Budapest, 1973. (11. évfolyam)

12. szám december - Fekete Gábor: Az Erzsébetvárosban

Az Izabella utca Aztán ott várakoznak például a tatarozásra a Csikágó lakóházai (az elnevezésre, a környék múltjára az idősek jól emlékeznek; a fiatalabbak, remélhetőleg haladóbb várostörténeti hagyományok iránt érdeklődnek). Mint ahogy alaposan megérettek a felújításra a mellékutcák, a többi között a Kazinczy, a Nagydiófa, a Nyár utca lakóházai. Az Erzsébetvárosban a családi otthonok 40 százaléka komfort nélküli, a kerületben élő lakásigénylők aránya jóval felülmúlja a budapesti átlagot; lényegesebb szanálás, rekonstrukció azonban még tervezve sincs a 80-as évek előtt. Meg kell említeni azt is, hogy a VII. kerületben, amely a téli smogok egyik kedvelt tartózkodási helyévé vált, a levegő-és komfortjavítás céljából egyaránt sürgető lenne a gázprogram valóra váltása. Ez azonban — főként A Rózsák tere a Rottenbiller utca — Dózsa György út között — pillanatnyilag teljesíthetetlennek tűnik. Olykor a véletlen segíthet csak. A Csikágóban 40 lakás úgy jutott gázenergiához, hogy a metróépítkezések során víz öntötte el a pincéket, amelyek így alkalmatlanná váltak tüzelő tárolására. Az üzletek városrésze A kerület egyedülálló üzlethálózatnak ad otthont. A többi között 450 állami, szövetkezeti és magán élelmiszer-üzlet (köztük a Csemege és a Royal óriás-közértek), 160-nál is több étterem, vendéglő, büfé, poharazó és más vendéglátó helyiség, csaknem félezer iparcikk-üzlet, két piac, öt állami áruház szolgálja ki a vevők százezreit. Ilyen kereskedelmi bázist a hozzátartozó áruválasztékkal és bőséggel az országnak nem is egy megyéje szívesörömest elfogadna. Az erzsébetvárosi vevő- és vendégkör az idén megduplázta a tíz évvel ezelőtti kiskereskedelmi forgalmat, ami önmagában véve elismerésre méltó teljesítmény. Csak az a baj, hogy a kereskedelmi egységek százai nemhogy megduplázni, de még csak növelni sem tudták területüket. A raktárakban nem fér el az áru és a göngyöleg, a boltokban és a vendéglátó helyiségekben pedig a vásárló. A helyhiányt a kereskedelmi dolgozók olykor valóban példás üzemszervezéssel, fegyelemmel, hősies fáradozással próbálják áthidalni; de többnyire mégis a zsúfoltság kerekedik felül. A szállítás naponta kerül konfliktusba a zavartalan közúti közlekedés kívánalmaival, a vevő a másik vevővel és mindkettő a fel- és kiszolgálókkal. Súlyosabb ez a konfliktus, amikor a zsúfoltság az italboltokat is ellepi. Nincs tanácstagi beszámoló, ahol kórusban fel ne hangzana az italboltok ritkításának kívánsága. Dehát hiába a bezárt kocsma, ha egyszer ,, az anyag nem vész el", pontosabban a korhely is csak átalakul, s legfeljebb egy másik, színvonalasabb helyen teremti meg a borgőzös hangulatot. Az Erzsébetváros kereskedelmének fejlesztéséhez, modernizálásához több százezer budapesti — és vidéki! — lakosnak is érdeke fűződik. Ezért nem egyszerűen helyi problémákra kell megoldást keresni. Alapigazság, hogy a kereskedelmi fejlesztéshez egyebek között két tényező szükséges: kezdeményező készség és fejlesztési alap. Annyi bizonyos, hogy a kerületi üzletek gyakori kényszerátépítése néhány négyzetméternyi többleten kívül nem sok nyereséggel jár. Mégis, bár a falak tágítására már kevés a lehetőség, a terjeszkedésre azért van mód. A kerületi lakóházak tömérdek udvarából bátran kihasíthatok olyan sarkok, területek, amelyekre a lakosoknak nincs szükségük, félemelet magasságú befedésük után viszont e területek kiválóan alkalmasak lennének áruk, göngyölegek tárolására. Vitathatatlan az is, hogy a mellékutcákkal nem gazdálkodik jól a kereskedelem. A főútvonali áruszállítási sokkot feloldhatnák azzal, ha a kisebb forgalmú, bár ízléses kirakatokkal ellátott üzletek kiszorítanák a nagyobbakat a környező mellékutcákba. A forgalom csökkenésétől nem kell tartani; a lakosoknak mindegy, hogy a körutakon vásárolják-e meg a húst, a zöldséget, adják-e le tisztításra váró holmijaikat, vagy 50—100 lépéssel odébb. A jövedelmezőség ellenvetése már csak azért sem áll helyt, mert az ezer alkalmazottal dolgozó másfélezer kerületi kisiparosnak, kereskedőnek olyanynyira megfelelnek a mellékutcai üzletek, műhelyek, hogy árbevételük meghaladja az azonos szolgáltatású szocialista szektor árbevételét. S csak ily módon száműzetnének a városkép előteréből a ládák, batyuk, kosarak — és a szeméthegyek. A kereskedelem szolgáltatásának minőségi javítása más tekintetben is szükséges: átjáró városrész lévén, a VII. kerületben még jó néhány gyorsbüfé, bisztró elkelne. Bizonyítja ezt a Halló és a Centrál, amelyek képtelenek eleget tenni a hatalmas forgalom követelményeinek. A Garai téri piac és a Klauzál téri vásárcsarnok is megérett a rendezettebb, modernebb — egyszóval városközpontibb — feltételekre. * Kevés szó esett a VII. kerületben elért eredményekről. Önmagáért beszél az a tény, hogy a főváros elképzelhetetlenül színtelenebb, szegényebb lenne az Erzsébetváros mai légköre, látványa, lüktető élete, forgalma, esti fényei nélkül.