Budapest, 1973. (11. évfolyam)

7. szám július - Az európai fővárosok vezetőinek találkozója, Budapest, 1972 dr. Clelio Darida, Róma polgármestere: A történelmi központ megőrzése

Új római városrész (MTI Fotó — Horváth Tamás felvételei) A Forum Romanum részlete, háttérben a Colosseum A San Paolo Fuori le Mura homlokzatának részlete tás közös gondjai egyúttal a vidéki nagyvárosokra is jellemzőek. Kétségtelen, hogy az olyan városok, mint Milánó vagy Marseille, Zágráb vagy Hamburg, Liverpool vagy Lipcse nem küszködnek kevesebbet a növekedés és az egyensúly zsákutcáiban, mint saját első városuk, vagy más országok fővárosai; és valószínűleg ugyanolyan mértékben haladtak előre a problémák megoldásának keresésében is. Mégis, a fővárosok gondjaiban van valami speciális rokon vonás: hogy ti. az ország első városának lenni súlyos felelősséget jelent az országgal szemben is. Mert az ország végül issaját jellegzetes fiziognómiáját fővárosának tapasztalatai és döntései után formálja. Ebből következik, hogy a nemzeti igazgatási központ körülményei kihatnak az egész ország vezetésének hathatósságára; olyannyira, hogy egy főváros hanyatlása — az általa elért prosperitás és fejlődés ellenére — a nép és a rendszer krízisét vonja maga után. A fővárosok a szimbólumok szférájába tartoznak, és az egész emberiség számára, a határoktól függetlenül, szilárd tájékozódási pontokatképviselnek. Ebből is származikafővárosokegyre növekvő felelőssége. Az egyéni felelősség közösség, felelősséggé válik a fővárosban élők, elsősorban a fővárosi vezetők számára. * Azon nehéz és sokrétű kérdések közül, amelyek a modern római metropolisz horizontját teletűzdelik, a legsúlyosabbak az ősi városban a történelem és a mai valóság között létrehozandó komplex kapcsolat megközelítési módját érintik. Egy ilyen ősi városban párhuzamosan, egymás mellett jelentkeznek a hagyomány értékei és a modern követelmények; egy egyetemes szellem (mely épp úgy sajátja számos más fővárosnak); az egyéni szükségletek kielégítése; törekvés az ősi vonások megőrzésére; amodernitás kategorikus követelményei stb. Az említett problémák elvi területen mozognak, de megfelelő megoldásuk az elhatározások praktikus síkján található, és testi valóságot elsősorban abban a zónában öltenek, amely a város történelmi magvát képezi. Rómának ezt az ezerhétszáz év óta falakkal körülvett részét — eltekintve néhány, e században létrehozott, előrelátó, vagy sajnálatosan megtörtént változástól — lényegében megőrizték. Itt kell megjegyeznünk, hogy az öregváros topográfiája, mely sokkal kiterjedtebb, mint 1870-ben volt, nem volt hatástalan a falakon belüli negyedek urbanizációjára. Az antikvitás kolosszális műemlékei, a talaj sajátos szintbeli különbségei — a hét híres domb —, a nagy keresztény bazilikák épp úgy, mint a bárminemű és bármely korból származó emlékek befolyásolták a hozzájuk épült városrészek jellegét. De a város más részeit — ahol egy szignifikáns építészeti jelleg hiánya nem írja elő a különleges védelmet — sem lehet kivonni azon elvek alól, amelyeket a kérdéses övezet egésze általában megkíván. A falakon túl egy évszázaddal ezelőtt a „campus romanus" terült el, melyet nem kevésbé tiszteltek, mint magát a történelmi központot. Az utolsó harminc esztendő kirobbanó fejlődése a történelem, a kultúra, a természetes környezet ellen hatott és szinte helyrehozhatatlan pusztítást okozott. Hogy mentsük a menthetőt, egy erre a célra hozott közigazgatási jogi szabályzat alá rendelt történelmi központnak tekintjük a régi Via Appia első tíz kilométerén elhúzódó széles part menti területet. Ezt a figyelemre méltó települést egy igen nagy kiterjedésű archeológiai park létesítésére őriztük meg. A mai archeológiai zónához kapcsolódva, a történelmi központtól délre egy nagy zöldövezeti háromszög jön létre, a külvárostól egészen a belváros szívéig. Ha kimondom azt, hogy „Róma", mindenki az erre a névre hallgató metropolisznak csak egy részére fog gondolni. Mindenki előtt megjelennek a városnak a barokk korban kialakított megragadó perspektívái, a Tiberis mentén elterülő festői Róma új városrésze, az EUR