Budapest, 1974. (12. évfolyam)

4. szám április - Dr. Ságvári Agnes: A szocialista várospolitika 1945-től napjainkig I.

bás lakások száma az 1920. évi 61 358-ról 1940-ig 126 610-re szaporodott, ami az összes lakások 44,4 százalékának felelt meg. Ennek ellenére a munkásoknak csak alig több mint 1 százaléka lakott fürdőszobás lakásban; 92 437-en konyha nélküli lakásban, 37 234-en nem lakás céljára készült helyiségekben laktak; és több mint tízezren különféle nyomortanyákon — mint pl. a Mária Valériatelep, Auguszta-telep — éltek emberhez méltatlan körülmények között. Az albérlők száma 105 559, az ágybérlőké 58 510 volt. Évtizedek során a „rendes" lakások felszereltsége jelentős mértékben javult. 1941 elején már a lakásoknak csak 12,7 százalékában nem volt vízvezeték és csak 9 százalékából hiányzott a villany. Gázvezetékkel a lakások 46,3 százaléka volt ellátva, és a csatornahálózatba 76 százaléka volt bekötve. Az 1920-as években a főváros körüli népességtömörülés nagymértékben fokozódott. 1941. január 1-én a peremtelepülések népességének száma 547 828 volt, 80,8 százalékkal (244 798 fő) több, mint 1920-ban. A lakóházak és lakások száma; a laksűrűség 2. sz. tábla Időpont ,,Rendes' * Egyéb lakóhelyiségek** „Rendes" akásokban Időpont lakóépületek lakások Egyéb lakóhelyiségek** egy szobára jutó lakók száma az egyszobás lakások laksűrűsége Időpont száma egy szobára jutó lakók száma az egyszobás lakások laksűrűsége 1920. XII. 31. 17 625 206 467 33 643 2,33 3,75 1930. XII. 31. 23 142 244 251 41 625 2,13 3,48 1941. I. 1. *** 30 630 288 100 49 472 2,12 3,32 * Lakás céljára épült ** Üzletek, műhelyek stb. *** Az 1930. XVIII. tc. alapián 1943. április 1-én Budapesthez csatolt budakeszi erdővel és a csepeli állami kikötővel együtt Az egyesítéskori Budapest nagyon kevés emeletes házzal rendelkezett. A lakóépületek háromnegyede földszintes; háromemeletesnél magasabb lakóépület Budapest egész területén mindössze 18 volt. Emeletes lakóházak főleg a budai Várhegyen, a Vízivárosban, a Belvárosban és a Lipótvárosban épültek. A legsűrűbben beépített részek voltak Budán: a Várnegyed és a Víziváros az Országútig (Mártírok útja). Sűrűn beépített volt még a Várhegy nyugati lejtője és a Tabán. Pest sűrű beépítésének határa lényegileg a mai Nagykörútig terjedt, de még ezen belül is volt lazán beépített vagy beépítetlen terület. A főváros környéke, a jelenlegi külső kerületek 1873-ban jórészt lakatlanok voltak, kivéve Újpestet, ahol 519 és Rákospalotát, ahol 504 ház volt található. A lakáshelyzet a felszabadulástól napjainkig (1945—1973) A második világháború Budapest lakásállományában rendkívül nagy károkat okozott. Az 1945 márciusában végrehajtott összeírás adatai szerint Budapest területén az összes lakóépületnek több mint 70 százaléka — több mint 66 ezer lakás — megsérült, 23,1 százaléka súlyosan, 3,8 százaléka (13 588 lakás) pedig teljesen megsemmisült. A romok eltakarítása és a lakóépületek kijavítása a felszabadulást követő években gyors ütemben haladt. A sérült, de még kijavítható lakóépületek helyreállítása mintegy 90 százalékban 1949 végéig megtörtént s 3502 új lakás is épült. Ezenkívül sok nagy lakást megosztottak. Mindezek eredményeként a lakáshelyzet némileg javult, egyenletesebbé vált a lakások kihasználása. Az 1949. évi népszámlálás időpontjában a főváros lakásállománya 301 816 volt, 4,8 százalékkal (13 716-tal) több mint 1941 elején. Nagy-Budapest létrehozásával a lakásviszonyok ismét rosszabbodtak. Az 1950-ben Budapesthez csatolt peremtelepüléseken a lakásviszonyok sokkal rosszabbak voltak, mint a régi Budapesten. Míg Budapesten 1949 elején az egy lakószobára jutó lakók száma 2,05 