonstrukció után az adókedvezmény csak akkor lép életbe, miután az adóhivatal azt már engedélyezte. Nem akkortól tehát, amikor az adófizető a rekonstrukciót befejezte és ellenértékét kifizette, hanem amikor az adóhivatal az aktát elintézte. A ház gondnoka a felújítás megtörténtét napra pontosan bejelentette a kerületi adóhivatalnak. Ez 1973 szeptemberében volt. Most már az 1974. évi adó is esedékes, a gondnok tehát sürgette az akta elintézését. A sürgetés nyomán derült ki, hogy az adóhivatal a ház bejelentését az ügy elintézése nélkül ad acta helyezte, és ha a gondnok kellő időben nem ássa ki, a kedvezményt egyrészt nem adják meg, másrészt a megtorló eljárást is megindították volna. Ez már nem joghézag, viszont hivatali mulasztás. Ujabb, súlyos joghézag, hogy a régi típusú társasház, a mai szövetkezeti lakóházaktól eltérően, nem jogi személy. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gondnok pert csupán valamenynyi lakó külön meghatalmazása alapján indíthat. E gyakorlat a gondnokot gyakran tehetetlenségre kárhoztatja, mert a távollevő, nem helyben lakó tulajdonosok hanyagsága miatt az aláírások nem érkeznek be. Feltétlenül el kell érni, hogy a lakástulajdonosok hátrányos megkülönböztetése mihamarabb megszűnjék. Ez annál inkább indokolt, mert a vegyes házakban az állam a tulajdonában levő lakásokat előbb-utóbb áruba bocsátja; az ilyen társasházak számának növekedésével tehát számolnunk kell. Súlyos hiba, ha egy állami ház szomszédságában levő társasház a távfűtést be kívánja vezetni, s az IKV nem hajlandó vállalni a közös hőközpont megépítését. Ez mind az állami, mind a társasház költségeit fölöslegesen növeli. Ennek ugyanis semmilyen adminisztratív akadálya nem lehet, hiszen a költségek számlák alapján, pontosan fillérre eloszthatók, a szolgáltatásokat pedig a fogyasztás vagy az átalány alapján fizetik. A kölcsönt folyósító OTP a szerelővállalat számláját elemzi s joga van egyes költségvetési tételeket kiszűrni. Ezekre a tételekre nem folyósít kölcsönt. Ez nem lenne baj, ha a szerelővállalat az OTP-t valóban jogforrásnak fogadná el. Ha azonban a szerelővállalat ragaszkodik saját költségvetéséhez és a társasháztól a kiszűrt összeget követeli, a házközösség nehéz helyzetbe kerül. A lakóknak nincs készpénzük, a bank pedig a folyósítást megtagadja. Ez a felemás állapot is orvoslást követel. Nem vitás, hogy e társasháztípus része a nemzeti vagyonnak. A házak megóvása és modernizálása — a légtisztasági 28