Budapest, 1973. (11. évfolyam)

12. szám december - Dr. Gerle György: A kritika hangján az elismerésről és a kritikáról

FÓRUM Néhány észrevétel Fehéregyháza újabb „megtalálásához" A Budapest 1973. augusztusi számában Veszely László „Hamisítások Fehéregyháza (Alba Ecclesia) térképén?" című cikkében bejelentette, hogy megtalálta Fehéregyháza régóta keresett romjait a Filatori dűlő keleti részén. Érvelése a következő: ,,A középkor számtalan oklevele megjelöli Fehéregyháza fekvését. Ezek az adatok pontosan egybeesnek azzal a hellyel, ahol Anton Felkisch 1778-ban készített lelkiismeretes és pontos térképén Alba Ecclesia romjait aprólékos gondossággal berajzolta." Hogy a kutatók eddig mégis hiába keresték a romokat, annak oka, Veszely szerint, hogy a térképen valaki „drasztikus hamisításokat eszközölt... Felkisch térképén az égtájat csak egy nyíllal jelölte, amelynek helye szokás szerint az északot mutatta. Valaki, sokkal halványabb vonalakkal Felkisch nyilát egy keretbe foglalta, de az égtájakat megváltoztatta . . ." (észak helyére a dél jelzést tette). „Ha csak egy kicsit is következtetnek (mármint a kutatók), azonnal rájöttek volna, hogy Hidegkút, amely a térképen fel van tüntetve, a Hármashatárhegytől nem keletre, hanem nyugatra van és Fehéregyháza keletre," A térképet Berlász Jenő publikálta fekete-fehér reprodukcióban a Budapest Régiségei 1958. évi kötetében. O a térképkészítő nevét magyarra fordítva Felkls Antalnak írta. Veszely „visszafordította németre. De ha a térkép eredetijét a kezébe vette volna, látta volna, hogy a térképkészítő Antoine de Felkis-nek írta alá magát. Ez az apróság itt azért fontos, mert ahhoz, hogy egy térképről, s főképp annak állítólagos meghamisításáról valaki nyomtatásban nyilatkozzék, legalább az kell, hogy az illető eredetiben vegye szemügyre a szóban forgó térképet. Ha ezt megtette volna, azt is látta volna, hogy nem „Fehéregyháza térképé"-ről van szó, hanem a Hidegkút és Óbuda közti vitás terület térképéről, amelyet a kor szokása szerint köröskörül — ahol a per szempontjából már érdektelen területek voltak — díszítéssel, a jelen esetben vízfestéses díszítéssel láttak el. Ezt viszont, többek közt a romok ábrázolását, nem Felkis készítette, hanem egy Nord. Grund nevű ember (talán festő?), amint ezt a jobb alsó sarokban elhelyezett vízfestmény alatti szignatúra mutatja. Az égtájjelzés meghamisítására vonatkozó állítás teljesen légbőlkapott. Szó sincs eredeti nyílról és „sokkal halványabb vonalakkal" történt keretbe foglalásról (legfeljebb a rossz fénykép mutathatta halványabbnak a szélrózsa keretét); meg aztán egy hegyvonulatot ábrázoló térkép esetén lehetetlen is volna meghamisítani az égtájjelzéseket. A Hármashatárhegy—Csúcshegy-vonulat közismerten észak— északnyugati irányú, s a szélrózsán feltüntetetc irányjelzés pontosan így is mutatja. ,,Ha csak egy kicsit is" ismeri valaki a korabeli égtájjelzeseket, tudja, hogy OC (occidens) nyugatot jelent, Felkis térképén tehát (a szélrózsa szerinti jelzés értelmében) Hidegkút a Hármashatár-hegytől nyugatra esik, Fehéregyháza állítólagos romja pedig keletre; a térkép az első pillantásra csak azért értelmezhető nehezen, mert a mai térképészeti gyakorlattól eltérően észak nem felül van, az észak—dél irány tehát nem merőleges a térkép alapsíkjára. Veszely szerint a másik hamisítás: „Felkisch skálájához valaki, az égtáj meghamisításához hasonlóan halványabb vonalakkal, még három skálát hozzá hamisított ... így 400 bécsi öl 125 mm-nek felelne meg. Ám a valóságban 400 bécsi öl csak 31,5 mm-nekfelel meg." Itt megintszó sincs hamisításról. Egymezős skálából álló léptékjelzés ebben az időben nem létezik. Az első skála (jelöljön akár 100, akár 20, vagy akárhány ölet) mindig ferdén bevonalkázott, a többi csak vízszintesen; ezért látszik a fotón (megint csak a fotón) halványabbnak. Egyébként a skála annyi függőlegesen osztott mezőből áll, ahányszor 100 (vagy 10, vagy 200 stb.) ölet akar jelölni a térképkészítő. Kneidinger Mihály kamarai mérnök például ugyancsak 1778-ban készült Óbuda térképén 1000 öles léptéket adott, skálája tehát 10 mezőből állt. Felkis 400 öljének négy mező felelt meg. Egyébként a magyarázat: „Scala 400 Orgiar(um) Wiennensium" — Felkis saját keze írásával — végigmegy a négy mező alatt. Ez még a fényképen is nagyon jól látható. A „hamisítások" kérdése után térjünk vissza arra, mennyiben tekinthető Felkis munkája „Fehéregyháza térképének". „A térkép pontosságát és hitelességét", írja Veszely, Pest megye több tisztviselője aláírásával és pecsétjével igazolta. Csakhogy nem az egész térképét, hanem a vitatott határvonal és határjelek feltüntetését, miként ez