Budapest, 1974. (12. évfolyam)

6. szám június - Fekete Gábor: Budakalásztól Pomázig

A Gyógynövénykutató Intézet Budakalászon község még kútvízben is szegény; Budapest -Dobogókő között a Ii-es út a pomázi szakaszon a legrosszabb, igazolja ezt a főutcán hétvégeken keresztülrobogó tízezernyi személygépkocsi; esténként meglehetősen halványan pislákol e hosszú főutca közvilágítása, s nem egy pomázi lakos otthonában az elavult elektromos hálózat miatt most még csak díszül szolgál a 9000 forintos mosógép. A csatornázáshoz készek a tervek, a kivitelezés azonban évről évre halasztódik. A j'árdanélküliség, a sok szükségtanterem sem ad okot arra, hogy az amúgy is a budapesti színvonal bűvkörében élő pomázi ingázók elégedettek legyenek lakóhelyük fejlődésének tempójával. A nagyközségen keresztülrobogó főváiosi gépkocsikaravánok egyelőre csak port, zajt és szemetet hagynak hátra, holott az autósok, s nem kevésbé a HÉV-ről leszálló gyalogturisták ezrei szívesen hagynának pénzt is Pomázon. Ha kapnának érte üdítőitalt, szendvicset, pohár tejet, feketekávét, egyéb harapnivalót. Sajnos, a vendéglátóipar nem sok ügyet vet rájuk, pedig a tanács kínálgatja az oly értékes területet valamiféle vendéglő, étterem, bisztró céljaira. Igaz, a helyi Petőfi Tsz kacérkodik a gondolattal, hogy a tranzitsereg számára tejboltot nyit („bombaüzlet" lenne a szeszes italt nélkülözni kénytelen autósok, s az antialkoholizmusukról ismert természetbarátok miatt), de a megoldásról mégiscsak a területi vendéglátóiparnak kellene gondoskodni. E vonatkozásban kell szólni egy kevésbé népes, mégis jelentős csoport igényéről: Pomázon lovasiskola is működik, élénk külföldi idegenforgalmi érdeklődés közepette. Vendégeknek és vendéglátóknak egyaránt megérné, ha lovaglás előtt és után nem Óbudán vagy Szentendrén kellene keresgélniük fehérasztalt, italt, ételt. 34 percre a Batthyány tértől A pomázi árnyak után következzenek a pomázi fények. Először a szó szoros értelmében véve: a Fővárosi Elektromos Művek az idén 1,6 millió forintot költ a nagyközség villanyhálózatára, trafócserére. 1920 óta először készülődik arra, hogy több áram jusson a nagyközségnek. A hálózat korszerűsítése után a tanács is hozzáláthat a főútvonal közvilágításának javításához, ez évben rá is szán félmillió forintot. Átvitt értelemben sincs híján biztató fényeknek a nagyközség. A szelistyei részen már folynak az előkészületei az új településközpontnak: kilencven holdon 1200 lakásos lakótelep épül majd, hozzá óvoda, bölcsőde, posta, orvosi rendelő, takarékszövetkezet, s mindez már méltó lesz egy agglomerációs alközponthoz. Mellesleg, az újtelepi rész, amely fekvése és beépítése miatt Pomáz Rózsadombjának is neveztetik, már most örömére szolgálhat bármely elkényeztetett ízlésű budapesti városlakónak ; az itt emelkedő, alig néhány éve épült családi házak, villák, hétvégi lakok tulajdonosai — zömmel fővárosi emberek. A Batthyány téri metróállomástól 34 percnyi távolságra élvezhetik a kellemes nyarat, a színpompás őszt, az orgonavirágos tavaszt, vagy akár a havas telet. Mások viszont nem ezért váltanak bérletet a HÉV-re, amely egyébként — szöges ellentétben Érddel — egyeduralkodó: a Pomázon keresztül haladó Volán buszjáratokon lámpással kellene keresgélni pomázi utast. A Hazai Fésűsfonó gyáregysége, a helyi Fatömegcikk, Építőanyagipari, Háziipari szövetkezetek sok pomázinak adnak munkát, de a fővárosból a közelmúltban idetelepített, s évi százmilliós termelést produkáló írószer Ktsz többségében budapesti dolgozókat foglalkoztat. Az iparról szólva nem szabad megfeledkezni a Pest megyei Lakatos- és Kazánipari Szövetkezetről, amelyet messzi környéken „szegkovácsok" néven ismernek. Tagjai cigányok, munkájuk, beilleszkedésük valamit megsejtet a jövőből. Annál több gondot okoznak a községnek a nem dolgozó vándorok, mutatványosok, akik rendszeresen viszszatérnek a környékbeli putrikba. Egy hamarosan meginduló másik építkezés is gyógyírként hat azokra a pomáziakra, akik naponta elhaladnak a budapesti lakótelepek előtt. (Reggelenként az ingázók a Batthyány térre érve az egész fővárosba szerteszóródnak, csepeli, budafoki, óbudai, újpesti dolgozó egyaránt megtalálható köztük.) Hamarosan épülő OTP-társasházak csaknem háromszáz lakásához válogat az igénylőkből a tanács; ennyi lakáskérelmezővel mindenesetre kevesebb lesz — Budapesten, ahol az ötéves munkaviszony már jogcím az igényléshez. Remélhetőleg a soron következő pomázi építkezések miatt a gyermekintézmények (az OTP-kedvezmény kedvezően befolyásolja a népszaporulatot is), a kereskedelmi, egészségügyi, oktatási intézmények iránti igények sem a fővárost terhelik majd. A pomázi közművelődés gondjaitól hamarosan mentesül Budapest, mert négy és félmillió forintos költséggel ifjúsági ház épül a nagyközségben, klubhelyiséggel, könyvtárral. Háromnégy év múlva a pomáziak sem fogják irigyeim ivóvizéért a fővárost: harmincmilliós beruházást, háztartásonként 5800 forintos hozzájárulást vallhat rövidesen magáénak a helyi ivóvíztársulat, amely a bővítendő szentendrei vízműtől, a kiépítendő vezetékektől kapja majd minden fejlődés éltető elemét. Akkor aztán évente nemcsak néhány tucat üdülőház épülhet magánerőből a nagyközségben és környékén — a fővárosiak ismét ellephetik szombatonként a helyi tanácsházát. A pomázi Pamutfonóban Lovasiskola Pomázon