Budapest, 1973. (11. évfolyam)

9. szám szeptember - Dr. Halasi László és Hoch István: Margitsziget

A Margitsziget 1869-ben (Csigó László reprodukciói) Margitsziget Negyedszázada a dolgozóké... E kilencvenöt hektárnyi terület — mérete, történelmi atmoszférája, természeti szépsége folytán — Budapest minden rendű és rangú polgára számára szimbólum volt és az ma is. Gyulai Pál,,Calypso kertjé"-nek, „tündérsziget"-nek nevezte. A sziget arisztokratikus jellegét védelmező Rexa Dezső így írt róla: ,,A Szent Margit szigetet Budapest közigazgatási területin olybá veszem, mine egy mesteri költeményt egy tudományos revue füzetében. Itt minden cikk a mélységekben jár, komoly vagy komolykodik; a r ..«.is élet, a szigorú bölcselem, a széptudományok világa. És ezek között van egy költőien szárnyaló vers: ábrándos hangulat, játszi sorok, csupa ritmus, csengő-bongó rímek, kedves képek, szökellő ötletek, bűvölő mosoly és lopva elcsattant izzó csók . . . Pompás költemény a sziget, amit mintha a Parnasszuson gondolt volna ki a nagyszerű Génius: a Természet. Hymnus az, ének, dal, nóta, chanson . . ." (Margitsziget. Budapest. Officina. 1940 3. oldal.) Budapest ragyogó ékességének nevezték a Magyar Tanácsköztársaság képviselői is, amikor 1919. április 14-én mint a boldogabb jövő egyik zálogát és szimbólumát adták át a szigetet Budapest dolgozóinak. „Azoké legyen minden, akik dolgoznak — mondotta Budapest egyik szociáldemokrata népbiztosa —, az legyen dicséretre méltó, aki dolgozik, azé legyen a megérdemelt pihenés, szórakozás, üdítő levegő és gyógyító napfény is. A munka diadalának szimbóluma legyen ennek a szigetnek az átadása . . ." (Népszava. 1919. április 15. 7. oldal.) Dienes László kommunista népbiztos a forradalom előrehaladásának szimbolikus jelentőségére mutatott rá, amikor megállapította, hogy „az októberi forradalom eltörölte a négyfilléres hídpénzt, a márciusi forradalom beljebb hatol: elment a híd közepéig és megnyitotta a proletárok számára a szigetet ... A Margitsziget már nem a kiváltságosoké, a dolgozó népé annak pázsitja, fája és jó levegője . . ." (Vörös Újság. 1919. április 15. 4. oldal.) Mintha nem is évtizedekkel későbbi időpontban történne, lényegében ezt a gondolatot hangsúlyozta a Népszava 1948. június 11-i számának vezércikke is, köszöntve a Gazdasági Főtanácsnak a margitszigeti belépődíj megszüntetésére vonatkozó határozatát: ez a budapesti sziget, amely a felszabadulásig bizonyos «úri» jelleget mutatott, most . . . valóban a nép szigete lesz. A margitszigeti belépődíj eltörlése éppúgy szimbólumnak is tekinthető a népi demokrácia szempontjából, ahogy egykor a rendi Magyarország megszüntetésének és a polgárosodás kezdetének szimbóluma volt a Lánchíddal kapcsolatosan a nemesek ingyenes közlekedésének, «adómentességének» megszüntetése. Annakidején az általános hídvám megvalósítása jelentette a polgári közteherviselés felé vezető utat, ma pedig a margitszigeti belépődíj általános eltörlése mutatja a népi demokrácia irányát: a sokgyermekes proletár család éppúgy élvezze a szigeti zöldet és a szigeti levegőt, ahogy azt régen a tehetősebbek élvezhették." (Népszava. 1948. június 11. 1. oldal.) * A Margitsziget úri jellege valóban fennállott egészen a felszabadulásig. Valamikor az „Urak szigete" nevet is viselte. Az Árpád-házi királyok a szerzetes- és apácarendeknek adományozták, 1795-ben pedig József főherceg kapta meg. E tekintetben a felszabadulásig csak annyi változás történt, hogy az 1908. évi XLVIII. törvény alapján az állam megvásárolta s átadta a Fővárosi Közmunkák Tanácsa kezelésébe. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa alapította meg a Szent Margit Gyógyfürdő Részvénytársaságot, amely magas belépődíjaival s árszabásával bőséges haszonra tett szert, s ezáltal egyúttal meg is őrizte a sziget úri jellegét. A szigeti belépődíj például 1940-ben felnőtteknek 30, gyermekeknek 10 — ünnepnapokon 50, illetve 20 — fillér volt. (Ez idő tájt a férfimunkások átlagos órabére 55, a női munkásoké 34 fillér volt. 1 kg barna kenyér 0,38, 1 liter tej 0,30, 1 kg zsír 1,65 pengőbe került.) Ez évente több mint 300 000 pengő bevételt hozott a részvénytársaságnak. A látogatók évi száma csak ritkán érte el, illetve haladta meg az 1 milliót, de például 1933-ban csupán 568 000 személy látogatta meg a szigetet. Az úri világ féltékenyen igyekezett megőrizni előjogait a szigeten. Jellemző, hogy amikor például az Árpád-híd megépítése kapcsán felmerült a kérdés : megnyissa-e kapuit a sziget a külvárosok dolgozói előtt, a már idézett Rexa Dezső erről így vélekedett: „Nem osztályrendszer, finnyás elzárkózás, kiváltságosok különjoga szól ellene, de a sziget tradíciója és az a bizonyívható tény, hogy a sziget jelen választékos színezete nem teszi kívánatossá a lakosság nagy és vegyes tömegeinek látogatását. Sokan gondolkoznak így, leginkább a Margitsziget rajongói, hogy ne mondjam: szerelmesei, akik szeretik a sziget csendjét, finom választékosságát, törzsközönsége csendes élvezését, gyepsíkjainak, útjainak kényes tisztaságát, és azt féltik a külvárosok és munkásnegyedek széles gondatlanságától, hangos vidámságától és mindent megengedő fesztelenségétől." (Idézett mű 45-46. old.) Krúdy Gyula 1919. május 1-i „Szegény gyerekek a szigeten" című írásában üdvözölte a munkásgyermekek megjelenését. „A szegény gyermekek hangja megtölti a szigetet, mint a má-A Margitszigeten, 1870 körül