Budapest, 1974. (12. évfolyam)

3. szám március - Dr. Zoltán Zoltán: Pest-környék településszerkezetéről

Cikkünk további részében főként ezekre kívánunk koncentrálni. Pest környék funkcióváltozásából és az infrastrukturális elmaradottságból adódó problémákat e cikk szerzője is kifejtette már e folyóirat hasábjain. (A főváros háztájija: Pest megye. Budapest, 1967. november. Pest környék településfejlettsége. Bu dapest, 1968. július.) Az agglomerációs övezet településszerkezeti problémái Az agglomerációs övezet fejlődését akadályozó belső tényezők közül a településszerkezet atomizálását kell kiemelnünk. Az agglomerációs övezet területe 1143 km

2, vagyis valamivel több, mint a főváros területének kétszerese. Ezen a területen 44 település található: két város (Százhalombatta és Szentendre) és 42 község. Nagyon heterogén a településszerkezet, mivel a népesség településenként tág határok között szóródik. A két szélső értéket Érd mint a legnagyobb (31 188 lakos) és Pócsmegyer mint a legkisebb (783 fő) képviselik. A korábbiakban már többen felhívták a figyelmet arra, hogy az övezetbe való besorolás nem egységes települési kritériumok szerint történt, hanem sokkal inkább a főváros jelenlegi területének mintegy távlati kivetítéseként, a várható növekedést figyelembe véve. Tehát olyan fejlesztési tartalékterületek is belekerültek az övezetbe, mint például a Szentendrei-sziget és községei: Csornád vagy Mogyoród községek, amelyek a népesség növekedési üteme vagy foglalkozási szerkezetváltozása tekintetében korántsem hordják magukon az agglomerációs övezet községeinek jellemző vonásait. Ennél azonban nagyobb településszerkezeti probléma az, hogy az övezetbe tartozó községek többségének nincs valóban szervezőképes, városias központja, és az öntörvényű fejlődés keretében magától valószínűleg sohasem alakulna ki, vagy csak olyan hosszú távlatban, hogy a fejlődés szempontjából reálisan nem is vehető számításba. Ez főként arra vezethető vissza, hogy az agglomerációs övezet községeinek jelentős része eredetileg is központ nélküli, telepes községként jött létre, s miután ott a lakosság gazdasági aktivitása régtől fogva csak a településen kívül bontakozhatott ki, a települések gazdasági tevékenysége állandóan a főváros vonzásában zajlott. így nem jöhetett létre olyan helyi tőkekoncentráció, amiből az önálló fejlődés pénzszükségletét fedezhették volna. A településszerkezet kezdettől fogva széteső jellegét fokozta az is, hogy a lakosság áramlása az egyes településeken belül a legtöbbször nem centrális — településközponti — irányú volt, hanem megoszlott a különböző közlekedési eszközök (vasút, HÉV, autóbusz) megállóhelyei szerint, ahonnan a lakosok a fővárosba utazhattak. A települések kezdettől fogva nem rendelkeztek olyan infrastrukturális rendszerrel (főként közművekkel), amely a kapitalista fejlődés időszakában a beruházott tőke koncentrált felhasználását tette volna lehetővé. Lényegében minden új ipartelep létrehozásakor a szükséges infrastruktúrát is meg kellett teremteni. Ebben a vonatkozásban csak a Duna menti községek rendelkeztek bizonyos helyzeti előnnyel, a közeli olcsó víznyerési és ipari szennyvizelvezetési lehetőség következtében. Ezzel magyarázható, hogy az övezet legfejlettebb, helyben épült ipari együtteseivel a fővárostól északra és délre, a Duna mellett találkozhatunk. E területeken azonban nem alakulhattak ki igazi központok, mert a különböző érdekek és törekvések sokszor az egyes települések érdekeit keresztező fejlesztésekhez vezettek. Kisebb-nagyobb központok jöttek létre egymás közelében