Budapest, 1973. (11. évfolyam)
6. szám június - Győri György: A Goldberger gyár történetéből
szegfűn, a nefelejcsest, a bibolást (?); valamint a kígyóvirágos, villamos és tiklábas nevezetű mintákat. Ez utóbbiról azt tartotta egy múlt századi kékfestő-tréfa, hogy befestett lábú tyúkokat szalajtanak végig a fehér vásznon . . . Igen közkedveltek voltak országszerte a bozsorgós (pettyes-féle), rakásos (pettyekből rakott háromszögek), karikapöttyös (pettyekből összefűzött karikák), koszorús, holdas, láncos, létrás, zavaros, bokrétás, ágas-bogas, szentgyörgyvirágos stb. mintázatok. Háziszőttes vásznait persze továbbra is maga festette a nép. Szilvafa gyökerének vagy sárga vadlucernának a főzetében sárga színt kapott a kelme; a buzérgyökér, a báránypirosító, a vörösbogár főzetéből piros, a cserszömörce főzetéből barna színű festéket állítottak elő. Az igazi főszezont azonban az óbudai iparosoknak is az országos hírű pest-budai vásárok jelentették, amelyek két hétig is eltartottak. Több mint 15 000 kocsi állott be ezekre a vásárokra, s több mint 50 000 lábasjószágot hajtottak fel. Pedig a két városban akkor még mindössze 30 — 40000 ember lakott. A mai Terézvárost Pacsirtamezőnek hívták, és a Nyugati pályaudvar környéke veszedelmes, isten háta mögötti külterületnek számított. A juhok legeltetését is csak a XIX. század elején tiltották el Pest belterületén. Reformkor — Védegylet — Szabadságharc Pest-Budán 1840-ben még mindig csak 17 gyárüzem működik. Az osztrák dömpinggel nem álltuk a versenyt. Egy korabeli statisztika szerint csupán pamutárukért évi harmincmillió forintot fizettünk Ausztriának. Kossuth már nemcsak a vámsorompók ledöntését, hanem védővámok bevezetését is követeli. Negyvennégyben megalakul a Védegylet, ez az országos méretű, társadalmi védmozgalom, amelynek kebelében — Spitzer Gerzson, Goldberger Sámuel és mások részvételével — „vásári értesítő bizottmány" alakul. A bizottmány folyamatosan hírül adja, hogy „Mit és kiknél lehet valódi honit vásárolni?"; „Kiktől és mire nézve kell óvakodni, nehogy a külföldi készítmények belföldiek gyanánt tukmáltassanak a vevőkre." Kossuth a Goldberger-gyárat is meglátogatta, és a „védegyleti akció" keretében 69 váltóforint értékű batisztot és delént vásárolt a neves cégnél. Mert a gyárnak akkor már „neve" volt. Az első magyar iparműkiállításon aranyérdempénzes dicsérő oklevéllel tüntették ki az üzemet. „Goldberger Sámuel F. úr óbudai vászonfestőgyára — olvashatjuk a kiállítás jelentésében — .. . e nemben kétségtelenül legelső az országban ... A helytartótanács szabadalmazó végzése szerént 200 000 forint értékű kelmét dolgozik fel; foglalatoskodtat pedig 100 munkást, és 120 nemű czikket készít ..." A gyár bejárata 1973-ban 70 éve működő textilnyomógép Szövőnő (1930 körül) Szemenyei Tivadar reprodukciói Festőmunkás a második világháború előtt