Budapest, 1974. (12. évfolyam)

6. szám június - Fekete Gábor: Budakalásztól Pomázig

Lakótelep Budakalászon gelenként-esténként annyi budakalászi apróság a HÉV-szerelvényeken. A.nagyközségben az iskoláskor alatti kicsinyek szüleinek 97 százaléka dolgozik, s Budakalász két óvodája 100—120 gyermeket kénytelen a környék, főként Budapest gondjaira bízni. A nagyközség iskoláinak 17 tanterméből hat a szükségtanterem, a kétműszakos tanítás természetesen a berendezést, felszerelést is kétszeresen veszi igénybe: a tanács minden évben egy tanteremre való padot és széket szerez be. A normatívák tanulóként öt könyvet írnak elő az iskolai könyvtárba, a hatszáz budakalászi kisdiákra azonban összesen alig ötszáz kötet jut. Ez azonban csupán ízelítő abból, ami ma még az agglomerációra, de szinte egész Pest megye nehéz iskolahelyzetére jellemző. Az MSZMP KB ez év márciusi, közművelődésről szóló határozata különösen nagy érdeklődést és várakozást váltott ki a főváros gyűrűjében — nem véletlenül. Telefon helyett HÉV Amit pedig az erre járó budapestiek egy-másfél éven belül újdonságként láthatnak Budakalászon: tömegszervezeti székház könyvtárral, ABC-áruház, gyermekkörzeti rendelő, ötven férőhelyes óvoda, ifjúsági tábor. Hát ennyit egy koraérett, fiatal nagyközségről Budapest határában. Pomáz egy ugrásnyira következik Budakalásztól; falusiasabb, de népesebb és ismertebb amannál. Országosan kiemelt üdülőterület, az agglomeráció egyik alközpontjául kiszemelt nagyközség. Budapesthez ezernyi szál, pontosabban három és félezer dolgozó fűzi. Különös módon Budakalásszal inkább udvarias viszony, semmint jószomszédság kapcsolja össze. Annak ellenére, hogy mindkét nagyközségre a szentendrei járási hivatal felügyel, mindkettő kapitális gondja a víz- és az iskolaügy, mindkettő a főváros vonzásában él, fejlődik; a két kilométernyi távolság, amely elválasztja őket, mégis sok. Hozzájárul ehhez egy jelentéktelennek tűnő adalék: Pomáz már „interurbán-övezet". Pomázzal nehezebb telefonkapcsolatot találni, mint — mondjuk — Nyíregyházával. A vonalak terhelése, a hívások állandó torlódása miatt például a hivatalos szentendrei szervek képviselői többnyire eleve lemondanak a telefondrótról, inkább a HÉV-re szállnak, így gyorsabban elintézik teendőiket Pomázon. A nagyközséget II 200 állandó és 2000 ideiglenes lakos népesíti be. Ezenkívül szerény becslések szerint is évente nyolcszázezer fős idegenforgalomról, pontosabban átutazó forgalomról adnak számot a helyiek. Zömmel a környékbeli természetbarát- és turistaparadicsom — Csobánka, Kőhegy, Holdvilág-árok, Oszoly-tető, Csikóvár —, s a Dobogókőre igyekvő gyalogos és autós hadak miatt. Egyébként a természeti szépségekben gazdag Pilis hegycsoport déli kapuja, a Dera patak völgye a korai ősöknek is megnyerte tetszését. A római birodalom északkeleti határának vonalában ez a táj előbb stratégiai pontként szerepelt, utóbb Pomesia név — Alma-telep — adományozásából gyümölcstermelő majorság szerepére következtethetünk; Árpád honfoglaló serege szintén hosszasan táborozott ezen a környéken; évszázadokkal később a budai pasák kedvenc tartózkodási helyéül szolgált Pomáz, egyikük nevét a mai napig is őrzi a Tavan dűlő. A Budavár ostromához készülő császári sereg megint csak Pomázt és környékét szemelte ki táborhelyül. Telkek — szépséghibával A jelenkor másfajta ostrommal hozza összefüggésbe Pomázt. Talán mondani sem kell, hogy a Budapestiek rohamjárói van szó — telek után. Dr. Kara Pál tanácstitkár magánszámításai szerint még két-három évvel ezelőtt is, szombat délelőttönként száz-százhúsz ügyfél fordult meg a kicsiny tanácsépület folyosóin, 95 százalékban budapesti telekkérelmezők. Telek bőségesen akad ma is — szépséghibákkal. Hatalmas külterületi részek hevernek parlagon Pomáz közvetlen környékén, de nem parcellázhatók. Egyelőre csakis ha-Pincelakás Budakalászon szonbérlet útján foglalhatók el, általában öt-tíz évi időtartamra. Ezért hiába a csábítóan nagy, 500—600 négyszögöles, igen olcsón bérelhető, festői környezetben elterülő telkek sokasága, a fővárosi munkások, kispénzű emberek sem hajlandók az ideiglenesség bélyegével „farmerkodni". Persze akadnak, akik mégis igényt tartanak a minden közművet nélkülöző domboldalakra, sztyeppékre, hogy hétvégeken a csend és a levegő birodalmával, az idegnyugtató és szemgyönyörködtető remeteséggel váltsák fel a fővárosi kőrengeteget; őket egy sereg kötelezettség alól menti fel az ideiglenesség, s a többi között élnek is az ÉVM-rendelet passzusával, amely nem ír elő építési engedélyt. Azt viszont előírja, hogy csak „huzamosabb időre emberi lakhatásra nem alkalmas" építményeket emelhetnek a bérelt külterületi telkekre. így aztán a festői környezetet kezdik elcsúfítani az autóbuszfülkékből, vályogviskókból, különféle tákolmányokból álló építmények. Ez persze nem megoldás. Sem a budapestieknek, sem a pomáziaknak. Az orvoslást a víz, a villany, az út jelentené, a külterület „belterületesítése", erre azonban még jócskán várni kell. Márcsak azért is, mert a 11 kilométer hosszban elnyúló nagyközség belterületén is rengeteg munka és pénz szükségeltetik, amíg az alközpont cím jogossá válhat. A nagy-A HÉV-megálló Pomázon Pomázi utcarészlet