Budapest, 1973. (11. évfolyam)
12. szám december - Vargha Balázs: Orbán Ottó, a szelídíthetetlen
Balla Demeter felvétele IRODALMI VÁROSKÉPEK Vargha Balázs Orbán Ottó, a szelídíthetetlen Miért ír verset az ember? Petőfi válaszánál eddig nem találtak jobbat: mert szabadság, szerelem, e kettő kell az embernek, rettenetesen kell, ezért muszáj verset írni. Ám ez olyan variálhatatlan, tökéletes igazság, hogy más, másik költő mit sem kezdhet vele. Orbán Ottó olyan bátor, hogy versbe fog Petőfi szavaival, gátlástalanul. Sőt, még József Attilától is kölcsönöz hozzá, s ezt, mi több, idézőjel nélkül: „Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem" — ez minden, amit költeni tudok. Csakhogy költeni én a pincében tanultam, ahol penészes kabátban, a tűzifa között vártuk a következő légitámadást..." („Szabadság, szerelem") Hogy költeni ott tanult, ez nem azt jelenti, hogy meg is tanult 1944-ben a pincében, hogy sikerült már akkor a versírás a beijedt kisgyereknek. (Tízéves lehetett akkor, hajói számolom.) Itt még csak azt tanulta meg, hogy erről az egész disznóságról írni lehet, írni kell majd egyszer. Ez a felismerése tartósnak bizonyult, már csak azért is, mert a megverselésre érdemes disznóságok tovább tenyésztek akkor is, mikor már fel lehetett jönni a pincéből. Közelebbi megvizsgálásra vár azonban a harmadik strófa: Versemből tehát kínosan hiányzik a penészes kabát, a tűzifa, a pince, holott szabadság, szerelem épp tőlük az, ami. A vizsgálat — vagy éppen statisztika — ugyanis éppen azt tanúsítaná, hogy ez a dohos színhely makacsul visszajár kísérteni a verseiben. Hol nyilas és SS-es járőrrel, hol anélkül. Zavarba jön Orbán Ottó kötetének olvasója: hiányozhat-e valami kínosan, ami oly kínosan ismétlődik? A szőrszálhasogatás ódiumát is vállalom, hogy filológus módra továbbfeszíthessem ezt a kérdést. Az utolsó, negyedik versszakban ugyanis a költő önkényesen nagykorúsítja magát: Eszme és légitámadás—ha néha összejön, bámulnak a lakók, hogy rá-rágyújtva sétálsz két ablak közt az üres levegőben. Rágyújtósdiról szó sem lehetett, zsenge gyereknek ezt nem engedik meg a felelős felnőttek, sem normális, sem rendkívüli körülmények között. Régi tapasztalat, nemcsak a költészetben, hanem — például — a kriminálpszichológiában is: ott érdemes továbbnyomozni, ahol a leggorombábban bukkannak elő kínos ellentmondások. Igazi kínokat, nagy késeket sejthetünk. Járjunk hát végére: mit mart bele a háború a gyerek szívébe. Amit sokezren ad acta tettek (vagy legalábbis úgy vélik), azt ő miért nem tudta azóta sem, négyszer annyi idősen sem kiválasztani magából?
