Budapest, 1973. (11. évfolyam)

9. szám szeptember - Fodor András: Kocsisok, csöngettyűsök

KOCSISOK, CSÖNGETTYŰSÖK Adalékok a köztisztaság történetéhez 1935. április 20-án hajnalban, pontosan 3.30-kor kezdődött első munkanapom a Székesfővárosi Köztisztasági Hivatal Ecseri úti fuvartelepén. Az előző napokban vettek fel a telepre csöngettyűsnek, habár még nem töltöttem be a kötelező 14. életévet. Apám egy évvel idősebbnek mondott, és az OTI-ba is egy évvel korábbi születésűnek jelentett be a munkáltatóm. Pár hónappal múltam 13 éves; négy kisebb testvéremmel és szüleimmel együtt heten voltunk. Apám 1919-től a telepen dolgozott, heti 28 pengőt keresett. Hetenként és fejenként bruttó 4 pengő jutott a megélhetésre, de ezt az összeget a havi 25 pengős lakbér jelentősen csökkentette. Az én 11 pengő heti fizetésem lendített valamit a család anyagi helyzetén. A munkafeltételek igen szigorúak voltak, különösen egy nagyon fiatal ember számára. A szemesteskocsisok munkaideje hajnali 3.30-kor kezdődött és este 17.30-kor ért véget; a csöngyettyűsök munkaideje (nem hivatalosan) a két időponthoz igazodott. Vasárnapi pihenőnap nem volt, az évnek mind a 365 illetve 366 napján be kellett menni dolgozni. A heti pihenőnapot megadták ugyan, de mai szemmel nézve egészen furcsa módon: hetenként kétszer délután 2 órakor haza lehetett menni. A csöngettyűs fiú tehát hajnali 3.30-kor jelentkezett kijelölt kocsisánál az istállóban. Részt vett a trágyakihordásban, a lovak etetésében, itatásában, tisztításában és felszerszámozásában, befogásában. Az idő sürgetett, négy órára-negyedötre már be kellett fogni. A szemeteskocsik a kora hajnali órákban hosszú sorokban csörömpölve vonultak végig az Üllői úton, a „járások" felé. A csöngettyűsök általában egy reggeli és egy délutáni járást csengettek végig. Az én reggeli járásom a mai József Attila utca — Bajcsy-Zsilinszky út—Szabadság tér és Nádor utca által határolt terület volt. Minden házba becsengettem, ezzel jeleztem, hogy jön a szemeteskocsi. Az összes szemét összegyűjtése után 11 óra körül visszatértünk a fuvartelepre, ahol a szemét az erre a célra elkülönített vagonokba került. A szemeteskocsi alvázáról daru emelte fel a nehéz vaslemezből készült tartályt, a vagonban álló kapcsos-munkás a tartályt összefogó kapcsokat ügyesen kiütötte, és a szétnyílt tartályból a szemét a vagonba zuhant. A délutáni járás a Hungária körút— Ajtósi-Dürer sor—Népstadion út (akkor Stefánia út) által határolt területen feküdt. Az igen finom társadalmi megkülönböztetések ezen a téren is érvényesültek: a délelőtti járások általában a Belvárosban, a Rózsadombon és hasonló helyeken voltak, a délutániak főleg a perifériákon. A belvárosi és rózsadombi épületekben rendszerint csak a csengő gombját kellett megnyomni, a perifériákon már gyakran kellett használni a szíjra erősített 1—1,5 kilogrammos — kolompra emlékeztető — rézcsengőt. A „házi" szemeten kívül az utcákon, tereken összegyűjtött „úti" szemetet is be kellett szállítani. Az utcaseprők az összesöprött szemetet kis taligákba gyűjtötték, majd központi tárolókba (ilyen volt pédául az Almássy téren) vagy útszéli nagy faládákba rakták. A tárolók és a faládák tartalmát a szemeteskocsisok lapátolták fel a kocsikba és szállították az Ecseri útra. A szemétgyűjtés mellett a téli hóekézést, a nyári útlocsolást és a fuvartelepi belső munkát is el kellett végezni. így például sok munka volt a többszáz ló takarmányának szállítása, raktározása, porciózása, a hatalmas menynyiségű trágya kiszállítása. Ez a munka mind a kocsisokra várt. Háromféleszemeteskocsit használtak. Az egyik az ún. kordélykocsi; ezt egy ló húzta és a budai hegyekben levő lakóházakból szállították vele a szemetet tároló helyre vagy az Ecseri útra. A másik, az ún. „gömbölyű" fakocsi is kizárólag Budán volt használatos; ezt két ló húzta, és a megtelt kocsiból a kocsis krampáccsal húzta ki a szemetet az Ecseri úti fuvartelepen a földszint alá süllyesztett vagonokba. A harmadik — a pesti oldalon használatos — szemeteskocsi tartálya vaslemezekből