a szövegből is kiderül. Más nem is érdekelhette őket, feladatuk csak a határjelek megvizsgálása és a helyes határvonal felderítése volt. Felkis valóban beírta a térkép felső szegélye alá, hogy „Vestigia ruderum Albae Ecclesiae" (ami egyébként nem annyit jelent, hogy „Fehéregyháza romjai", csak: „Fehéregyháza romjainak nyoma i"). De a fölötte látható ábra már a szegélydíszhez tartozik, s ami Veszely szerint „a Duna árterületének mocsara" — amely a térképen állítólag Fehéregyháza romjait kelet és dél felől határolja —, az egyszerűen a térkép vízfestéses, ecsetvonalakkal kialakított kerete; a térképnek mind a négy oldalát ez határolja. Ennek megállapításához igazán elég csak egy pillantás akár a fotóra is. Egyébként az a középkori oklevél, amely a legpontosabban írja körül Fehéregyháza fekvését, egyáltalán nem a római vízvezetékpillér maradványaiba épített Máriakő környékére utal. I. Lajos 1355-ös határmegállapító oklevele — amely Óbuda királynéi városrészének határát adja meg — a határjárási részben azt írja, hogy a „kiemelkedő hegycsúcsról" (amely a Hármashatár-hegy, vagy a Kecskehegy) kelet felé, a szőlők között egy gyalogösvényen, majd a Fehéregyháza felé vivő országúton lejövet a határjárók Fehéregyháza mellett vagy környékén („circa Albam Ecclesiam") érték el az esztergomi országutat; innen még hosszan mentek, előbb az esztergomi út vonalán, azután észak felé fordulva a Péterhegy csúcsáig, majd onnan kelet, dél, és ismét kelet felé haladva, amíg elértek a római vízvezeték („murus dirutus") vonalát, s innen egyenesen dél felé haladva, a vízvezeték maradványai mellett, értek be ismét Óbuda lakott területére. Ha Alba Ecclesia valóban a mai kövi Mária mellett állt volna (hiszen akkor még nem romokról, hanem működő intézményről volt szó), lehetetlen, hogy a határjárás ne említette volna a megfelelő helyen (nem pedig az esztergomi nagy útnál). Hiszen a határjárások még ennél kisebb, helymeghatározásra alkalmas objektumokat is (öreg fákat, köveket, árkokat stb.) megneveznek. Fehéregyháza romjai egyébként már háromnegyed évszázaddal korábban sem látszottak, miként ez az esztergomi érsek és a veszprémi püspök közti, a XVII—XVIII. század fordulóján zajlott dézsmaper irataiból kiderül. Mellesleg az ugyancsak 1778-ban készült Kneidinger-térképen sem láthatók ilyen romok „nyomai", pedig Kneidinger a Magyar Kamara megbízásából egész Óbuda területéről készített valóban igen pontos térképet. Az sem kétséges, hogy az egész óbudai uradalom területén nagy helyismerettel rendelkező Kneidinger jobban ismerte a helységet és határát, mint Antoine de Felkis, aki a szomszédos Hidegkút földesurának megbízásából készítette a szóban forgó térképet. Nehéz megjegyzés nélkül hagyni a cikkírónak azt a — bár nem Fehéregyháza helymeghatározásával kapcsolatos — téves állítását, hogy „Óbuda határvonala 1778-ban nem mindenütt a budai előhegyek és a hegyaljai szőlők mentén vezetett, hanem a Hévízi út, illetőleg a Hévízi patak vonalát követve, a mezőségen behúzódott a Szérűskert utcáig, majd északnyugati irányban folytatódva az Aranypatak mentén ismét visszatért az Aranyhegy aljára". Erről szó sincs: Óbuda határa évszázadok óta — legalább a XIV. századtól —, jelentéktelen határkiigazításoktól eltekintve változatlan, s különösen nem változott 1686, pontosabban már 1659, a Zichyeknek történt eladományozás óta. Ezt a XVIII. század közepén számos határvita, és mindenekelőtt Kneidinger fentemlített térképe tökéletesen bizonyítja. A cikkíró talán az 1355-ös határjárás adatait keveri össze Óbuda 1778-as határával. De 1355-ben nem egész Óbuda, hanem csak a királynéhoz tartozó terület határát járták be, s ekkor valóban lejöttek a hegygerincről (nem az előhegyekből), nem ugyan a Szérűskert utcáig, hanem csak az esztergomi országútig. A káptalani Óbuda határa ugyanekkor északnyugaton majdnem azonos volt az 1778-as és a mai határral, azzal az eltéréssel, hogy akkor még a később elnéptelenedett és Óbudába olvadt Örs, nem pedig Hidegkút és Solymár határolta. Fehéregyháza helyének meghatározása máig sem megoldott, a tudományt és a történelem iránt érdeklődő közvéleményt ma is izgató kérdés. A probléma iránti érdeklődést, a dologban való búvárkodást csak üdvözölni lehet. De az eredmények nyomtatásban való közzétételét — ismerve a nyomtatott szó nagy, néha talán túlzottan is nagy tekintélyét—, véleményem szerint nagyobb felelősséggel kell kezelni. Mert különösen ilyesféle kérdésekben, mint Fehéregyháza és vele kapcsolatban Árpád sírja, a teljesen megalapozatlan, tarthatatlan vélemények, nyomtatásban megjelenve, nagy károkat is okozhatnak (lásd a műkedvelő régészet ártalmait). Gál Éva 27