Budapest, 1973. (11. évfolyam)

8. szám augusztus - Fővárosi őrjárat XVI. - Fekete Gábor: A hivatali városrész

költséggel járó korszerűsítéseket, felújításokat végzik el, a már említett helyiségbér miatt nem vállalják új felvevőfiókok, műhelyek nyitását. Nem vitás, hogy az intézmények „uralma", a kereskedelmi, kulturális, idegenforgalmi centrumok túlsúlya a helyzeti előnyök egész sorához juttatja a Belvárost. Hogy mást ne is említsünk, a közművesítettség gondjai ismeretlenek (leszámítva a Luca széke módjára készülő fűtéskorszerűsítési programot), kitűnően ellátott üzletekben sincs hiány, elengedő az iskolai tanterem, sűrű a tömegközlekedési hálózat, nem kell sokat gyalogolni filmszínház, színház, rendelőintézet után sem. Ugyanakkor a vállalati, közületi, hivatali háztömbök sokasága nem kevés hátránnyal is jár. A füstölgő gyárkémények, vasúti pályaudvarok és gépek helyett a Belvárosnak saját bűz- és zajforrása akad az autóáradat révén, márpedig a környezeti ártalmakat a mikroszkopikus nagyságra szűkülő zöldterületek képtelenek ellensúlyozni. Levegőt, levegőt! A Martinelli tér beépítése látványos győzelme volt annak a szemléletnek, amely legszívesebben „Pintér utcák" tömegévé változtatná a Belvárost (a szóban forgó utca a legkeskenyebb a kerületben, két házsor közötti szélessége az öt métert sem éri el), s a korabeli városrendezés minden rossz hagyományát folytatná. Kerületi tanácstagok fejezték ki némi malíciával azt a reményüket, hogy az irodaházak, szállodák, intézmények belvárosi terjeszkedéséhez nem veszik tervbe a Duna feltöltését és beépítését, különben a Duna-part sem lenne alkalmas a belvárosiak lélegzésére. S mert bármily kicsiny tér, ligetecske, park kialakítására sincs sok esély az V. kerületben — az itteni óvodásokat tavasztól őszig, hetente kétszer autóbuszokkal mentik át a budai hegyekbe —, mindenképp támogatásra méltó a kerület fiataljainak kérése: biztosítsanak számukra a BNV-től felszabaduló Városligetben egy sportpályányi területet. Ha már a Belváros ennyire Budapest közkincse, viszonzásul a főváros is adhat valamit az V. kerületieknek. Érdemes néhány szóban megemlékezni a kerületi ingatlankezelők tevékenységéről: ők azok, akik nem kevés irigységgel tekintenek a HUNGAROTEX üvegpalotájára, a Vigadó építészeti remekére, miközben fő a fejük a Belváros déli részén örökölt kopott bérkaszárnyák miatt. Az V. kerület a fővárosnak nemcsak legrégibb városnegyede, de legértékesebb épületállománybirtokosa is. Nem véletlen, hogy a belvárosi rekonstrukcióval, a műemlékvédelemmel, a levegőtisztaság védelmével kapcsolatos célkitűzések hallatlanul nagy anyagi és szervezeti erőfeszítéseket követelnek tőlük. A kerületi IKV, annak ellenére, hogy a hivatali töm bök tatarozása, fűtéskorszerűsítése nem tartozik a hatáskörébe, csaknem félmilliárd forintott költött el a legutóbbi két évben. A teljes felújítások szorgalmazása a Belváros követelményei miatt kiváltképp elsőrendű feladat, de a költségeket növeli, hogy a kerület a „felvonók" városrésze is. A Belváros mintegy A Pintér utca huszonegyezer lakása, hétszázötven lakóépülete és hatszázötven felvonója, valamint az a tény, hogy évente hatszáz családi otthon fűtését kell korszerűsíteni, elegen-' dő indok, hogy a viszonylag kis kerületben miért kell többet költenie az ingatlankezelésnek, mint másutt, óriás kerületekben. * A kő- és betonrengeteg, a motorizáció és a napi népvándorlás e fókuszában, „fővárosunk fővárosában", a minisztériumok, egyetemek, tervezőintézetek, bankok, bel- és külkereskedelmi vállalatok, szállodák, közlekedési csomópontok e három négyzetkilométeres világában nem könnyű dolog kellemes közérzetet teremteni majd háromszázharmincenezer ember számára. Ha valahol, háta Belvárosban állandóan napirenden van az urbanizáció ártalmainak leküzdése. Gördülékeny közlekedést kell biztosítani a bejáróknak és folyamatosan ellátni az üzleteket áruval — anélkül, hogy a zsúfoltság, a torlódás, a szennyeződés támadná az idegeket, az egészséget, s veszélyeztetné a főútvonalak járókelőinek biztonságát. A szalonok és presszócsodák mellett olcsó, de semmivel sem kevésbé esztétikus üzleteket nyitni, a Tolbuhin körútihoz hasonló fasorokat telepíteni, a díszkivilágított terek, főútvonalak, hídfők mellett a mellékutcáknak is megfelelő éjszakai fényt adni, a kerület déli, Kossuth Lajos utcán túli részeinek Váci utcai színvonalat biztosítani — mindez a Belváros rekonstrukciójának rendeltetése. Krúdy Gyula egy elragadtatott pillanatában „mennyország a város közepén" felkiáltással illette a Belvárost. Nos, azon kell munkálkodni, hogy ez a titulus ne csak a peremkerületiek szemében közelítse meg az igazságot, hanem mielőbb az V. kerületben élő, ott dolgozó, azon keresztül utazó lakosok szemében is. 15