Budapest, 1973. (11. évfolyam)

10. szám október - Fekete Gábor: A legnagyobb kerület

Fővárosi őrjárat XVIII. Fekete Gábor A legnagyobb kerület A sajtó ritka vendég a Rákosok kerületében. Vidéki riporter minek is keresné fel? A fővárosinak pedig „kiesik" az útjából. Ha olykor mégis arra vetődik, s netán régi barátság fűzi a helyi intézmények, szervek vezetőinek egyike-másikához, nem mulasztja el ártatlan tekintettel bejelenteni: — Én, kérem, Budapestről jöttem ide .. . Szó, ami szó, Nagy-Budapest legerélyesebb szószólói és szorgalmazói annak idején, huszonhárom esztendeje, jó sokat markoltak Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákoskert, Rákoshegy, Rákoscsaba bekebelezésével, hiszen csupán ezekkel a községekkel — a mai XVII. kerülettel — 62 négyzetkilométerrel sikerült gyarapítani a főváros területét. Csupán az illusztrálás kedvéért: a főváros „Távol-Kelete" (a tréfás, ám találó kifejezésnek évekkel ezelőtt bukkantam nyomára éppen a „Budapestben") körülbelül 20 belvárosnyi helyet foglal el. A legnagyobb kerület. Olyan nagy, hogy az 1959-ben megjelent Budapest Útmutató kislexikon sem volt hajlandó részlettérképein bemutatni. Egyszerűen nem vett tudomást létezéséről; a berajzolt utak, autóbuszjáratok is csupán a kerület Kőbánya felé néző határáig nyújtottak tájékoztatást. Falu vagy városrész? „Micsoda város" a Rákosok? Rákoskeresztúr és környéke, amelynek beutazásához a mesebeli hétmérföldes csizma is elkelne közlekedési eszközként, a mai napig is összesen egy igazi nagyüzemet mondhat magáénak: az Egyesült Vegyiműveket. Van viszont rengeteg szépen gondozott földje, sok-sok zöldségeskertje, falusi háza; és két termelőszövetkezete, jövedelmező szarvasmarha-tenyésztéssel, sertésállománnyal. Tehát nem város. Igen ám, de 51 ezer lakosából 26 ezer az aktív kereső, és ebből a 26 ezerből 18 ezer az iparban dolgozó fizikai munkás. Ráadásul a mezőgazdaságban dolgozó háromezer lakos többsége sem parasztember, hanem lakatosként, villanyszerelőként, építőmunkásként, traktorosként dolgozik a két termelőszövetkezetben. Márpedig miféle falu az, ahol ennyi ipari munkás él? Jó, jó — hallatszik az urbánus ellenvetés —, de ahol minden hatméternyi útból öt méter a földút, ahol minden három lakásból kettőben ismeretlen a vízöblítéses WC, és az emésztőrendszer alkotja a „közművesítést", ahol minden egyes általános iskolai osztályra 45 gyerek jut,, félszázezer lakosra viszont összesen egy középiskola, ahol a legszebb zöldterületnek és óvodának helyt adó teret 525. térnek nevezik hivatalosan — az talán város? Vagy talán nem a falura jellemző, nem a hosszú, unalmas falusi estékre utal-e a magas népszaporulat, az évi kilencszáz élveszületés?... Mindezzel szemben viszont az is tény, hogy tanuszodát, felüljárót, AFIT szervizkombinátot, 3500 lakásos városközpontot nem szoktak falvak részére tervezni! Abban is van igazság, hogy Pest megyének alighanem dédelgetettebb gyermeke lett volna a Rákosok, ha övé marad, mint a fővárosnak, amelynek másik huszonegy kerületet, megannyi „éhes szájat" kellett és kell táplálnia. S mert az igazság mindig konkrét, félre kell tenni a vakvágányra vezető vitákat, s ragaszkodnunk kell a realitáshoz: a XVII. kerület a mai, az egységes Budapest szerves része. Nem ennek a Budapestnek a bűne, hogy huszonkét kilométerre a Lánchídtól, a családi házak ezreiben valamikor csak egyetlen szoba építésére tellett az embereknek. Ellenben bizonyosra vehető, hogy mire a mai rákoskeresztúri gyerekek, „a hosszú falusi esték" szülöttei felnőnek, épp úgy maguk körül találják a toronyházakat, a közművesített, több szobás lakásokat, az aszfaltjárdákat, a szakorvosi rendelőintézeteket, iskolákat, filmszínházakat, egyszóval Budapest gondoskodásának — s a Budapestről gondoskodásnak— minden jelét, mint bármely más kerületben. Királyok, analfabéták, ingázók Az öt Rákos-község szegénysége, elmaradottsága valóban legendás volt. 1946-ban például összesen annyi burkolt járdaútja volta62 négyzetkilométernek, mint amenynyi a Népköztársaság útja két oldalának. Rákoskeresztúr fő útvonalára, a Pesti útra néző, kilométerekre nyúló házsornál talán a kecskeméti tanyavilág építményei is különbek voltak. Arról már nem is szólva, hogy a felnőtt lakosok egyharmada — fővárosi közelség ide, fővárosi közelség oda — analfabéta volt. Mivel „vigasztalhatták" a Rákosok népét? Olykor a történelemmel. Azzal, hogy Árpád a Rákos mezejére vezette őseinket, ugyanitt választották meg Róbert Károlyt királynak, s ujyanitt hívta össze Hunyadi János a rendeket ötesztendős László fia királlyá választására. Sajnos, ez a történelmi színhely kissé elnagyolt, bizonytalan, és a XVII. kerület nem sajátíthatja ki magának. Az oly sokat szereplő Rákosmező ugyanis éppúgy lehetett Zugló, mint Kőbánya vagy Rákospalota. Ami bizonyos: a legrégibb oklevél dicsősége Rákoscsabának ítélhető ezen a területen, hiszen őriznek egy kilencszázegynéhány évvel ezelőtt kelt írást, amely már említést tesz Chaba Racusáról. Dokumentum van arról is, hogy a környék egykor a Werbőczyek birtoka volt, s az is tény, hogy a török hódoltság után mindössze egyetlen család maradt életben a mai Rákoskeresztúr területén. Egyszóval: a városrész nem sok adalékot tehet hozzá Pest históriájának kincsestárához. Kultúrtörténeti mozzanatokat annál inkább. A rákoscsabai templomban esküdött örök hűséget Jókai és Laborfalvi Róza, itt élt évekig és alkotta meg a többi között A csodálatos mandarint Bartók Béla, kertes házában gyakori vendég volt Kodály Zoltán, Reinitz Béla, Balázs Béla és mások. A kerületben lakott, dolgozott Dési Huber István és Derkovits Gyula. E néhány kultúrtörténeti adalék után fordítsuk a szót a közlekedéstörténetre, hiszen a Rákosok életében évszázadok óta központi helyet foglal el a közlekedés. Annyi bizonyos, hogy már a terület őslakói is „ingáztak" a Rákosok és a Duna bal partja között, s a falvak későbbi, szlovák és német ajkú lakossága is rákényszerült az örökös napi vándorútra, gyalogszerrel vagy szekérrel, a pesti piacolás nyújtotta megélhetési lehetőség miatt. Mondani sem kell, hogy az ingázás méretei manapság már nem mezőgazdasági, hanem ipari tényezők miatt szembetűnőek. A zöldséget, gyümölcsöt,