anélkül, hogy ezek településfejlesztő hatását vagy annak hátrányait kellően mérlegelték volna. így például a Csepel-sziget főváros alatti részén négy fejlesztési centrum is kialakult egymás közelében : Szigetszentmiklós, Szigethalom, Halásztelek és Tököl. Vagy a Duna déli részén Érd, Százhalombatta, Diósd. Településfejlesztési szempontból teljesen igazat kell adnunk azoknak, akik szerint Százhalombattát Érddel együtt kellett volna várossá fejleszteni. E koncepció elsikkadása miatt az a furcsa helyzet állt elő, hogy a 32 000 lakosú Érd — középvárosi számú lakosságával — még mindig község, Százhalombatta pedig 8 ezer fős, lényegében még nagyközségi számú lakosságával már város. Mindez egyre inkább arra a reális felismerésre ösztönöz bennünket, hogy az agglomerációs övezet fejlesztését sokkal koncentráltabban, a nagyobb településegységekre, illetve azok kialakítására törekedve kell a jövőben megvalósítanunk. Aligha járható út, hogy csak a 12 legnagyobb, 10 000 lakoson felüli nagyközség fejlesztésére koncentráljunk, hiszen anyagi erőforrásainkat még egy ilyen koncepció is nagyon szétforgácsolná. Ugyanakkor az 5-10 ezer lakosú települések ellátottsági helyzetének javitását sem tolhatjuk ki a késői jövőbe. A koncentráció előnyei A nagyobb településegyüttesek létrehozását — ez megfelelne a jelenlegi középvárosi népességtömörülés feltételeinek is — több meggondolás indokolja. 1.) Egyes agglomerációs övezetbe tartozó nagyközségek, például : Dunakeszi—Fót, Csömör— Kistarcsa—Kerepes, Gyömrő— Maglód—Ecser, Vecsés—Gyál, Dunaharaszti—Szigetszentmiklós—Szigethalom, Érd—Százhalombatta—Diósd—Tárnok anynyira közel fekszenek egymáshoz, hogy távlatilag összenövésük várható. 2.) Az érintett községek jelentős részében csak nagyarányú szanálással lehetne egy városközpontot kiépíteni; ez a fejlesztést nagyon megdrágítaná. A városias központok kialakítása ugyanakkor a nagyobb községekben már sokáig nem halogatható. Tehát, ha a jelenlegi közigazgatási területeket vesszük alapul a fejlesztésnél, az távlati célkitűzéseinktől igen messze vezetne. 3.) Figyelembe kell vennünk, hogy a fővárosból kivezető autósztrádák megépítésével a környező községek közlekedési hierarchiája számottevően módosul. A forgalom zöme olyan területekre helyeződik át, amelyek a jelenlegi községcentrumoktól távolabb esnek: hiszen az útépítésekkel kapcsolatos szanálási költségek csökkentése érdekében is általában a települések közötti szabad sávokat használják fel. A települések forgalmában ez alapvető változást idéz elő, hiszen a magánjárművek és a gyorsjáratú autóbuszok is — amelyek az utazási időt számottevően lecsökkenthetik — elsősorban ezeket az új útvonalakat veszik igénybe. 4.) A külföldi aggjómerációk fejlesztésének tapasztalatait is felhasználva, célszerűnek látszik, hogy az új, városi ellátást szervező intézményközpontokat az egymással érintkező, egymás felé konvergáló településközi sávokban építsük fel. Ily módon a legtöbb esetben egy szervező központ építésével 2-3-4 község intézményellátását tudjuk megoldani. A külföldi agglomerációs fejlesztések sok érdekes elgondolást vetnek fel; ezek a mi tervező tevékenységünkre is megtermékenyítő hatással lehetnek. Még ott is, ahol — hozzánk hasonlóan — a regionális nagyvárosok túlzott mértékű fejlődését korlátozni kívánják, az agglomerációs övezetekben jelentős településfejlesztés bontakozik ki. Ez abból a helyes felismerésből következik, hogy a regionális nagyváros csak akkor tudja funkcióját jól ellátni, ha az integrált várostest és a környék ellátottsági szintjét közelí-Zeikfalvy Lenke rajza 32