Budapest, 1974. (12. évfolyam)

5. szám május - Vértesy Miklós: Alapítványok a Budapesti Tudományegyetemen

szük réteghez tartozott: az egyetemet végzett értelmiséghez. Közülük elsőnek Rökk Szilárdot említsük, az emberbarát ügyvédet, aki hallatlanul sokat, 750 000 forintot adott különböző szociális és emberbaráti célokra; a többek között 30 000 forintot a diákoknak az egyetem által meghatározandó módon való segítésére. Többen a szociális céllal összekapcsolták kedves hozzátartozójuk emlékének megörökítését ; így Vigyázó Sándor és felesége fiatalon elhunyt jogász fiúkról nevezték el a Kórházegylet és a Mensa Academica javára tett, összesen 30 000 koronás adományukat. A hasonlóképpen korán meghalt Sigray Pál temetésekor az évfolyamtársai által tanúsított együttérzést a szülők a Joghallgatók Segítő Egyesületének adott 2000 koronás alapítvánnyal igyekeztek viszonozni. A diákjóléti intézmények támogatói között kis számban közületeket is találunk. A Kórházegylet részére Pozsony városa 5000 koronás ágyalapítványt tett; az Osztrák— Magyar Bank Ferenc József uralkodásának 50. jubileuma alkalmából 10 000 koronát adott; 1911-ben több város gyűjtött össze 4035 koronát. A főváros sem akart a vidék mögött lemaradni: 1880-ban, az egyetem újjáalakításának centenáriumán kötelezte magát, hogy évente 1000 forintot ad ösztöndíjakra, 1899-ben pedig további 1800 koronát ajánlott meg e célra. Az adományozás jogát magának tartotta fenn, s kimondta, hogy elsősorban budapesti illetőségűek pályázhatnak, és közülük előnyt élveznek a volt fővárosi alkalmazottak árvái. A gyógyszerészek Than Károly 40 éves professzori jubileumát 1902-ben gyűjtéssel ünnepelték meg. Négyszázharmincan adtak átlagosan 5—10, összesen 9000 koronát. A Magyarországi Gyógyszerészegylet ezt az összeget 10 000 koronára egészítette ki. A kamatok egy szorgalmas II. éves gyógyszerészhallgató segélyezését szolgálták. Az alapítólevelek kikötései Az alapítványtevők a legváltozatosabb kikötéseket tették a kamatok odaítélésére. Egyesek úgy intézkedtek, hogy ugyanannak a személynek ösztöndíj vagy segély legfeljebb egy évig adható. Mások viszont hangsúlyozták, hogy a kiválasztott diák, ha szorgalmával, magaviseletével méltó rá, tanulmányai befejezéséig részesüljön a támogatásban. Számos olyan előírást találunk, hogy a segélyezésnél egy meghatározott városból, megyéből származók, valamilyen valláshoz tartozók vagy az adományozók rokonai előnyben részesüljenek. Lyka Emil diplomája megszerzésekor szerény, 100 koronás alapítványt létesített. Ennek kamatait minden ötödik évben a „legszegényebb, de jó erkölcsű" diák kapta. Peregriny Sándorné Némethy Irma végrendeletével 1000 koronát juttatott a menzának, hogy a kamatokból karácsonykor jobb ebédet és vacsorát főzzenek. A Mailáth György országbíró alapítványából fizetendő évi 3C0 frankra kitűnően végzett és mind a négy évben a fővárosban beiratkozott jogászok pályázhattak. Az ösztöndíj odaítéléséről a jogi kar véleményezését meghallgatva a Mailáth család elsőszülöttségi ágának legidősebb férfitagja döntött. Nem mindenki írta elő adománya felhasználásának módját. Székely István professzor 1917-ben tett 20 000 koronás alapítványának célja a teológusok vallástörténeti, orientalisztikai, természetbölcseleti és lélektani képzettségének előmozdítása. A hittudományi kar szabad kezet kapott: kiírhatott belőle irodalmi pályázatot, megbízást adhatott könyvírásra, utólagosan jutalmazhatott korábban megjelent műveket, ösztöndíjjal támogathatott tudományos kutatást, külföldi utazást, például a bibliai események színhelyének tanulmányozását, expedícióban való részvételt ... A díj nagyságát is a kar határozhatta meg esetről-esetre. Székely kikötötte, hogy az írandó vagy már megírt tanulmány a katolikus világnézettel ne álljon ellentétben, de „a hitvédelmi célzat nem követelmény". A legfurcsább alapítvány, olyan „adok is meg nem is", Hauser likáé. Vagyona felét fogadott fiára, Lányi Andorra hagyta. Másik feléből róla elnevezendő alapítványt létesített, de ennek haszonélvezőjéül is fogadott fiát s ennek születendő gyermekeit jelölte ki, az egyetem csak az ő haláluk után rendelkezhetett volna szabadon a pénzzel. Ha azonban Lányi Andor „a közélet bármely ágában, de különösen a szociálpolitika vagy általános békemozgalom tekintetében vagy a parlamentben olyan tevékenységet fejt ki, mely e részben hivatott közegek méltó elismerését kivívja", akkor az alapítvány megszűnik s a vagyon a fogadott fiú korlátlan rendelkezésére