Budapest, 1973. (11. évfolyam)
10. szám október - G. Schürch, Bern polgármestere: A nemzetközi együttműködés szolgálatában
Mégis, mi az, ami bennünket összeköt? Kerestük ezt a szálat, s végül egy politikai kérdésre bukkantunk: hogyan állhatja meg a helyét a főváros mint közösség az állam központi hatalmával szemben ? Ez a téma azonban nem szerepelt a napirenden, és nem is akarok kitérni rá, hisz e kényes kérdés megvitatása előtt még sok más közös problémát kell tisztáznunk. Itt van mindjárt a környezet szennyeződésének kérdése. Másodikként itt van a közlekedés problémája. Erre vonatkozóan talán Andorra polgármesterével együtt elmondhatjuk, hogy minden városnak — legyen az nagy vagy kicsi — úrrá kell lennie a közlekedés okozta nehézségeken. Andorra polgármesterétől hallottuk, hogy óvakodni kell az idegenforgalom és a turisták áradatától, mert a vendégek nagy tömege akadályozhatja a város normális életét. A közlekedés problémája, ha nem is azonos mértékben, de minden várost érint. Mielőtt azonban felvázolnánk Bern közlekedési problémáit, hadd mondjak néhány szót itt szerzett benyomásainkról. Mi, svájciak egyáltalán nem állunk túlságosan lírai nép hírében. Mégis, engedjék meg, hogy a magunk higgadt módján kijelentsem: Budapest nagy hatást gyakorolt ránk. Csodálkozással állapítottuk meg, hogy a város, amelyet itt képviselünk, területileg épp 10%-a Budapestnek. Bern 52 km2 , és lakóinak száma nem egészen 160000, tehát szintén 10%-a Budapestének. Azt hiszem, Budapest, Moszkva, London vagy Párizs képviselői nyugodtan mondhatják: bárcsak anynyi gondunk lenne, mint Bernnek. De nekünk is megvannak a magunk problémái. Történelmi városunkat a XII. században alapították, és kezdettől fogva regionálisan tervezték. A regionális viszonylatok hagyományként maradtak ránk. így sok berni otthona nem a városban van, hanem elővárosokban, meszszi kerületekben, ami nagy gondot jelent a közlekedésben. E helyzet következményeit elképzelhetik. A 160 000 lakosú város szűk utcáin naponta további 50000 ember fordul meg, akik Bernben dolgoznak. Egy lakosra 2 m2 jut, és 45 000 közlekedési eszköz van a városban. Ha valamennyit felállítanánk az utcákon, nem maradna hely. Ezzel, gondolom, megvilágítottam a problémánkat. A lakosság napi 35-40 000 utat tesz meg közlekedési eszközökkel, de a közlekedésnek ez ellen az áradata ellen maga lázad fel. Ebbe azonban nem törődhetünk bele, megoldást kell kínálnunk neki. Mi lehet a megoldás ? Nem ismerünk semmiféle csodaszert, de tudjuk, hogy a közlekedést ki kell szorítani — ha fokozatosan is — a történelmi városból, a lakónegyedekben pedig kevés, de jól kiépített pályára terelni. Szilárd tömegközlekedési rendszert kell kialakítanunk, vissza kell tehát térnünk arra az útra, amelyről elindultunk. Meggyőződésünk azonban, hogy pusztán ezekkel az eszközökkel nem lehet megoldani a problémát. Változtatásokat kell végrehajtanunk a város szerkezetében, de nem a központ átalakításával, hanem olyan módon, hogy több központot alakítunk ki. Az embereket kényszeríteni kell a tömegközlekedés igénybevételére oly módon, hogy nem nyújtunk lehetőséget egyéni megoldásokra. Ami ezek után fennmarad, azt a modern elektromos irányítástechnika segítségével kell a kezünkben tartanunk. Ennyit mondhat egy kis főváros a maga tapasztalatairól. Ez a kérdés azonban messzire ágazik, hiszen érinti a környezet szennyeződésének problémáját, és — tovább lépve — a lakható város problémáját is. Részlet az óvárosból A parlament épülete
