Budapest, 1973. (11. évfolyam)

6. szám június - Győri György: A Goldberger gyár történetéből

A negyvennyolcas sajtóban akkor találkozunk első ízben a gyárnokcsalád nevével, amikor vezető iparnokok és kereskedők a Pesti Hírlap április 29-i számában felhívást tettek közzé az úgynevezett „Kossuth-bankó" megvédésére. A fennmaradt iratok arról tanúskodnak, hogy a gyár nemcsak a katonai ruházat előállításában segítette a magyar kormányt; az óbudai zsidó hitközség Goldberger Fülöp elöljáró indítványára, összes templomi ezüstjét és 14 240 forintot ajánlott fel, valamint ötven, teljesen fölszerelt lovast indított harcba a császári seregek ellen. Windischgrätz „Proclamatio"-jában — amit budai bevonulása után adott ki — ezt olvashatjuk: ,,. . . kiváltképpen az ó-budai zsidókat intem, hogy a fölségsértő Kossuthtal akármi egyetértéstől őrizkedjenek, mert bizonyos tudomásomra esett, hogy a pártütők által éppen az izraeliták használtatják magokat kémekül és szállítókul. .." Haynau pedig irtózatos hadisarcot vetett ki rájuk, mondván: ,,. . . az ó-budai és pesti izraeliták közönsége ismételt gyalázatos és törvényellenes magaviseletet tanúsított..." A sarcot fizetők névsorában, a Haynausche Strafakt irataiban Goldberger Károly neve is megtalálható. A szabadságharc elbukott, s a hazai gyárnokoknak, ha nem akarták, hogy vállalkozásuk csődbe jusson, alkalmazkodniuk kellett. 1857-ben már ezt olvashatjuk a Pesti Naplóban: „A Császár Ő Felsége az ünnepélyesen díszített összekötőhídon át. . . az ó-budai lakosság tömege közepett . . . lépkedett a Goldberger-gyár felé, amelynek kapubejárata fölött aranybetűs felirat hirdette: VIRIBUS UNITIS. Ami annyit tesz, hogy: egyesült erővel. . ." Goldbergerék üzletházat nyitottak Bécsben, a Rudolfplatzon, de egyúttal 20 000 forintot adományoztak a hazai iparoktatás fejlesztésére. A család nemességet kapott, címert használhatott, és fölvehette a „budai" előnevet. A századfordulón a gyár részvénytársasággá alakult. Forrongó Óbuda Az újdonsült Rt. ifjú és dinamikus igazgatója, dr. budai Goldberger Leó szeretett dicsekedni vele, hogy ötnegyed évszázados gyárában „családias", „patriárchális" viszonyok uralkodnak. A korabeli munkássajtó azonban más véleményen volt: „. . . a Goldberger-gyárban reggel 1/25 órától este 1/2 10-ig tart a munka. Az ebédidő 1/2 óra ... A munkások kötelesek vasárnap is dolgozni ... 1/25 órától déli 12 óráig . . ." Egy 1908. március 12-én kelt főkapitánysági jelentésből pedig kitűnik, hogy március 10-én sztrájk robbant ki az üzemben, mert az egyik lakatosmester véresre vert egy tanoncot. A sztrájk két nap múlva egyezséggel ért véget: a mestert elbocsátották. Június 2-án azonban ismét leálltak a gyár vas-és fémmunkásai. A bérek emelését, éjszakai és vasárnapi pótlékot, 10 órás munkaidőt s tisztálkodó helyiségek fölállítását követelték. Ugyanebben az időben leálltak a Fürst Jakab és Fiai Rt. munkásai (Pamutkikészítő V.) is, s miután a tulajdonosok „kizárással" fenyegetőztek, a két gyár munkássága még aznap délután gyűlést tartott a Lajos utcai, Frey-féle vendéglőben, és szolidaritási határozatot hozott egymás támogatására. A „sztrájktanyát" a Remete-hegyen álló Bartalits-vendéglőben ütötték fel, s az óbudai lakosság „nap mint nap oly nagy mennyiségű élelmiszert" küldött a vendéglőbe, hogy a sztrájkolok el se tudták fogyasztani. Június 3-án megjelent a sztrájktanyán a III. kerületi Iparhatóság képviselője, és kérte, jelöljenek ki küldöttséget a Főfelügyelőség tájékoztatására. Az első tárgyalások nem hoztak eredményt. Az igazgatóság — az öltözőszekrényeken kívül — hallani sem akart semmiről. „Ruhaszekrényekből még nem tudunk megélni" — mondták a küldöttek, s folytatták a sztrájkot. Az óbudai textilüzemek munkásainak együttes fellépése