volt, addig a fővároshoz csatolt peremteiepüléseken átlagosan 2,49. Az egyszobás lakások laksűrűsége Budapesten 2,82, a peremtelepüléseken 3,02. A peremtelepülések lakásállományának általános színvonala nagyon alacsony fokon állt: az 1949. évi 160 102 lakásnak 72,8 százaléka volt egyszobás (Budapesten 57,4 százaléka). Vízvezetékkel a peremtelepülések lakásainak 25,3 százaléka, Budapesten 87 százaléka volt ellátva. A csatornahálózatba bekapcsolt lakások aránya 9 százalékos volt, a budapesti 66 százalékkal szemben. Vezetékes gázzal a peremkerületek lakásainak 2,1 százaléka volt ellátva, Budapesten 47,2 százaléka. Fürdőszobával vagy mosdófülkével a peremtelepülések összes lakásainak 14,5 százaléka rendelkezett, míg Budapesten 46 százaléka. Hallatlanul meggyorsult a népességgyarapodás, növekedett a házasságkötések és a születések száma, mind több vidéki áramlott a fővárosba. Nagy-Budapest népessége az 1949. év elején már1 590 316 volt. Az állandóan növekvő lakásigényeket a lakásépítés nem volt képes követni. Az állami építőipar gépesítettsége még igen alacsony fokú volt. A lakásigények nagyságát némileg mérsékelte a bérház jellegű ingatlanok állami tulajdonba vétele. Magánlakásépítés ebben az időszakban alig volt, az építtetők kevés állami kölcsöntámogatásban részesültek. Állami kölcsönnel 1950—1953 között mindössze 1759 lakás épült, ezek többsége is helyreállítás és lakásmegosztás volt. A főváros lakáshelyzetének megjavítására az első ötéves terv (1950—1954) igen jelentős lakásépítési programot vázolt fel, amely azonban nem realizálódott. A tervben előirányzott lakásmennyiségnek 50 százaléka sem épült meg. 1950 és 1954 között összesen 18 169 (éves átlagban 3,6 ezer) lakás épült, ebből 6056 új építkezés, a többi egyéb építkezés (helyreállítás, lakásmegosztás stb.) eredménye. A nagy lemaradás oka — a többi között — az volt, hogy az ipar rekonstrukciója és új üzemek létesítése szinte az egész építőipari kapacitást lekötötte. Az 1953. évi kormányprogram tervbe vette a budapesti lakásépítés ütemének meggyorsítását: és évi tízezer lakásban jelölte meg az építendő mennyiséget. A kormány jelentős mértékben növelte az állami kölcsöntámogatást is. Mindezek eredményeként fokozatosan javulni kezdett a helyzet. 1955-ben már lényegesen több lakás készült el, mint az előző évek bármelyikében. Az 1955-től 1960-ig terjedő időben, 6 év alatt 49 869 (éves átlagban 8,3 ezer) lakás épült; ebből az új lakások száma 35.017 volt. Az összes lakásépítésből OTP kölcsönnel 17 884, kizárólag magánerőből 3,156 valósult meg. Ebben az időszakban kezdődött el a koncentrált, az ún. lakótelepi építkezés; végre lehetőség nyílt a gépesítés fokozására és a korszerű technológiák alkalmazására. 1953 és 1960 között 16 765 lakás már lakótelepeken épült fel. Az állandóan növekvő lakásigényeket a hagyományos építőipari módszerekkel már úgysem lehetett volna kielégíteni. A viszonylag csekély ráfordítással megvalósítható lakásnyerési módok (helyreállítások, lakásmegosztások, átalakítások, emeletráépítések) az 50-es évek első felétől fokozatosan csökkentek. Ezért építőiparunk a második ötéves terv időszakában megkezdte az áttérést a közép- és nagyblokkos, valamint a csúszó zsaluzatú építési módra. Mivel azonban így sem sikerült a lakások számát a kívánt mértékben fokozni, 1965-től kezdődően a korszerű és nagy termelékenységű házgyári technológiát alkalmazzák. A koncentrált — házgyári technológiával épült — lakásépítés tette lehetővé azt, hogy a lakáshiány enyhülni kezdett. A második ötéves terv időszakában (1961—1965) 50 821 (évi átlagban 10,2 ezer), a harmadikban (1966—1970) 58 938 (évi átlagban 11,8 ezer) lakás épült. Az 