Budapest, 1973. (11. évfolyam)

9. szám szeptember - A Fővárosi Pedagógiai Tanácskozás felszólalásaiból

az iskolaotthonos nevelés? ben kezdheti el a nevelő. Ezzel a tanítási órák hatékonyságát növelni tudjuk. A „miért jobb?" kérdésre ad választ az is, hogy egy-egy nevelő nemcsak a tanítási órán találkozik a gyerekkel, hanem a napközis foglalkozások alatt rendkívül sok tevékenységi formában él együtt tanulóival (séta, játék, bábozás stb.). így módja van arra, hogy alaposabban megismerje tanulóit. A gyerekek egyéniségének alaposabb ismerete lehetővé teszi az eredményesebb nevelőmunkát. Nem kell bizonyítanom, hogy játék közben mennyi fontos ismeretre tehetünk szert a gyerekekről. (Pl. milyen típusú játékokat szeret, kitartó-e a játékban, nem önző-e? stb.) S mivel a tanító néni nemcsak a tanórát vezeti, hanem együtt játszik is a gyerekekkel, nagyon meghitt, bensőséges kapcsolat alakulhat ki köztük. A tantárgyak közötti koncentráció, a komplex ismeretek szükségességéről gyakran beszélünk. E formában erre is több lehetőség nyílik. A séták, irányított játékok segíthetik a tananyag elsajátítását. Eddig az oktató-nevelőmunka hatékonysága vonatkozásában próbáltam válaszolni a feltett kérdésre. Nézzük meg ugyanezt a gyerekek oldaláról is! A hagyományos forma: a délelőtti tanítás — délutáni napközi (és megfordítva) jobban kifárasztja a napi 10—11 órát az iskolában tartozkodó kisgyermeket. A változatosabb időbeosztás jobban hasonlít az óvodában megszokott életrendhez, jobban segíti a gyerek beilleszkedését az iskolai életbe. Hogyan alakul a gyermek életrendje? Az időbeosztás a következő: feladatkészítés, két tanítási óra, utána játék, séta, önálló munka, ebéd, alvás, majd ismét önálló munka, két tanítási óra, utána uzsonna és játék. A változatosság pihentetőbb a gyerekeknek. Alvás után a délutáni órák is eredményesek. A második osztály is hasonló beosztással dolgozik. Emellett az 1. és 1. osztályban ötnapos munkahetet szerveztünk. Szombaton nem kötelező bejönni az iskolába; csak az esetleges lemaradóknak, akik korrepetáláson vesznek részt. A két nevelő között a tantárgyakat úgy osztottuk el, hogy az egyik kolléga az anyanyelvi tárgyakat, a másik a számtant és a környezetismeretet, valamint a készségtárgyakat tanítja. Váltakozó hetirenddel dolgoznak. A 3. osztály állandó hetirenddel dolgozik. Délelőtt mindig az elméleti tárgyakat tanítják: számtant és az anyanyelvi tárgyakat. A délután már könnyebb a gyerekeknek: a gyakorlati és készségtárgyak következnek. A 3. osztály ugyanis elég nagy ugrást jelent követelményekben. Úgy gondoltuk, jobb, ha a nagyobb szellemi erőfeszítést igénylő tárgyakat délelőtt tanítjuk, s a nehezebb feladatok Is ekkor készülnek (számtan, nyelvtan, fogalmazás) — így a gyerekek délelőtt túljutnak a munka nehezén. Délutánra maradnak az ún. könnyű tárgyak: rajz, testnevelés, gyakorlati foglalkozás; ide került az írás és a környezetismeret is. Itt már nem ajánlom az ötnapos munkahetet, mert zsúfolttá válik a gyerek napja, kevés idő marad a játékra, szórakozásra. Miért jó ez a forma a nevelőnek? Akik belekóstoltak, azok nagyon megszerették. Mivel a tantárgyaknak csak egy részét tanítják, a választott tárgyak oktatásának legkorszerűbb módszereibe jobban el tudnak mélyedni. A tanórákra való felkészülés megoszlik a két nevelő között. Kevesebb füzetjavítás jut egy-egy kollégára. (Viszont az egyéb foglalkozásokra is készülni kell.) Az egésznapos nevelés megszervezése természetesen nagy figyelmet követel az iskolavezetéstől. Ami a legfontosabb: a nevelők kiválasztása. Szinte ezen áll vagy bukik az iskolaotthonos osztály eredménye. Olyan nevelőket válasszunk egy-egy osztály vezetésére, akik jól tudnak együtt dolgozni, képesek arra, hogy teljesen azonos követelményrendszert alkalmazzanak, a szülőkkel azonos hangot üssenek meg; akik becsülik egymás munkáját. Nagyon jó, ha önként vállalkozó kollégákra bízhatjuk az iskolaotthonos osztályok vezetését. A tárgyi feltételek nagyon különbözőek lehetnek az iskolákban. Nálunk egy kisméretű tanterem áll rendelkezésre, ebben egyszemélyes tanulóasztalok, illetve padok vannak. A terem egy részét térelválasztóval kis játéktérré alakítottuk. Néhány játékpolc, egy nagy szőnyeg, virágok — ez a „napközis" része a teremnek. Az 1. osztály