Budapest, 1974. (12. évfolyam)

5. szám május - Zolnay László: Hatszáz esztendős budavári szobrok feltámadása

gebbi — leletei szerint XII. századi — agrárius településnek ház-, pince-, verem-maradványait vágta át és semmisítette meg. (E falusias település maradványairól a ,,Budapest"-ben már beszámoltam.) Feladatom most kettős: egyik célja az, hogy a helyreállításnak szolgáltasson bemutatható középkori építészettörténeti emlékeket. Másrészt: a helyreállításnak ebben az utolsó menetében, a palotarekonstrukció 24. órájában mentőásatásszerűen mindazokat a területeket át kell vizsgálnunk, amelyeknek régészeti tisztázására eddig — az ott álló épületek miatt — sor nem kerülhetett. így a vár történetének kritikus kérdéseire remélhetek feleletet. Ugyanis már a régebbi várpalota-ásatásban való részvételem idején — 1949 szeptemberétől 1951. év nyaráig — felettébb kívánatosnak éreztem az egyértelmű régészeti emlékanyag tűzpróbáját, az egymásnak s önmaguknak is ellentmondó hipotézis-kovácsolások helyett. Lerontott középkori házak és — a szobortemető Az 1973-as év során kutatásaim feltételei gyökeresen megjavultak. Az engem alkalmazó múzeumnak új elöljárója erős kézzel karolta fel munkámat. A várberuházási vállalat vezetői — köztük Cerovszki Iván mérnök — hatékonyan támogatták törekvéseimet. Az építésügyi szervek céljait sikerült a múzeumi-műemléki feladatokkal közös nevezőre hozni. így 1974. január 14-én kedvezőbb viszonyok között kezdtem meg idei munkámat. Az északi előudvarnak a Szent György tér felé eső nyugati, krisztinavárosi oldalán — a Zsigmond király korában kialakított „area amplissima" (legnagyobb piac) alatt —, XII. és XIII. századi építést eláruló kőházak maradványai mutatkoztak. (Szerény, 50 cm vastagságú alapfalaik csupán földszintes kőházakat gyaníttattak, holmi várfélét nem.) Ez volt az a terület, ahol a XV. század feljegyzései szerint a kettős és tömeges lovaspárbajokat, bajvívásokat, karusszeleket tartották. Itt fejezték le Hunyadi Lászlót. Itt emeltette Mátyás a Hunyadiemlékművet s e jeles uralkodónk itt vívott meg Holubárral. Kutatásunk tette világossá: az Anjou-korban — amikor István herceg (f 1354) és királyi bátyja, Nagy Lajos (•}• 1382) palotáját építtette — az ő palotájuknak északi előudvara még csak a mai Oroszlánoskapu tájáig, a Stróbl Alajos féle Mátyás-Szép Ilonka díszkútig terjedt. Ugyanekkor a budai polgárvárosnak kőházai egészen idáig lenyúltak. Amikor azután Zsigmond király megépíttette a híres Friss palotát, meg a máig megmaradt altemplomra emelt házikápolnáját (fotója megjelent a „Budapest" áprilisi címlapján), lebontatta az Anjouk palotájának egyrészét, lebontatta az Anjouk házikápolnáját. De lebontatta azokat a budavárosi polgárházakat is, amelyek északabbra tolt új várterébe estek. Az így nyert északi térséget — kutatásom színhelyét — Zsigmond mind nyugat, mind észak, mind kelet felől erős, ma is meglevő várfalakkal övezte. A várfalak kulcsaként pedig megépíttette a már említett — borospincéket is magába foglaló — északi várkaput, ill. kaputornyot. így alakult ki az 1430-as évekre a nagy északi várpiac, amaz „area amplissima". Nos hát ezeket a Zsigmond korában lebontott budai kőházakat — letarolt maradványaikat — kutattam 1974 január—februárban. Az idő itt sürgetett leginkább: ide kerül az új, útvezető-híd, a palota kommunikációjának főütőere. 1974. február 22-én a két szerény méretű kőházacskának udvarszerű falközében egyik munkatársam — Szerencsés István —a Zsigmond-kor törmelékanyagából mészkőből faragott szobor töredékét nyújtotta fel. Férfikart ábrázolt, olyanféle szíjjal fűzött bőringben, amilyent akkoriban — páncél alatt is — íjászok, katonák viseltek. Hamarosan előkerült egy — páratlan finom műgonddal megmunkált — mészkő férfifej is. Rövid hajzatú férfi, gondűzte redőkkel homlokán és szemzugaiban; kifejezésében valamiféle olyan fájdalom, amilyent csak antik héroszok arcán látunk. Délutánra már előkerült egy szobor-talapzat is: veres harisnyanadrágot viselő férfialak lába, hegyesorrú saruban. Másnapra hat, harmadnapra már több mint tucatnyi szobormaradványt emeltünk ki. Madonna-torzó, kék köpenyes női szent alakja, heroldok, páncélos lovagok, apródok, hasított ujjú, hurkás ráncú és sima fegyverkabátokban. Meg szentek, prófétikus komorságú, nagybajszú, szakállas alakok. A szobrok valaha festést viseltek; drapériáikon kék, vörös, zöld, arany festés nyomai. Festettek a vésett szemgolyók is. A szobrok zömmel hárem darabra törten feküdtek — agyagréteggel leborított, szűk lelőhelyükön. A lábazatokról leszakadtak a törzsek. A törzsekről letörtek a fejek Már az első órákban látnivaló volt: egyedülálló leletcsoporttal állunk szemben! Művészettörténetünk egy eddig kevéssé ismert és Torzó Madonna torzó H M;