Budapest, 1973. (11. évfolyam)

9. szám szeptember - Dr. Halasi László és Hoch István: Margitsziget

jus szele színnel és illattal a világot. Ezerhangú madársereg, ezerszínű pázsit, ezerkedvű élet fakadt a szigeten a régi varjúkárogásos, búskomoly andalgású, titokban lépegető tavasz helyett. A denevér, amely tavaly már kora délután bátran elindult nesztelen útjára a romladékból, bevárja a sötétséget. A margitszigeti betegség: a melankólia, amely híven eljön a nedves szigetre, az idén csak messziről oldalog, mint egy megvert kutya. A szerzetesi csend, a lemondásos alkonyat, a keserűségbe és megvetésbe vonult magányosság elhallgatnak gonosztücsökdalaikkal a régi udvarházban, amidőn a pázsiton egy sereg kisleány cikázik és csicsereg, mintha már megjöttek volna a fecskék." (Az Érdekes Újság. 1919. május 1.) Negyedszázados tapasztalataink Krúdynak adnak igazat. A sziget csendjét nem a gyermeksereg vidámságától, hanem inkább a sziget levegőjét és növényzetét mérgező gépkocsik zajától kell védenünk. A Tanácsköztársaság által elsőízben megvalósított margitszigeti rend, az ingyenes belépés biztosítása a felszabadulás után is harc eredménye volt. El kellett telnie néhány évnek, amíg a munkásosztálynak az államéletben sikerült oly mértékben megerősítenie pozícióit, hogy ismét — s most már véglegesen — sor kerülhetett a margitszigeti belépődíj megszüntetésére, a szigetnek a dolgozók pihenő- és üdülőhelyévé változtatására. A jó pénz megteremtése után ui. még mindig volt belépődíj (felnőtteknek 1 forint, gyermekeknek 30 fillér, ünnepnapokon 1,50 illetve 50 fillér). A negyedszázaddal ezelőtt kiadott Gazdasági Főtanácsi határozat ezt a korszakot zárta le. Megemlékezésünk erről az eseményről annál méltóbb lehet, minél többet teszünk annak érdekében,hogy a sziget egyre gazdagabban, kulturáltabban szolgálja Budapest és az ország dolgozóinak pihenését, szórakozását, s emellett méltón reprezentálja hazánkat a Budapestre látogató külföldiek előtt is. S ha az újjáépítés utáni időszakban egy ideig a sziget fejlesztése nem is haladt a lehetséges mértékben előre, jogosan állapíthatjuk meg, hogy az utóbbi években igen tudatos és a távlatokat figyelembevevő munka indult a szebb, kulturáltabb Margitsziget kialakítása érdekében. Kitelepítésre kerülnek a Szigetre nem illő vagy csak kevesek érdekeit szolgáló létesítmények, megnő a parkosított terület, új létesítmények létrehozásával s a régiek rekonstrukciójával gazdagodva nemcsak mint pihenőhely, de mint kultúrközpont is fokozott jelentőséget nyer. Utaljunk röviden még arra, hogy a sziget szerepet játszott az egységes Budapest létrejöttekor. A múlt század hatvanas éveiben Pest és Buda vitát kezdett arról, hogy tulajdonképpen kié is a sziget. A vitába Pest-Pilis-Solt vármegye is beleszólt: ha Budáé, akkor Óbudáé is, akkor pedig vármegyei terület. Ekkor merült fel a sajtóban az az ötlet, hogy a perlekedés legcélszerűbb elintézése az lenne, ha Pest és Buda egy várossá egyesülne, s A Margitsziget fejlesztése már a Fővárosi Közmunkák Tanácsa idején állandóan napirenden tartott téma volt, nagyratörő tervekkel, amelyek között a monte-carlóival vetélkedő játékkaszinó is előfordult. Az első világháború előtt nagyszabású földmunkákba kezdtek, amelynek jórésze elkészült, de folytatását a háború megakadályozta. A Sziget Buda felé eső partja — a mai Fedettuszodától a Felsőszigetig — elvadult, elgazosodott árterület volt, részben különálló kis sziget, amelyet a többi területtől kis Duna-ág választott el: Festőszigetnek nevezték. Az első világháborúig a szigetek egyesítését elvégezték, és a lápos, zsombékos, vadon termett fűz- és nyárfákkal, gazzal belepett terület legalább két évtizedig milliárdszámra tenyésztette a szúnyogokat, amelyek az egész szigetet belepték. Ezen a területen, körülbelül a Fedettuszoda helyén létesült az első budapesti Duna-strand ; a deszkákból eszkábált kabinsor előtt a vízig lejtő homokos-kavicsos területet megtisztították a gaztól. A terep lejtése a vízben látszólag egyenletesen folytatódott, de nem várható helyeken meredekfalú gödrök rejtőztek és örvények kavarogtak. Talán mindössze