1950. január 1-től 1970. december 31-ig terjedő időben összesen 177,8 ezer lakás épült. Ennek háromnegyede új építkezés volt, egynegyede pedig emeletráépítés, tetőbeépítés, toldaléképítés, lakásmegosztás, átalakítás és helyreállítás. Ugyanezen idő alatt 25 ezer lakás szűnt meg. A lakások 53 százaléka állami beruházásból, 47 százaléka magánerőből (OTP-öröklakás, OTP-kölcsönnel, OTP-kölcsön nélkül) épült. A magán-lakásépítésen belül a második ötéves terv időszakában fejlődésnek indult a többszintes társasház-építés. Ez az építési forma tette lehetővé az építési területek intenzívebb kihasználását és gazdaságosabb közművesítését. Új. koncentrált építkezéssel, egy területen ezernél több lakással, 18 telepítési helyen, több mint 45 ezer lakás készült el 1970 végéig. Olyan nagyobb városrészek létesültek, mint a hétezernél több lakásos IX. kerületi Üllői úti, a három és félezer lakásos XI. kerületi Lágymányosi, a háromezernél több lakásos XIV. kerületi Nagy Lajos király úti lakótelepek. Befejezés előtt áll az 1966-ban megkezdett Kelenföldi lakótelep építése, ahol eddig közel hét és félezer lakást adtak át. Óbudán, a legelavultabb városrész rekonstrukciója során eddig ötezer lakás készült el. A városmagtól legtávolabb eső Újpalotán (Páskomliget) 1969-ben kezdték el — többnyire mezőgazdasági területen — az új lakótelep kialakítását, ahol eddig több mint hatezer lakás épült fel. Ugyancsak 1969-ben kezdték el a legnagyobb lakásszámú zuglói lakótelep építését. Itt 1975-ig 14 és félezer lakás készül el. Az 1970. január 1-i népszámlálás időpontjában Budapesten az összes lakások száma 627 841 volt; 165 923-mal több (35,9%), mint 1949 elején. A lakásállomány 13,6 százalékkal nagyobb arányban nőtt, mint a népességszám; ennek ellenére a lakásigénylők száma napjainkban is százezer körül mozog. Ennek sok oka van. Számos régi családi otthont le kellett bontani. A felvándorlások révén a főváros lakosságszáma nagymértékben megszaporodott. A családok elaprózódtak. A válások száma számottevően emelkedett. Mindezekkel párhuzamosan jelentősen megnőttek az igények. Javulást elsősorban a modern, jól felszerelt lakások számának növekedésében és a zsúfoltság csökkenésében tapasztalhatunk. Az egyszobás lakások aránya az 1949. évi 62,6 százalékról 1970-ig 49 százalékra csökkent. Ugyanakkor a közműves vízvezetékkel ellátottaké 65,7 százalékról 84.6 százalékra, a vezetékes gázzal ellátottaké 32,7 százalékról 63,6 százalékra, a fürdőszobás, mosdófülkés lakásoké 36,9 százalékról 58,5 százalékra emelkedett. Jelenleg az összes lakásoknak közel 10 százaléka van bekapcsolva a távhőellátási hálózatba. A főváros lakásállománya 1974 elején 673 320 volt. A negyedik ötéves terv a fővárosban mintegy 40 százalékkal több lakás építését irányozta elő, mint amennyi a megelőző ötéves tervidőszakban megvalósult (az eddiginél nagyobb alapterülettel és szobaszámmal). A mostani tervidőszak első három évében 41 920 lakás készült el; a hátralevő két évben további 35 ezer felépítésével számolhatunk. A lakásnagyság növelésének közvetlen népesedéspolitikai jelentősége is van. A főváros lakásállományának közel a fele még most is egyszobás. Ez a körülmény hátráltatja a nagyobb családegységek kialakulását, a gyermekszám növelését. Az utóbbi években már a lakások többsége két- és több szobával épül. Míg a II. ötéves terv időszakában egy szobával a lakásoknak 32,1 százaléka épült, addig a harmadikban már csak 10,5 százaléka. A negyedik ötéves terv egyszobás lakás előirányzata 7 százalék. A fővárosban tehát nemcsak a lakáshelyzet javul fokozatosan, hanem a lakásállomány minősége és nagyság szerinti összetétele is javuló tendenciát mutat. 16