Budapest, 1974. (12. évfolyam)

6. szám június - Fekete Gábor: Budakalásztól Pomázig

A Gyógynövénykutató Intézet Budakalászon község még kútvízben is szegény; Budapest -Dobogókő között a Ii-es út a pomázi szakaszon a legrosszabb, igazolja ezt a főutcán hétvégeken keresztülrobogó tízezernyi személy­gépkocsi; esténként meglehetősen halványan pislákol e hosszú főutca közvilágítása, s nem egy pomázi lakos otthonában az elavult elektro­mos hálózat miatt most még csak díszül szolgál a 9000 forintos mosó­gép. A csatornázáshoz készek a ter­vek, a kivitelezés azonban évről évre halasztódik. A j'árdanélküliség, a sok szükségtanterem sem ad okot arra, hogy az amúgy is a budapesti szín­vonal bűvkörében élő pomázi ingá­zók elégedettek legyenek lakóhelyük fejlődésének tempójával. A nagyközségen keresztülrobogó főváiosi gépkocsikaravánok egyelőre csak port, zajt és szemetet hagynak hátra, holott az autósok, s nem ke­vésbé a HÉV-ről leszálló gyalog­turisták ezrei szívesen hagynának pénzt is Pomázon. Ha kapnának érte üdítőitalt, szendvicset, pohár tejet, feketekávét, egyéb harapnivalót. Sajnos, a vendéglátóipar nem sok ügyet vet rájuk, pedig a tanács kínál­gatja az oly értékes területet valami­féle vendéglő, étterem, bisztró cél­jaira. Igaz, a helyi Petőfi Tsz kacér­kodik a gondolattal, hogy a tranzit­sereg számára tejboltot nyit („bom­baüzlet" lenne a szeszes italt nélkü­lözni kénytelen autósok, s az anti­alkoholizmusukról ismert természet­barátok miatt), de a megoldásról mégiscsak a területi vendéglátóipar­nak kellene gondoskodni. E vonat­kozásban kell szólni egy kevésbé népes, mégis jelentős csoport igényé­ről: Pomázon lovasiskola is műkö­dik, élénk külföldi idegenforgalmi érdeklődés közepette. Vendégeknek és vendéglátóknak egyaránt megérné, ha lovaglás előtt és után nem Óbudán vagy Szentendrén kellene keresgél­niük fehérasztalt, italt, ételt. 34 percre a Batthyány tértől A pomázi árnyak után következze­nek a pomázi fények. Először a szó szoros értelmében véve: a Fővárosi Elektromos Művek az idén 1,6 millió forintot költ a nagyközség villany­hálózatára, trafócserére. 1920 óta először készülődik arra, hogy több áram jusson a nagyközségnek. A há­lózat korszerűsítése után a tanács is hozzáláthat a főútvonal közvilágítá­sának javításához, ez évben rá is szán félmillió forintot. Átvitt értelemben sincs híján biz­tató fényeknek a nagyközség. A sze­listyei részen már folynak az előké­születei az új településközpontnak: kilencven holdon 1200 lakásos lakó­telep épül majd, hozzá óvoda, böl­csőde, posta, orvosi rendelő, takarék­szövetkezet, s mindez már méltó lesz egy agglomerációs alközponthoz. Mellesleg, az újtelepi rész, amely fek­vése és beépítése miatt Pomáz Rózsa­dombjának is neveztetik, már most örömére szolgálhat bármely elké­nyeztetett ízlésű budapesti város­lakónak ; az itt emelkedő, alig néhány éve épült családi házak, villák, hét­végi lakok tulajdonosai — zömmel fővárosi emberek. A Batthyány téri metróállomástól 34 percnyi távol­ságra élvezhetik a kellemes nyarat, a színpompás őszt, az orgonavirágos tavaszt, vagy akár a havas telet. Mások viszont nem ezért váltanak bérletet a HÉV-re, amely egyébként — szöges ellentétben Érddel — egyeduralkodó: a Pomázon keresztül haladó Volán buszjáratokon lámpással kellene ke­resgélni pomázi utast. A Hazai Fé­sűsfonó gyáregysége, a helyi Fatö­megcikk, Építőanyagipari, Háziipari szövetkezetek sok pomázinak adnak munkát, de a fővárosból a közelmúlt­ban idetelepített, s évi százmilliós termelést produkáló írószer Ktsz többségében budapesti dolgozókat foglalkoztat. Az iparról szólva nem szabad megfeledkezni a Pest megyei Lakatos- és Kazánipari Szövetke­zetről, amelyet messzi környéken „szegkovácsok" néven ismernek. Tagjai cigányok, munkájuk, beillesz­kedésük valamit megsejtet a jövőből. Annál több gondot okoznak a köz­ségnek a nem dolgozó vándorok, mu­tatványosok, akik rendszeresen visz­szatérnek a környékbeli putrikba. Egy hamarosan meginduló másik építkezés is gyógyírként hat azokra a pomáziakra, akik naponta elhaladnak a budapesti lakótelepek előtt. (Reg­gelenként az ingázók a Batthyány térre érve az egész fővárosba szerte­szóródnak, csepeli, budafoki, óbudai, újpesti dolgozó egyaránt megtalál­ható köztük.) Hamarosan épülő OTP-társasházak csaknem három­száz lakásához válogat az igénylőkből a tanács; ennyi lakáskérelmezővel mindenesetre kevesebb lesz — Buda­pesten, ahol az ötéves munkaviszony már jogcím az igényléshez. Remél­hetőleg a soron következő pomázi építkezések miatt a gyermekintéz­mények (az OTP-kedvezmény ked­vezően befolyásolja a népszaporula­tot is), a kereskedelmi, egészségügyi, oktatási intézmények iránti igények sem a fővárost terhelik majd. A po­mázi közművelődés gondjaitól hama­rosan mentesül Budapest, mert négy és félmillió forintos költséggel ifjú­sági ház épül a nagyközségben, klubhelyiséggel, könyvtárral. Három­négy év múlva a pomáziak sem fog­ják irigyeim ivóvizéért a fővárost: harmincmilliós beruházást, háztar­tásonként 5800 forintos hozzájáru­lást vallhat rövidesen magáénak a helyi ivóvíztársulat, amely a bőví­tendő szentendrei vízműtől, a kiépí­tendő vezetékektől kapja majd min­den fejlődés éltető elemét. Akkor aztán évente nemcsak néhány tucat üdülőház épülhet magánerőből a nagyközségben és környékén — a fővárosiak ismét ellephetik szomba­tonként a helyi tanácsházát. A pomázi Pamutfonóban Lovasiskola Pomázon

Next

/
Thumbnails
Contents