Budapest, 1973. (11. évfolyam)

9. szám szeptember - Dr. Szalai György: Budapesti kávéházak II.

Az Országház kávéház Ernőt gyakran lehetett itt találni. Állandó vendég volt Vázsonyi Vilmos, aki úgyszólván ebben a kávéházban szervezte meg pártját, a Polgári Demokrata Pártot. Virava Károly rendőrkapitány is megtalálható volt a kávéházban. Az Abbáziába járt Eötvös Károly, a vajda, a tiszaeszlári per híres védője, akinek itt külön törzsasztala volt. Az írók közül be-bejárogatott Ágai Adolf, Kozma Andor, a képzőművészek közül Zala György. Itt talált otthont magának a Pesti Hírlap szerkesztősége is, Légrády Károllyal az élen. Az Abbázia a közélet kávéháza volt. A Rákóczi úton az egykori Griff szálló helyén működött a Pannónia kávéház. írók, színészek, kupecek jártak helyiségeibe. Az írók közül itt fogyasztotta el szegényes ebédjét és még szegényesebb vacsoráját Reviczky Gyula. Szigligeti Ede és Csiky Gergely egymással versengve drámáikat írták, Bródy Sándor egy időben itt javítgatta kéziratait. Időnként Vajda János is elvetődött ide. A színészek közül Újházy Ede, Nagy Imre, Paulay Ede, Vizváry Gyula A Hangli (Bakos Ágnes reprodukciói) voltak az állandó vendégek. A színésznőket a kor szelleme még nem engedte be a kávéházakba. Hogy, hogy nem, a kupeceknek nagyon rokonszenvesek lehettek a színészek, mert ők is itt tanyáztak naphosszat. A kávéház egyik legendás alakja volt Lazarevics Milán, bácskai földbirtokos, aki szállodában lakott, éjszaka mulatott, de a délutáni órákat a Pannóniában töltötte. Üzleteit is itt kötötte. Ha ugyan üzletnek lehet nevezni azt, hogy egy felnőtt ember minden felajánlott bóvlit hajlandó megvenni, a szellőztethető koporsótól az önműködő szivarszipkáig. Minden kupec ismerte Lazarevicsnek ezt a gyengéjét. Ennyi hóbortot még a jó zsíros bácskai föld sem bírt el, és Lazarevics koldusszegényen halt meg New Yorkban, ahol egy kisvendéglő evőeszközeit tisztogatta. A képzőművészek első, a krónika által számontartott törzshelye az Oktogon téri Nicoletti kávéház volt. Állandó vendégei közé tartozott Feszty Árpád, Pállik Béla, Karlovszky Bertalan, Fényes Adolf. Amikor a Nicolettit megunták, átmentek a másik oldalon levő, de sokkal kényelmesebb Abbáziába, a társmúzsák fellegvárába. Ekkorra már megszaporodtak a nagybányaiakkal, Tormával, Rétivel, Iványi-Grünwalddal. Aztán egyszerre csak kettévált a képzőművészektábora. Politikai baloldaluk átment a Japánba, ahol Lechner Ödön, Szinyei Merse Pál, Pólya Tibor és Falus Elek fordultak meg a leggyakrabban. Minden szakmának megvoltak a fővárosban a maga kávéházai. A Metropolba jártak az artisták, az Edisonba a sportemberek, a Seemannba a bírák és ügyvédek. A katonatisztek a Viktóriát látogatták. A gyapjúkereskedők az Orczy kávéházban gyűltek össze, és a liszt-, marha-, bor és egyéb kereskedőknek is megvoltak a maguk törzskávéházai. * Az első világháború előtt a több mint 400 kávéházban 3000 pincér szolgált fel. A nagy tükörablakos kávéházak nem voltak olcsók, mégis minden nagyobb nehézrég nélkül nyíltak meg, egyik a másik után. Aki kávéházat nyitott és aránylag minimális tőkével rendelkezett, úgyszólván mindenkitől hitelt kapott. Hitelezett a pék, a hentes, a lisztkereskedő, a dohánynagykereskedő, az edényboltos. Ha egy éjszakai és egy nappali főpincér kaucióként letett 1000— 1000 forintot, a kávéház már megnyílhatott. Az első tulajdonos esetleg megbukott, de alig telt le üzleti halálának első gyászéve vagy inkább hónapja, már új igénylő jelentkezett; és valamelyik utód alatt a kávéház elkezdett jövedelmezni. A budapesti kávéházak csillogása egyedülálló volt Európában. A külföldi kávéházak — kivéve talán a párizsi Café de la Paix-t — szerény kivitelűek voltak. A pesti polgár ellenben mindazt a pompát, kényelmet, melyet annyira nélkülözött otthon, boldogan fedezte fel ezekben a csilláros, oszlopos, földig-tükör kávéházakban. A budapesti kávéházak felszerelése súlyos százezreket emésztett fel. A Newyork berendezése 300 000 koronába került, a Palermóé 250 000-be, a Magyar Világé, az Uporé, a Spolariché és a Vígszínház kávéházé 200—200 000-be. Valamennyit felülmúlta a Belvárosié, amely 540 000 koronát emésztett fel — 40 000 koronával többet, mint a Café de la Paix-é. 36 tükörablakát, melyek mindegyike mögött akár egy húsz személyes asztaltársaság is megbújhatott, bizony meg kellett fizetni! * Ahogyan Petőfiék korában a maradiság és ostobaság nem nézte jó szemmel a kávéházakat — különösen a Pilvax írókávéházat —, úgy később is akadtak olyanok, akiknek ellenszenve a kávéházaknál állapodott meg. Históriai tény, hogy 1910-ben Budapest székesfőváros iparügyi bizottsága szótöbbséggel megbélyegezte a kávéházakat. Szabó Ervin válaszolt a méltatlan vádra, mondván: „Mert ugyan, kérdjük, hol üljön a szegény budapesti lakos? Talán otthon? Óh, az édes otthon! Budapesten több az ágyrajáró, mint akárhol nyugati Európában, több a zsúfolt lakás, mint akár Moszkvában, több a hónapos szobában lakó albérlő, mint a lakását mással megosztani nem kénytelen főbérlő. Az otthon! Az édes otthon!" 1910 körül az összes budapesti kávéház forgalma 45 millió koronát, ebből a tiszta haszon kb. 35 milliót tett ki. Úgy látszott, hogy ennek a kávéházi konjunktúrának soha nem szakad vége. És ekkor kitört az első világháború . . . 41