Budapest, 1973. (11. évfolyam)

10. szám október - Fekete Gábor: A legnagyobb kerület

Csigó László felvételei Szasztoth Sándor RENDŐR Budapest ma közlekedési szempontból az európai fővárosok között a rangos középmezőnyben foglalja el a helyét. Annak ellenére, hogy a helyváltoztatási igény döntő többségét még a tömegközlekedési jármüvek bonyolítják le, utainkon egyre lüktetőbben, s nagyobb tömegben suhannak az autók. Ezen az „érrendszeren" a közlekedésrendészet tartja a kezét. Állandóan figyeli a ritmust mint az orvos — lassúbbodását, gyorsulását —, és ott avatkozik be, ahol ez indokolt. Például „trombózisos" dugóknál: a Lánchídnál csúcsforgalomban. Fehér kabátujjuk, vagy irányítóbotjuk szapora integetéssel ösztökéli a jármüvest, gyalogost: — Gyerünk! — Gyerünk! — Ne tétovázzanak, igyekezzenek! És ha felemelik karjukat — tiltóra állítják e „szemafort" —, ott mindenkinek engedelmeskednie kell. Mert azon a ponton a rendőr a nagyváros folyamának rendezője és rendszerezője. A Budapesti Rendőrfőkapitányság közlekedésrendészete parancsnokával beszélgetek. Mondom neki „gyalogos" problémáimat. Beszélgetésünkből kitűnik: ő minderről a többszörösét tudja és meg is magyarázza szakmailag, rendőr-szemmel. Beszél a műszaki tudományok és a közlekedés kapcsolatáról, a vad autósok réméről: a radarról. Nemrégiben olyan műszert kaptak, amely gépkocsiba szerelhető és onnan készíti el a szabálytalanul közlekedő „arcmását", másodpercnyi pontossággal meghatározva a sebességet is. Modernebbek a felszerelések, s ezzel párhuzamosan ésszerűbbé vált a szervezés is. Egy példa. Kevesebb a rendőr, nehéz az utánpótlás, mégis az elmúlt évben többen láthatók a forgalomban. — Hogyan csinálják ? — Vegyük például a Soroksári utat. A forgalom növekedése, sűrűsödése öt órakor kezdődik a város szélén és onnan halad a Boráros tér felé. Hat órára érkezik a hídhoz. A szolgálatot ellátó rendőrök Soroksár mellé mennek és úgy haladnak befelé a forgalommal. Vagy egy másik példa: a gyalogos rendőr szintúgy mozgó, az adott körzetében „kering", így több helyen is feltűnik. Úgy ütemezik a mozgást, ahogy azt az összegyűjtött tapasztalatok diktálják. — Munkánkhoz felhasználjuk a statisztikai adatokat, a Műszaki Egyetem és a KÖTUKI tudományos felméréseit. Újabban a városrendezők is figyelembe veszik a közlekedés normáit. Köztudott, hogy a személyi biztonságon túlmenően népgazdasági érdek is fűződik a forgalom gördülékenységéhez. A közlekedésrendészet is „öregszik"; ma több az idősebb, negyvenöt év fölötti közöttük is, mint tizenöt-húsz év előtt. És alig-alig van utánpótlás. Katonaságnál, karhatalomnál próbálnak toborozni, nem nagy eredménnyel. Pedig egyre nagyobb szükség van rájuk, mert a műszaki felszerelés csak részben helyettesíti az embert. Egyre inkább a műszaki képzettség lép előtérbe az egyéb rendőri ismeretek mellett. „Nyomozónak szívesen elmegyek, de közlekedésinek nem" — hallom idézni a gyakran elhangzott véleményt. Pedig a fizetésük több, mint az átlagos szakmunkásnak. M. A. főtörzsőrmester régi „ismerősöm". Hetente többször is látom. Valahogy a testtartásán látszik a tizennyolc évi szolgálat. Görnyedt vállú, fáradt mozgású. Ezért ezt kérdem először: — Szereti a munkáját ? — Nem munka ez kérem, hanem hivatás. Méghozzá fárasztó hivatás. Az emberek csak azt látják, hogy ténfergünk az autók között, a forgalmat figyeljük. S azt gondolják, mindez semmiség, nem munka. Dehát igazán felmérni csak az tudja, aki csinálta is. Fárasztó, de ha újra kezdeném, csak ezt választanám. — Milyen kapcsolata van a közlekedőkkel? A gyalogosokkal, gépkocsivezetőkkel? — Minden állampolgárt olyannak tekintem, mint magamat. Ez az alapállásom. De néha kihoznak a sodromból az agresszívek, az erőszakosak. Szerencsére ez a kevesebb. — És ilyenkor hogyan intézkedik? — Ahogy a szituáció megkívánja. Ha kell, bírságolok. — Mit tart eredményesebb módszernek? A büntetést vagy a szép szóval érveléstnevelést ? — Nevelni nehezebb. A bírságra jobban emlékeznek az emberek. A lerobbant forgalomjelzőt helyettesítő F. N. I-né főtörzsőrmester úgy mozog, mint egy balerina. Sokéves irányító mozdulatai — 2i éves szolgálattal a háta mögött — kifejezetten kecsesek. Egy CH-s rendszámú kocsi a síneken állt meg, az istennek sem akart megindulni. A főtörzs előbb sürgető mozdulatokat tett, aztán a járműhöz szaladt és segített eltolni; az ő posztján ne legyen dugó. S aztán szaladt vissza a kocsioszlopok közé, mosolygósan, elegánsan dirigálni. — A forgalomban nincs sok nő — válaszol kérdésemre. — Eleinte többen voltunk. Pedig igazán szép munka. Higgye el, én a forgalomban érzem magam a legjobban. Igaz, fárasztó, de mégis könnyebb, mint a második műszakom. Talán azért, mert akkorra csakugyan nagyon kifáradok. Sok ismerősöm van, gyalogos, autós, néha alig győzök visszaköszönni. Újévkor egyre-másra kikiabáltak a kocsikból: BUÉK! És en viszsza. Szép, színes pálya ez. Én alig bírságolok. Vannak rendőrök, akik a szelvényeket szívesebben osztogatják, mint a jó, ránevelő szót, de nekik kevesebben is integetnek. — Szeret olvasni ? — Szeretek, de őszintén szólva alig jutok hozzá. Mire hazaérek, már hullafáradt vagyok. Ha könyvet veszek a kezembe, perceken belül elalszom. A füst, a forgalom, a zaj kikészíti az embert. — Egyenruhában, vagy civilben jár szívesebben ? — Jobb az egyenruha. Megszoktam. De ha volna fürdő, öltöző, ahol lemoshatnám a városban rámrakódott kormot, port, akkor 16