készült és daru ürítette. Az utóbbi kettőnek körülbelül középmagasságban és a tartály hosszában lehajtható keskeny deszkapallója volt, erre került a szemetesedény, és erről emelte fel a kocsis a fa- illetve vastartály szélére. A kocsisok, csöngettyűsök a 28 illetve 11 pengő körüli fizetésük mellett minden évben kaptak a nyári időszakra egy zsávoly (zeig) öltönyt és sapkát, a téli időszakra té|i kabátot, sapkát és egy pár bakancsot. Később, a 30-as évek vége felé esőkabát is járt. Az utcaseprők télikabátot nem kaptak, viszont téli posztóöltönyt igen. A kocsisokkal cseréltek: egy posztóöltönyért kaptak egy télikabátot. Így általában a téli ruha kihordási ideje egy évről kettőre módosult. Üzemi szociális létesítmény csak kettő működött: az egyik a fürdőhelyiség, kb. 8—10 zuhannyal, a másik egy munkásszállás a takarmánytelep szomszédságában, a fuvarteleppel szemben. Ott laktak a vidékről felkerült, lakással nem rendelkező kocsisok. A fuvartelep több istállóból, patkoló és bognár műhelyből állt. Az istállókban a takarmányellátást, az istállók rendjét és tisztaságát az ún. ápoló biztosította. Két vagy három istállónak volt egy lovászmestere, akik a munkát szervezték, figyelembevéve az időjárást, az évszakot, a járások számát, a különmunkák mennyiségét, a befogható lovak számát. A főlovászmester az összes lovászmester munkáját irányította, többek között a napi külön munkákat is elosztotta közöttük a telep udvarán tartott értekezleteken. A kocsisok számával nem volt baj; csak a legritkább esetben fordult elő, hogy valamelyik kocsis hiányzott. Mentalitásukat jellemezte, hogy gyakran betegen is dolgoztak, betegállományba nagyon ritkán mentek, noha sokan szenvedtek közülük vesebajban, légző-, mozgásszervi és szembetegségekben. Mégis, nem egy olyan kocsis volt, aki munkás élete folyamán egyetlen napot sem töltött betegállományban. Voltak adminisztratív dolgozók is az Ecseri út és a 13-as villamospálya által határolt területen levő komor irodaépületben, de egyikükre sem emlékszem, igen messze álltak a kocsisoktól, csöngettyűsöktől. Viszont minden dolgozó ismerte és mint abszolút tekintélyt tisztelte dr. Halász főállatorvost. Kétfogatú szolgálati hintóval járt ellenőrző útjain, és jaj volt a kocsisnak, ha doktor Halász a lovak körül valami rendellenességet észlelt. Hosszú évekig emlegették a kocsisok, hogy egyiküknek — aki egy fájós lábú lovat hosszú, türelmes munkával meggyógyított — 20 pengőt adott jutalmul. A szemetesek mellékes jövedelmekre tehettek szert. Minden járásban akadt pl. néhány tehetősebb (vagy lustább) házmester, vice-házmester, háztulajdonos, akik megengedhették maguknak, hogy a szemétkihordás és feladás fejében bizonyos díjazást fizessenek a szemeteskocsisoknak. Ilyen esetben a csöngettyűs feladata volt a szemét kicipelése és feladása. Ezért a munkáért havonta 50 fillér—2 pengő járt a szemeteskocsisnak, aki a járandóságot a csöngettyűs fiúval nagylelkűen megfelezte. Az összeg nagyságát a szemét mennyisége általában nem befolyásolta. Örültünk, ha ilyen bevételi forrás akadt. Ezzel havonta 10—12 pengőt is megkerestünk. A másik bevételi forrást a guberálás jelentette. A szemetet négyszer is guberálták. Először az utcai guberáló szedte ki főleg a tetejéről, ami értékesíthető volt. Azután a szemeteskocsis, amikor kiöntötte az edényből. Harmadszor a vagonban a kapcsos, és végül kint a szemeretelepi szemétbányában a „hivatásos" guberálók. Mind a négy guberálás alkalmával jutott valami. Értékesíthető holmik voltak például a különféle orvosságos üvegek, sidolos, odolos üvegek, vas-, rézhulladék, nyúlbőr. Egy jó nyúlbőrért akkoriban 30—50fillért is adtak; nyúlbőrt találni főnyereménynek számított. A Teleki tér környékén, az akkori Karpfenstein és Lujza utcában telepedtek le a nagy ócskavas kereskedők, a mai MÉH elődei. Egyik legfőbb szállítójuk a szemeteskocsisok voltak, rpindeg/iknek megvolt a maga „törzs" kereskedője, névről ismerték egymást. A szemeteskocsisok közül, aki csak tehette, kisebb-nagyobb kerülővel a fenti két utcán haladt át a fuvar-36