Budapest, 1973. (11. évfolyam)

2. szám február - Tanácsa elnöke: Az általános tervek jelentősége

to európai lövárosoK vezetőinek találkozója, Budapest 1972* Branko Pesic, Belgrád Város Tanácsa elnöke Oz általános tervek jelentősége a szabályozott fejlesztésben Jugoszláviának, mint fejlődő országnak, fel kell készülnie a folyamatos és egyre dinamikusabb urbanizációs folyamatra, ami kétségtelenül magával fogja hozni nagyvárosi agglomerációk s a velük járó rendszerek kialakulását. Ebben az öszszefüggésben különös figyelemmel kell ügyelnünk arra, hogy elkerüljük a szabályozatlan és rendezetlen szupertömörüléseket, melyek súlyos biológiai és társadalmi veszélyt képviselnek; elembertelenítik az életet, elviselhetetlen eltömegedést okoznak. Jugoszláviában a népesség szerkezetében alapvető társadalmi-gazdasági változások mentek végbe abban az időszakban, amikor a fejletlen gazdaság alapvető problémáit kellett fontolóra venni. Az 1948. és 1971. közötti időszakban a mezőgazdasági lakosság az 1948-as 67%-ról 1971-re az össznépesség 36,5%-ára csökkent. Ennek megfelelően a teljes mezőgazdasági lakosság 3,2 millióval csökkent. A nem-mezőgazdasági népesség száma viszont az 1948-as 5,2 millióról 1971-ig 13 millióra növekedett. A két háború közötti időszakban a városi lakosság évente átlagban csak 2,8%-kal emelkedett; ugyanez az arány az 1948 — 1966 közötti időszakban 4,2 % volt. Változások történtek a további tömörülés irányában nagyságkategóriák és városcsoportok szerint is a városi lakosság eloszlásában. Ez kitűnik a következőkből: A teljes városi népesség %-ában Kategóriák és nagyság ^ P " 2 — 20 000 lakosú kisvárosok 32,6 23,0 20 — 100 000 középvárosok 43.3 36,5 200 000 lakos feletti nagyvárosok 24,1 40,5 összesen: 100% 100% A lakosok száma az összes városban 2 691 100 5 674 000 A városstruktúrán belül a nagyvárosok kategóriája, ha a bennük élő lakók számát vesszük figyelembe, uralkodóvá kezd válni: 1948-ban az összes városi lakosnak csak 24,1 %-a élt nagyvárosban, 1966-ban már 40,5%-a. Bár az általános urbanizáció szintje viszonylag alacsony (1966-ban a teljes népesség 29%-a élt városokban), Jugoszláviában is észlelhető a néhány központra és ipari területre történő koncentráció. Ez elsősorban Belgrádra vonatkozik, valamint Zágrábra és Rijekára, ahol jelentős népességtömörülés észlelhető. Nem volna helyes, ha a gazdasági tevékenység és a népesség koncentrációját teljes egészében negatív jelenségként kezelnénk, mivel bizonyos fokú koncentráció fontos előfeltétele a gazdasági tevékenység hatékony irányításának. Ezért úgy gondoljuk, eljött az ideje annak, hogy további lépéseket tegyünk egy tervezett és szabályozott fejlődés érdekében. Olyan komplett * Az európai fővárosok vezetőinek budapesti találkozójára a résztvevők előadásokat készítettek. Ügy gondoljuk, szolgálatot teszünk olvasóinknak, ha az előadások szövegét — azok terjedelmétől függően kisebb-nagyobb rövidítéssel —folyamatosan közreadjuk. és funkcionális városi agglomerációk létrehozására törekszünk, melyek képesek a gazdaság területi szerkezetének kiegyensúlyozottságát biztosítani. Ez nagyon bonyolult feladat, de nem megoldhatatlan. Belgrád — kivételes helyzeténél fogva — az ország legnagyobb agglomerációja lett, s ez a fejlődés szükségképpen meghatározta a kisebbnagyobb régiók fejlődését is. Belgrád helyzete ideális egy erős városi központ fejlődése számára. Földrajzi fekvése mindig vonzotta a letelepedőket, lévén a Duna és a Száva partján; összekötő pontot jelent két különböző, igen gazdag földrajzi és gazdasági tájegység: a pannóniai síkság és a sumadiai hegyek között. Kontinentális éghajlata is kedvező. A Száva-Duna torkolata létrehozta a természetes utaknak, a kontinentális és regionális jelentőségű víziutaknak és közutaknak a gócpontját, s ez meghatározta a jelentős város fejlődését. E szerencsés fekvésnek köszönhető, hogy a kelta és római Sindigunum városát — a későbbi Belgrádot — felépítették a Száva jobb partján, míg a régi Tautunum — a későbbi Zemun — a bal oldalon emelkedett a magasba. A földrajzi helyzet sok háborúnak is oka volt. Belgrád történelme folyamán gyakran volt két különböző világ, két vallás, kétféle civilizáció, két antagonisztikus állam határvárosa. Hosszú, 2000 éves régi történelme során negyvenkétszer pusztult el, de mindig helyreállították, s újra meg újra felvirágzott. A XVIII. századi Belgrád a török birodalom felemelkedésének napjaiban fontos kereskedelmi központ volt és 90 ezer lakost számlált. Az osztrák—török háborúk folyamán gyakran cserélt gazdát, lerombolták, majd újraépítették, osztrák és török divat szerint. 1806-ban került végül — akkortájt csak néhányszáz lakossal — a szerb felkelők kezére, betegségek, felkelések, tűz és háború által teljesen elpusztítva. A XIX. század folyamán Belgrád az új szerb állam fővárosaként, annak kereskedelmi és kulturális központjaként fejlődött. Első városrendezési terveit 1870-ben Josimovic professzor fektette le. A terv az akkori európai városrendezési elképzeléseket alkalmazta, s határozottan elvetette a keleti befolyást és jelleget. 1884-ben Belgrádot Közép-Európával vasúttal is összekötötték. A vasút és a dunai gőzhajózás megindulásával kezdett el fejlődni az ipar is, különösen a nyomda-, a fém- és a textilipar. A város gazdasági fejlődése a kommunális létesítmények felépítésében is tükröződik. 1891-ben látták el Belgrádot vízművekkel, 1893-ban pedig elektromos művekkel. A villamosközlekedés 1895-ben indult meg. 1893-ban új terv készült, mely a korábbi terv alapelveit a város külterületeire is alkalmazta. 1903-ban megalkották „Belgrád tervét", amely kiterjedt a város új, déli részeire is. A városban új parkokat terveztek. 1908-ban Cambon francia építész készítette el Belgrád első „általános tervét", jelentős tengelyes kompozíciókat alkalmazva; ezt azonban sajnálatos módon sohasem valósították meg. 1910-ben Belgrádnak 82 500 lakosa volt. Az első és második világháború között a lakosságszám A Szövetségi Végrehajtó Tanács palotája Új-Belgrádban (Csigó László reprodukciója) 6