Budapest, 1973. (11. évfolyam)

9. szám szeptember - Dr. Szalai György: Budapesti kávéházak II.

A Pilvax kávéház, lebontás előtt (Csigó László reprodukciója) Az irodalmi központok évtizedenkéntváltogatták egymást. így vált új irodalmi gyülekezőhellyé a 70-es években a Fürdő (ma József Attila) utcai Kávéforrás, ahol Mikszáth Kálmán, Tóth Kálmán, Eötvös Károly, Rákosi Jenő, Ágai Adolf voltak mindennapos vendégek. A század utolsó évtizedétől végleges centrumok alakultak ki, melyek nemcsak összejöveteli helyek, de iránytszabó fórumok vagy valamely nagyobb irodalmi vállalkozás bölcsőivé lettek. A 80-as években minden addiginál szélesebb bázisú irodalmi kávéház született: a Centrál. Ebben a kávéházban látta meg a napvilágot a Nyugat. Osvát Ernő köré ide gyűlt néhány rangos író, majd utána, akiket már Osvát tett rangosakká. A Centrál állandó vendége lett Krúdy Gyula, Ambrus Zoltán, Heltai Jenő, Bródy Sándor, Szomory Dezső. Ide járt a nagy magános, Petőfi barátja, Vajda János. Itt perlekedett Kiss József Gárdonyi Gézával, miközben dohogva javítgatta annak írásait, lévén ő a Hét főszerkesztője. Gyakran megfordult a Centrálban Babits Mihály, és futóvendégként be-benézett Ady Endre. De sem a Centrál, sem később a Newyork nem vált egyeduralkodó irodalmi kávéházzá; mindkét kávéház írói törzsközönségét könnyen fel lehetett fedezni más kávéházakban is. 1894-ben nyílt meg a Newyork. Osvát mindenható asztala ide települt a Centrálból. A Newyork — az ifjabb és diadalmas vetélytárs — olyan írókkal büszkélkedhetett, mint Bródy Sándor, Nagy Endre, Nádas Sándor, Kemény Simon, Berkes Imre. Ide járt még Molnár Ferenc, a kezdő Karinthy Frigyes, Heltai Jenő, Szép Ernő és Tóth Árpád. Ady is gyakoribb vendég volt itt, mint a Centrálban. Főleg éjszakánként. A Newyork ugyanis éjjel-nappal nyitva tartott. Ha az irodalom valamely jövendő reménysége felvetődött a fővárosba, és nem tudott éjszakai szálláshoz jutni, betért a Newyorkba, ahol reggelig elbóbiskolhatott. A vidéki újságírónak, aki megunta a kisváros porát, az ottani élet egyhangúságát, és Budapesten akart elhelyezkedni — az első útja a Newyorkba vezetett. A Newyorkról számtalan kedves történet forgott közszájon. Voltak irodalom környéki és újságírói figurák, különféle történetek hősei vagy írói vesézések célpontjai. Szomaházy Istvánnak volt pl. egy titkára, akit az író többször ünnepélyesen elbocsátott, majd kevésbé ünnepélyesen mindig visszavett. Löwe hajmeresztő riporteri kunsztokat is csinált. Egyszer Nisbe kellett utaznia. A felvett útiköltséget azonban az utolsó fillérig elverte kártyán. Üres zsebbel ért Nisbe, viszont remek tudósítást küldött. Hasonló okok miatt ugyancsak egy fillér nélkül indult el egy másik alkalommal Gleichenbergben nyaraló főnökéhez. A határig szabadjegye volt, onnan két napi gyaloglás után, nyakig porosan, lerongyolódott cipőben érkezett meg Szomaházyhoz. Néhány szerkesztőség nem bérelt drága helyiséget, hanem valamelyik kisebb kávéházban ütötte fel tanyáját. így a házbéren kívül megtakarították a villanyt, a fűtési díjat stb. A Fiume kávéházban telepedett meg pl. a század elején az akkor megjelenő mind a hat napilap szerkesztősége. A kávéház szerető gondoskodása az írókról nemcsak a főpincérek által korlátlanul hitelezett fogyasztásban nyilvánult meg, hanem a tulajdonos újító kedvességében is. így éppen a Fiume kávéházban szereltek fel először ventillátort. Az irodalmi kávéházakban politikusok is megfordultak, egyes kávéházak pedig kifejezetten politikai kávéházakká váltak. A Balaton kávéházba néhány író is eljárt, de sokkal inkább a politikusok törzshelye volt. Tihanyi, a volt főpincér mint tulajdonos a maga grandseigneuri modorával és meglepően széles körű tájékozottságával híres embereket vonzott kávéházába. Az írók és politikusok vérmérsékletének különbözősége nem egyszer öszszekoccanásokra is vezetett. De ezek az összetűzések nem voltak veszélyesek, amint azt Ambrus Zoltán esete is bizonyítja. Ambrus minden nap éjféltájt jelent meg a Balatonban. Szó nélkül az asztalához vittek egy mázsányi újságot. Két óra alatt valamennyit átolvasta. Majd tollat és tintát kért. írás után pedig szép csendesen távozott. Az obstrukciós viták idején itt gyűlt össze a Tisza-ellenes front vezérkara és kísérete. A kávéház ilyenkor egy megbolydult méhkashoz hasonlított, és sokszor még az éjszakai órákban is szenvedélyes viták folytak. Ezeken a viharos estéken a csendes Ambrus Zoltánnak is elfogyott időnként a türelme. Egy alka-40 lommal gyilkos udvariassággal fordult a hevesen gesztikuláló, kiabáló honatyákhoz: „Bocsánat, Uraim, nem zavarja Önöket, hogy újságot olvasok?" Ugyancsak kettős szellemi cégérrel bírt az Abbázia. Patináját évtizedeken át a mellette kitartó irodalmároknak, művészeknek és politikusoknak köszönhette. Első tulajdonosa, Steuer Adolf — régi kávéshagyományt követve — szintén főpincérként kezdte a bécsi Baum kávéházban. Később a magyar fővárosban az Európa szálló főpincére lett. Ambícióját azonban ez nem elégítette ki. Elhatározta, hogy fénye: kávéházat nyit. A kávéház helyét igén körültekintően jelölte ki, még a nap járását is megfigyelte. Az új kávéház az Andrássy út és a Nagykörút találkozásánál 1885-ben nyílt meg. Nagy szenzációt keltett, amikor Steuer Brüsszelből meghozatta azt az onyx-márványt, amiből a kávéház asztallapjai készültek. Hatalmas tükröket is beépített kávéházába. A vendégek többségét a politikusok tették ki. Kossuth Ferencet, Pázmándy Dénest, Bródy »«> A,