áll. Häuser Ilkához hasonlóan mások is végrendeletileg tettek alapítványt. Ezekből néha sok évig elhúzódó perek keletkeztek. Az 1905-ben elhunyt Lipthay Pál kecskeméti lakos — mint írta — „híven őseim tradícióihoz, kik a tudomány istápolásáról sohasem feledkeztek meg", négy 2000 korona névértékű részvényt és készpénzt hagyott az egyetemre. Rokonai megtámadták a testamentumot s a per elmeorvosi szakértők meghallgatása után csak 1911-ben ért véget, akkor is egyezséggel. Poklop Ignác 30 000 koronát testált az egyetemre, hogy ennek kamataiból minden évben három „érdemes és derék" diákot segélyezzenek. Az örökösök a köteles rész erejéig megtámadták a végrendeletet. A per több évi huza-vona után 1920-ban fejeződött be, addigra a megítélt 20 000 korona értéke az eredetinek tört részére csökkent. A pénz elértéktelenedése Voltak olyan alapítványok, amelyeknek senki sem vehette hasznát. Jellemző példa erre Tély Miklósnéé. Azt akarta, hogy 2000 koronás hagyatékából egy szegény, jó előmenetelü diák egész éven át ingyen ebédben részesüljön. Úgy intézkedett, hogy a kamatok addig, amíg a szükséges összeget, 200 koronát el nem érik, tőkésítendők. Tekintve, hogy az első évi kamat csak 80 korona volt, húsz esztendőt kellett volna várni, amíg ez a két és félszeresére növekszik; addigra azonban az infláció teljesen értéktelenné tette. Az első világháború után ugyanez történt az összes alapítvánnyal: az összesen 550 000 koronányi befizetett összeg az 1920-as évek közepén egyetlen hallgató egy havi étkezési költségeit sem fedezte. Hasonló sorsra jutottak a proletárdiktatúra bukása utáni évekből származó alapítványok. Ilyen volt Hopp Ferencé. A kiváló műgyűjtő, aki kelet-ázsiai, koreai és japán ritkaságait az államra hagyva, megvetette a később róla elnevezett Keletázsiai Múzeum alapját, a Calderoni és Társa cég egyedüli tulajdonosaként jelentékeny vagyont hagyott hátra, melyet az 1919 szeptemberében felvett hagyatéki jegyzőkönyv három és fél millió koronára becsült. Ennek jelentékeny részét különböző jótékonysági célokra hagyta; a Mensa Académicára 10 000 koronát. Az utolsó „inflációs" alapítványt Lánczy Gyula professzor özvegye tette. 50 000 koronájának kamatai azt a hallgatót illették volna meg, aki az egyetemes középkori történelemben a legjobb tanulmányi eredményt éri el. A pénzromlás okozta elértéktelenedés és a középosztály elszegényedése miatt a Horthykorszak későbbi éveiben összesen ketten segítették adományukkal az egyetemet. Az egyik Wolkenberg Alajos teológus professzor volt, aki rektori évének végén, 1929-ben 600 dolláros alapítványt tett. Az alma materre bízta, hogy a kamatokat pályaművek jutalmazására, külföldi tanulmányutak finanszírozására vagy egyéb célra használja-e fel, csak azt kötötte ki, hogy minden évben más karhoz tartozó diák kapja, egyenlő érdemek mellett — olyan, aki Szatmárnémetiben született. Értékben ugyan nem, de időrendben Follért Károly nyugalmazott posta- és távírda vezérigazgató adománya az utolsó. Még életében, 1933-ban az egyetemnek adta Labanc út 55. szám alatti 757 négyszögöles ingatlanát a rajta levő épületekkel együtt, hogy a gyermekklinikai gyógykezelés keretében gyermekgyógyászati és gyermeküdülési célra használják fel. Alapítványokkal nem lehet megszüntetni a diáknyomort A felületes szemlélőt meghathatja az a készség, amellyel az alapítványtevők segíteni akartak a diákokon. Ha azonban egy kicsit behatóbban vizsgáljuk a segítséget, látjuk, hogy ez mélyen a szükséglet alatt maradt, porszem volt a sivatagban, vagy — Apponyi Albert kifejezését használva — „szocialisztikus olajcsepp". Ez a magánjótékonykodás csupán a hallgatók kis, nagyon kis részének tudott valami támogatást nyújtani. 1899-ben 5546-án, 1913-ban 8085-én iratkoztak be a tudományegyetemre. Ebből a sok ezer diákból az alapítványok révén évente legfeljebb huszonötén kaptak ösztöndíjat vagy valamelyik értekezésükre jutalmat. Számszerűen a legtöbben a Mensa Academicától élveztek támogatást, de ez az egyesület virágkorában is csak 400 ebédet osztott szét, vagyis a beiratkozott diákok kb. 5%~a tudott itt étkezni. A diáknyomor csak a felszabadulás után szűnt meg, s a szegénysorúak, a munkás- és agrárproletár fiatalság előtt csak ezután nyílt meg a felsőbbfokú tanulás lehetősége. Ma minden kedvezőtlen anyagi helyzetben levő diák kap szociális segélyt, minden jó tanuló ösztöndíjat, mindenkit megillet az ingyenes gyógykezelés, a kórházi ápolás, és a beiratkozottak 78,2%-a étkezik az egyetemi menzákon. 37