két hónapig volt ez a strand nyilvános akkor mindenki büszkélkedhetne vele, — a sziget a költők által már a negyvenes években megjósolt Budapesté lenne. Dr. Halasi László használatban, ugyanis a Duna napról napra több halálos áldozatot szedett. Ezért végül is bezárták a strandot, és vörösőrök vigyáztak arra, hogy a titkon fürdőzni szándékozók a vízbe ne merészkedjenek. A Szigetre belépés utáni egyenes útvonal mentén a látvány nem sokat változott. A jegyszedőházikók eltűntek, de jobboldalon lent a növényzet ugyanúgy eltakarta a partot, amely a szigetcsúcs felé húzódott. A partot hosszú éveken át csak azok a víz szélére dobott nagy kődarabok szegélyezték és védték a hullámverés ellen, amelyekből a harmincas évek elején a rézsüt valóban kiépítették. A sziget alsó csúcsa akkor csak nagyon alacsony vízálláskor tette megközelíthetővé a Margit-híd lábazatát, de még akkor is körül lehetett csónakázni a híd és a Sziget között a szigetcsúcsot. Ma a Sziget elérte a hidat, és a pillért is körülveszi. Egyesek szerint a Sziget a folyam irányában állandóan vonulóban van, régi római kori villák és melegvízforrások maradványait fedezték fel a felső szigetcsúcs felett a Dunában, amelyek a Sziget felső végéhez csatlakozó, 1850-ben még megvolt, de azután elkotort, úgynevezett Fürdőszigeten álltak. A belépő útvonal bal oldala mentén — mint most — teniszpályák, lelátóval ellátott labdarúgó- és atlétikai pályák terültek el. Az akkor még fedett lelátó alatt csónakház volt, folytatásában favázas, sok tornyocskás németes stílusú épületben a Magyar Athlétikai Club helyiségei; ezekkel a sportlétesítményekkel a MAC rendelkezett. Ez a születési és vagyoni előkelőségek zártkörű egyesülete volt; a magamfajta polgári halandó nem merte arra venni útját, mert szigorú őrök rivalltak arra, akinek „nem úgy tapad fején a haj", mint az odavalóknak. A hídtól az út egyenesen a ma is meglevő kerek virágágyhoz vezetett, amely mögött — a mai szökőkút területén — kezdődött a fedett sétány. Ettől balra pár lépésnyire — a mai kocsiút helyén — az utolsóként üzemelt budapesti lóvasút alsószigeti végállomása volt, két kitérő vágánypárral. Az egy lovacska-vontatta vasalkotmány olyan lassan haladt, hogy gyorslábú fiúcskák bátran felvehették vele a versenyt akár a felsőszigeti végállomásig. A fedett sétány — szürkésfehérre és helyenként kékre mázolt, kátránypapírral gondosan fedett faépítmény — az ilyenféle alkotmányoknak elég szép példánya volt. Toronyszerűén kimagasodó, nyolc-tíz méteres négyzet alaprajzú teret lefedő kezdete hat—hét méter széles és hatvan—nyolcvan méter hosszú, kétoldalán nyitott sétányban folytatódott. Két oldalán padok és székek kínálkoztak a közepén fel-alá sétálókat bámulóknak. Ez a második rész kiszélesedő térségbe vezetett, amely a bejárati résznél jóval nagyobb terjedelmű volt, magasabb és bonyolultabb kiképzésű tetőzet fedte. Balra trafik és cukorkabolt nyílt, jobbra pedig az első részre merőlegesen, a sétány még körülbelül negyven-ötven méter hosszúságban folytatódott. Ezen rövidebb rész mögött néhány lépésnyire kör-alaprajzú, rozsdabarnára színezett, fedett emelvény magasodott, a naponta délutánonként itt játszó katonazenekarok számára. Hiányzik ez a fedett sétány, amely a második világháború egyik áldozatává lett, egy ideig helyet adva a felrobbantott Margit-hidat pótló Mancihíd Szigetet átvágó útvonalának. Esős időben a Sziget látogatói alája menekülhettek, a délutáni órákban pedig a társadalmi élet nyüzsgő színtere volt. Akadtak nevezetes, közismert törzsvendégei, akik naponta megjelentek és figyelmet keltettek. A két világháború közötti időszakban majdnem minden délutánon végigtipegett alatta Szomory Dezső, fanyar képpel, tétova léptekkel, kamásnisan, kínosan gondozott századelejl divatú választékos öltözetben, egyénien fejére húzott, felhajtott karimájú kalapban. Elgondolkodva lépdelt, és egy lépéssel mögötte, hozzá tartozva egy mártírarcú, elegáns hölgy ballagott minden alkalommal. Ugyancsak a külvilág semmibevevése rítt le a délutánonként megjelenő lovag Freystadtlerről, a tiszteletbeli Szigeti emlékek Csigó László felvételei 23