felszereléséhez tartoznak a fektetők is. Mivel ezt a tantermet csak ez a csoport használja, könyveiket, füzeteiket otthagyják a padban. És minden pénteken hazaviszik a füzeteket, megmutatni szüleiknek a heti munkát. (Egyik elsősünk az első tanítási héten reggelente sírdogálva jött az iskolába. Hosszas faggatódzás után kiderült, hogy azért sír, mert nem érzi magát „igazi" iskolásnak, hiszen ő táska nélkül jár iskolába . . .) A szülők körében nagyon hamar népszerű lett ez a forma, hiszen az iskola szinte minden gondot levesz a vállukról, ami a gyermekek tanulását illeti. Otthon már csak játszani, beszélgetni kellene gyermekeikkel — sajnos, még erre sincs mindig idejük. Néhány problémát szeretnék említeni; ezekre az igazgatóknak is ügyelniük kell. Egyik az önállóság kérdése. A tanulók a tantárgyat tanító nevelő irányításával végzik el a feladatot, az ún. önálló munkát. Ügyelni kell azonban arra, hogy ez valóban önálló munka legyen. A tanulói önállóság fejlesztése nem szorulhat háttérbe. Hozzá kell szoktatni a gyermekeket, hogy egyedül, segítség nélkül végezzék a munkát. Gondolkodjanak a megfelelő megoldásokon. Nem szokhatja meg a gyerek, hogy ha nyomban nem tud megoldani valamit, akkor a tanító néni segítségét kérje. Ez természetesen nem zárja ki a lemaradók támogatását. Nagy gondot kell fordítani a napirend betartására. A játékidő, a szabad levegőzés rovására nem szabad meghosszabbítani a tanítási órát. De a tanórát nem szabad eljátszani! Figyelemmel kell kísérni a magatartási osztályzatok kialakítását. Könnyű annak a gyermeknek jó magatartási jegyet szereznie, aki csak 3—4 órát tartózkodik az iskolában, akit nem figyelnek étkezés, olvasás, játék, kézmosás, WC-zés közben is. Többször előfordul, hogy az iskolaotthonos osztályok magatartási átlaga rosszabb volt, mint a másik osztályé — az említett okok miatt. A közösségi életre nevelésre is óriási lehetőségek rejlenek ebben a formában. Úgy hiszem, hogy még nem használjuk ki eléggé ezeket a lehetőségeket. Az 1—2—3. osztályos tapasztalatokról számoltam be. A 4. osztályban hagyományos napközis osztályként folytatják a tanulók tanulmányaikat. Testületünknek az a véleménye, hogy ettől a kortól kezdve már nem szerencsés a gyereket egész napra az iskolához kötni. Figyelembe kell venni, hogy — különösen a felső tagozatban — a gyerekek egyéni elképzelései igen különbözőek. És ezt a sokfajta igényt már nem tudjuk kielégíteni. Igen sok tanuló jár különböző sportegyesületekbe, úttörőházi szakkörökbe, a Szabó Ervin gyermekkönyvtár foglalkozásaira. Módot, lehetőséget kell adni arra, nogy élhessenek a sokféle hasznos tevékenységgel, amelyeket az iskolán kívül nyújtanak számukra. Akik pedig mégis itt töltik az egész napot, azoknak igyekezzünk változatos, színes, sokrétű foglalkozási lehetőséget biztosító napköziket szervezni. Azt hiszem, kitűnik az eddigiekből, hogy igen nagy híve vagyok — egész tantestületünkkel együtt — az iskolaotthonos formának. A jövőben is így szervezzük a napközis osztályokat az első osztálytól a harmadikig. Mégis, el kell még mondanom: úgy érzem, mintha valami csodaváró hangulat lengené körül az iskolaotthonokat. Csak örülhetünk annak, ha a tömegkommunikáció propagálja a jó pedagógiai kísérleteket. De azért túlzásokba ne essünk! Ma már oda jutottunk, hogy az a szülő, akinek a gyermeke férőhely hiányában nem jut be az iskolaotthonba, úgy érzi, hogy valami jóvátehetetlen, szörnyű igazságtalanság történt vele. Sajnos, egyelőre még nem tudunk minden igényt kielégíteni. Ezért továbbra is éppen olyan gonddal kell a hagyományos napköziket fejleszteni, részükre a személyi, tárgyi feltételeket biztosítani, mint eddig. Mi elsősorban a hátrányos helyzetű tanulók, a fizikai dolgozók gyermekei számára biztosítjuk az iskolaotthont; az olyan szülők gyermekeinek, akik elfoglaltságuk vagy képzetlenségük miatt nem tudnak kellően foglalkozni gyermekükkel. Nagyon nagy szikség lenne arra is, hogy most már, amikor egyre általánosabbá válik ez a forma, néhány kérdést egyértelműen tisztázzunk. Úgy hallottam, elkészült egy módszertani útmutató. Reméljük, hogy minél előbb az iskolákba kerül, és segíti ennek a népszerűvé vált formának terjedését, és a még eredményesebb tartalmi munkáját. Barta Györgyné, a X. Harmat u. 88. sz. ált. iskola nevel6je 29