Budapest, 1974. (12. évfolyam)

5. szám május - Fekete Gábor: A legnagyobb falu

Budapest vonzásában I. Fekete Gábor A legnagyobb falu Csigó László felvételei Latin eredetű szó az agglomeráció, a lexikon szerint tágabb értelemben felhalmozódást, tömörülést, sűrűsödést jelent; szűkebb értelemben pedig „egy nagyváros és környéke népességének a nagyváros közigazgatási határán túl terjedő tömörülése . . ." A budapesti agglomeráció nem egyszerűen települések összességét jelenti; társadalmi-történelmi fogalommá és jelenséggé vált az elmúlt 20—25 esztendőben a főváros közvetlen környékét alkotó gyűrű. A hivatalosan 44 településből és Szentendre városából álló vonzáskörzet, amely körülfogja a fővárost, egyszerre táplálja és emészti Budapestet, növeli gondjait és hozzájárul gyarapodásához. Olajfinomító és gémeskút, házgyár és petróleumlámpa egyaránt megtalálható ebben a körzetben, ahonnét lakosok tíz- és százezrei kelnek útra naponta; Budapest iparában, kereskedelmében, közlekedésében, igazgatásában, szociális ellátásában nyújtanak segédkezet, a fővárosban dolgoznak, művelődnek, vásárolnak, keresnek gyógyulást. A vonzás azonban „visszafelé" is megnyilvánul: a budapestiek közül számosan dolgoznak ebben a körzetben; tíz-és százezrek élvezik e környék pihenési, üdülési lehetőségeit, profitálnak mezőgazdaságából, kertészetéből. Képet adni e gyűrűről, amely szorítja is, ékesíti is a magyar fővárost, bemutatni valamennyire Budapestnek és vonzáskörzetének, az agglomerátumnak kölcsönös egymásrautaltságát — ez a célja most induló sorozatunknak. Fel és le a ranglistán „Érden minden nagy, Érden minden sok." A helyi szólásmondást ezúttal Máté Dezső tanácselnök idézi. Egy évtizede viseli tisztségét; a megelőző évtizedben négy tanácselnök adta egymásnak a stafétabotot, s a sűrű őrségváltás kétségkívül annak volt köszönhető, hogy Érden minden gond is nagy volt és sok. Volt? Ami azt illeti, a mai tanácselnök sem azért tart ki posztján, mintha Érd már a földi paradicsom lenne. Egyszerűen csak rendelkezik az emlékezés és az összehasonlítás képességével, amely szólásra is készteti a lakosok, olykor a tanácstagok panaszáradata hallatán: — Csak egy pillanatra gondoljanak viszsza arra, hogy volt-e itt, „Budapest XXIII. kerületében", tíz évvel ezelőtt akár egyetlen kétemeletes ház, öt-tíz percenként induló pesti autóbuszjárat, bevásárlóközpont ABC-áruházzal, az országos átlagot elérő orvosi körzet, művelődési otthon, szövetkezeti húsüzem vágóhíddal ... Mikor gazdálkodhatott a tanács nálunk évi 50 millió forinttal? Tíz év alatt sem tellett ennyire. Vallom, hogy Érden az öröm is nagy és sok! A Kosztolányi Dezső tértől 30 perces autóbusz-utazással ér az utas Érdre. (Zuglóba sem hamarabb!) Abba a helységbe, amely évszázadok óta némi tehetetlenséggel sodródik a települések ranglistáján fölfelé és lefelé. Mátyás idején szabad királyi város. 1703-ban mezőváros. 1912-ben nagyközség. 1920-ban kisközség. 1970-ben újra nagyközség. A mai napig is az. Behemót falu, Magyarországon — s némi túlzással Európában — a legnagyobb falu. Terjedelmét, népességét tekintve Szentendre, vagy Százhalombatta a nyomába sem érnek. Emezek mégis már városi rangot kaptak. Érd nagyközség, de ami sokkal inkább jellemző rá: nagy község. Területe a felszabadulás előtti kis-Budapestével azonos, tizenegy kerületében több száz utca található, s az utcák új házaiba évente átlag 600—800 új, állandó lakos költözik. További négy és fél ezer ideiglenesen jelentkezik be, s rövidebb-hoszszabb idő után Százhalombattára, de főleg Budapestre veszi útját. Érden a pillanatnyi létszám 35 ezer lakos. Ebből reggelente 16—17 ezren indulnak budapesti munkahelyükre, délután és este ennyien — a nagyközség felnőtt lakosságának 90 százaléka — érkeznek vissza. S mégis, próbálná csak valaki is megjegyezni, hogy Érd Budapest alvóvárosa, alaposan megkapná a magáét a manapság mindinkább pejoratív értelmű címzésért a bennszülött érdiektől. „Munkásközség ez, s ha már város nem vagyunk, legalább azt ne mondják, hogy Erd csak hálószobája Budapestnek." Ami igaz, igaz, a munkából hazatérő érdiek nem hagyják abba a munkát. Tanúság erre az épülő családi házak sora, a megművelt gyümölcsösök, zöldséges- és virágoskertek tömege, a „gazda szeme hizlalta" jószág, amely mindaddig tartható, amíg csak város nem lesz a nagyközségből. Ennyi előnyt jelent mindenesetre a falusi rang, ami miatt nemcsak a várossá cseperedett, sokszorosan nagyobb költségvetésből gyarapodó fővároskörnyéki települések hagyták el Érdet, hanem a néhány éve még testvérközségként számontartott Békés is. A két település kölcsönös barátsága, együttműködése egycsapásra végeszakadt, amint az Érdnél kisebb Békés is város lett. Érd tehát se királyi város, se mezőváros, se alvóváros, se testvérváros. Szentendrei atmoszférára, Százhalombatta-méretű iparra, békési hőforrásra hiába vár. Ellenben kezében a marsallbot, az irigylésre méltó nagy — és egyetlen reális — lehetőség: az, hogy Budapest szomszédságában kertvárossá épül majd. Reális álom az érdieknek, hiszen megvalósulása közművesítéssel, kommunális előnyökkel járna, vízzel, villannyal, utakkal, üzletekkel, iskolákkal, kórházzal; elvégre az érkező budapestiek megkövetelnék a komfortot. De álom a fővárosiaknak is, hiszen negyedórás autóút után várja őket az áhított csend, a pompás levegő, a családi vagy hétvégi ház, a nyíló barackvirág feledhetetlen látványa. Ahhoz persze, hogy mindenki álma valóra váljék, Érden is számolni kell a le-6