Budapest, 1974. (12. évfolyam)

3. szám március - Csák Gyula: Élünk és meghalunk

a koporsó alá, amelynek Erdei Ferenc gyászbeszéde alatt lassan el kellett volna süllyednie, hogy így valóságosan és jelképesen is távozzék az élők szeme elől. Az olaj azonban elfolyt valahol, és zajtalan, csendes ereszkedés helyett öt-tíz centimétereket zuhant a koporsó, miközben riasztó és kellemetlen kattanások hallatszottak. Minthogy senki nem tudta: miért történik ez így, csaknem pánikot keltett a rokonság körében a koporsó titokzatos mozgása . . . * Azt hiszem, az a baj a gyászszertartásokkal, hogy nem tudjuk pontosan: mi az értelmük? Végső búcsú — de mitől? Egyházi hiedelem szerint csak a testet temetjük el, a lélek a mennybe száll. Materialista nézetek szerint csak a halott emléke marad meg. A halálról és a temetési szertartásról kialakult legrégibb idealista meg pogány hitek lerakódásai is felfedezhetők temetői szokásainkban, és ezek elkeverednek újabb korok ideológiai zűrzavaraival, és kialakult, de főként kialakulatlan magatartás-kultúrákkal. Ma is szép számmal vannak, akik a temetést misztikus aktusként fogják fel, mások a ruhamegszaggatásos, jajveszékeléses fájdalom megmutatására szóló alkalomnak tekintik, ismét mások anyagi helyzetük és nagyvonalúságuk fitogtatásában akarnak verseny-győztesek lenni. Az őszinte fájdalom önfegyelmező megnyilvánulásától a közönyös, esetleg pletykaéhes bámészkodásig a legkülönfélébb érzelmekkel és magatartásokkal találkozhatunk a temetőben. Gyakran nehéz eldönteni, hogy vajon a temető a holtak csendes birodalma-e, vagy az élők sajátos szórakozóhelye? * Azt, hogy az emberek miképpen gondolkozzanak a halálról, a temetésről és miképpen viselkedjenek a temetőkben, nem lehet közvetlen módon szabályozni. Közvetve azonban lehetne; bár természetesen nagyon lassan és nagyon hosszú idő alatt. Bizonyos változások az elmúlt negyedszázadban máris végbementek. Egy régebbi kormányrendelet - amelyről pillanatnyilag nehéz lenne megmondani, hogy jó-e még, vagy nem? — három osztályba sorolta a temetéseket. Húsz évvel ezelőtt a Magyarországon megholtak tíz százalékát temették első osztályú körülmények között, míg tíz évvel ezelőtt már hatvan százalékát. A harmadosztályú temetések aránya ugyanakkor ötven százalékról tizenkét százalékra esett. Ez még csak a gazdasági helyzet javulását s a vele összefüggő, egyenes arányú és irányú gondolkodás változását jelzi. A gondolkodás minőségi alakulását tükrözi viszont, hogy míg 1951-ben csak huszonnégy nem-egyházi, tehát polgári temetést rendeztek, addig az 1970-es évben már öt és félezer volt a polgári temetések száma. Ha nagyon lassan is, de emelkedik az egészségügyi, gazdasági és esztétikai szempontból is korszerűnek mondható hamvasztások aránya. Igaz ugyan, hogy ezzel együtt még mindig csak néhány százalékos a hamvasztásos eljárás aránya nálunk, míg némely nyugat-európai országban már hatvan-nyolcvan százalékos. A holtak elhantolásának közvetlen módozatain túl, a holtak emlékének, nyughelyeinek ápolására is átsugárzik az élők fejében levő zűrzavar. A temetési szertartásainknál tapasztalható vásári tarkaság méginkább megtalálható, ha továbblépünk a ravatalozó helyekről, a sírok közé. Rendezetlenek, vagy rosszul rendezettek és általában nem szépek a temetőink. Kivételként említhetem falusi temetőink némelyikét, főleg azokat, amelyekben máig él a művészi ízléssel készített fejfa állításának szokása. Ámde városi, főként budapesti temetőink úgyszólván kivétel nélkül híján vannak mindazoknak a kellékeknek, amelyek együttes hatása hozzásegíthetne bennünket, hogy felvilágosult szellemű emberekként sétálhassunk halottaink kertjében. * A budapesti köztemetők többsége Mária Terézia rendelete nyomán jött létre, 1775 után. A rendelet elsősorban közegészségügyi célokat szolgált s egyebek között előírta, hogy temetők csak településeken kívül lehetnek. Budapesten jelenleg tizenhárom temető működik, s ha tekintetbe vennénk Mária Terézia rendeletét, valamennyit be kellene zárni, mert szinte kivétel nélkül belterületen vannak. A megnyitás pillanatában talán kívül voltak, de — minthogy annakidején nem vették tekintetbe a településfejlődés ütemét — időközben körülnőtte őket a város. Anyagi és a jelenlegi közlekedési körül-