Budapest, 1973. (11. évfolyam)

6. szám június - Vörös Károly: Kezdetleges urbanizáció

A legnagyobb pusztítást a kolera végzi: 1854—55-ben Pesten 3516 megbetegedettből 1848 meghal — Budán 1477-ből 507. 1866-ban csak Pesten 4092 a kolerás beteg, 1963 a közülük elhaltak száma. Rottenbiller polgármester sajnálja a város pénzét a kormányzat által elrendelt költséges védekezési eszközökre (elkülönítő barakkok építése stb.) fordítani, inkább napjában kétszer végiglátogatja a város kolerás kórházait, kezet fog és beszélget a haldoklókkal, bebizonyítandó ország-világnak, hogy a kolera nem ragályos betegség. A kormány végül királyi biztost küld a város nyakára, vele hajtatja végre a szükséges intézkedéseket. De a városegyesítés éveiben (a himlővel egyidőben) újabb, minden előzőnél nagyobb kolerajárvány pusztít: ez években Pesten 5379 beteget kezelnek, közülük 2621 a halott; az arány Budán 1317:533. A kolerajárványok pusztításának utcánkénti kimutatása ismét kétségtelenné teszi, hogy a járványoknak csakúgy, mint a betegségeknek általában, a szegények lakta városnegyedek a központjai s e negyedek lakói az áldozatai. Pesten 1866-ban a kolerás halottak túlnyomó része (95%-a) földszinti lakásokban lakott: a külvárosok szegény embereinek házai ezek. S a város 1200 kolerában elhunyt férfilakosából 634 a napszámos és 104 a szolga, 81 a városi szeretetház lakója. Az 1865—66. évek halottainak kb. egyharmadát tbc pusztította el; a 2440, illetve 2203 tébécés halott túlnyomó része — a gyermekeken kívül — ugyancsak napszámos és szolga. A városegyesítés éveiben, 1872—73-ban dühöngő kolera Pesten 2215 halottat követel. A lakásán elhalt 1195 személyből a Belvárosban csak minden 639 emberre jutott egy; ez a szám a Terézvárosban 212-re, a Józsefvárosban már 11 i-re, a Ferencvárosban 60-ra, Kőbányán 41-re (!) változik. Budán ugyanekkor a kisebb laksűrűség némileg jobban megkímélte a népességet. Pest 1,3%-os halandóságával szemben Budán (Óbudával együtt) a halandóság csak 1,1% volt; ezen belül is a tulajdonképpeni Budán csak 0,97%, míg a főleg munkások és napszámosok lakta Óbudán 1,9% a halandóság. Budán A Közvágóhíd látképe belül a rendezetlen Tabán vezetett: lakosságának i%-a vesztette életét. A városban dühöngő járványok a környéket sem kímélik, bár a pusztítás ott jóval kisebb, mint a városban. 1866-ban pl. Újpesten számos kolerás megbetegedést észleltek; 1872—73-ban ott nincs megbetegedés, Rákospalotán azonban 49 betegből 8 a halott. Vecsésen 234-ből 81, Budafokon, tehát a Duna másik oldalán 41-ből 16, Budaörsön pedig megdöbbentően sok: 225-ből 87. Míg tehát az érem egyik oldalán a tényleges gazdasági központtá váló testvérvárosok tüneményes fejlődésére utaló adatok s a modernizálódó városkép kontúrjai állnak — az érem másik oldalát, a társadalmi fejlődésnek megfelelően főként a szegények halálozásának abnormisan magas számai jelentik. Ezzel együtt látnunk kell a város most induló, hatalmas erőfeszítéseit csatornázásának modernizálására, közműhálózatának kiterjesztésére, majd kórházainak és egészségügyi szervezeteinek bővítésére. És a nagy orvosegyéniségek, a polgári magyar állam közegészségügyének majdani megszervezői mellett méltányolnunk lehet a kerületi és kórházi orvosok munkáját. Külön említsük itt meg Tormay Károlyt, Pest város tiszti főorvosát, és a kiváló statisztikust, Körösi Józsefet, Pest város statisztikai hivatalának igazgatóját: ők ketten a döbbenetes számadatok közzétételével és éles kommentálásával nem engedik megnyugodni a városatyák lelkiismeretét. Levonják a katasztrófák társadalmi tanulságait, és részint az orvostudomány, részint a statisztika eszközeivel, a népszerűtlenség vádjával is szembenézve merik bebizonyítani, hogy a halál valóban az adott társadalmi rend törvényei szerint járja be a Budapestté váló Pest-Buda utcáit. Munkájuk nyomán majd az egyesített főváros új költségvetése fogja megteremteni azokat az anyagi alapokat, melyek elengedhetetlenül szükségesek az egészségügyi viszonyok megjavításához. A Rudas fürdő „népfürdője'