végül egyezségre szorította az igazgatókat. Húsz százalék helyett két alkalommal történő, 5 —5%-os béremelést ígértek, s vállalták, hogy nem alkalmaznak retorziót, sőt a szakszervezeti bizalmiak működését is engedélyezik. A munkások viszont kötelezték magukat, hogy 5 éven belül nem lépnek föl újabb követeléssel, nem szerveznek sztrájkot. Sovány eredmény! Különösen, ha hozzáveszszük, hogy az igazgatóság csak a textilmunkásokkal egyezett meg, a szervezettebb vasmunkásság tovább folytatta a sztrájkot. Ám azt se feledjük, hogy Óbudán csak 1908 februárjában alakult meg a textilmunkások szakszervezetének helyi csoportja. Hemberg — Parisette — Sevilla Goldberger tulajdonképpen a két világháború közötti időszakban lett a magyar tőkésosztály irigyelt vezéregyénisége. Karrierje gyilkos konkurenciaharcban ívelt egyre följebb. Érdemes bepillantani egy merész businessman vállalkozásainak kulisszatitkaiba! A Tanácsköztársaság bukását követően eladja Svájcban tárolt árukészletét, s másfél millió frankkal tér haza. Kihasználva az inflációt, gyorsan visszafizeti a Hazai Banktól 1913-ban fölvett kölcsönt. A pénzvilág „zseniálisnak" nevezi sakkhúzását. Munkásai rokonszenvének megnyerése végett 10 000 koronát ad az óbudai szociáldemokrata csoportnak; telket vásárol Lágymányoson, s kijelöli az új szövőgyár helyét. Észreveszi, hogy az éhes nyugati tőke a legyengült Magyarországra kacsintgat. Svájci —német tőkével létrehozza a Goldberger— Glarus Rt.-1, s a „Weberei und Spinnerei Aktien Gesellschaft, Glarus" [Wespag] égisze alatt fölépült kelenföldi l-es Szövő 1923-ban már meg is kezdi a munkát, öt esztendő múlva már a Il-es Szövő és a Fonoda is termel. Ez utóbbiakat angol tőkével építette, az általa létrehozott „Anglo —Hungarian Spinning Company Limited" [Ascold] segítségével. Az angol kölcsönnel egykettőre meghátrálásra, kivonulásra kényszeríti a gyöngébb Glarus-t, majd a világválság idején az angolokat is kiszorítja a cégből. Az általános elszegényedés esztendeiben ugyanis Goldberger hirtelen áttért a méregdrága exportcikkek gyártására, mert úgy okoskodott, hogy akik ezeket a cikkeket vásárolják, azoknak a válságban is van mit a tejbe aprítaniok. Nyert. 1930-ban, emikor szerte a világon és hazánkban is tömegével álltak le a gyárak, a Goldberger-gyár több mint 400 000 pengő tiszta nyereséget mutatott ki hivatalosan ! 1929 szeptemberében (!) érdekes hír jelent meg a Nemzeti Újságban: „Egy szenzációs magyar találmány megváltoztatja a textilnyomó eljárást az egész világon!" Míg más tőkések haboztak, Goldberger lecsapott a találmányra, s 100 000 pengőért megvette Tausz Sándortól, a feltalálótól. A „roulfotopress"-nek nevezett fényvéséses hengermintázási módszerrel — amely valóban forradalmasította az egész világon a hengernyomóipart — Goldbergerék évi 1500 mintát hozhattak forgalomba, a régi 650-nel szemben. Ugyancsak a húszas években történt, hogy a német Bemberg-műselyemgyár fölajánlotta néhány magyar üzletembernek a monopollehetőséget, de csak Goldberger merte vállalni a kockázatot, és — megint nyert. Parisette-nek keresztelte el a német műselymet, országos Bemberg-Parisette nőiruha versenyeket szervezett, s több ezer pengős díjakat tűzött ki a győzteseknek. A nagy díjak igézete megmozdította a kis varrónők fantáziáját, az új anyag millió méterszámra fogyott. A Vigadó-beli Bemberg-Olimpiászon 5 — 600 ruhát mutattak be évente; Miss Parisette pedig 200 pengő jutalmat kapott. A nagy rivális, a Filtex-cég angol műselyemből készült, ún. Sevilla-anyaggal állt ki a Bemberg-Parisette ellen. Március 15-ére plakátot nyomattak, amelyen .Sevilla-ruhás hölgyek vették körül Petőfi Sándort. A reklám országos fölháborodást váltott ki, s Filtexék, hogy lecsillapítsák a sajtót, vállalták a március 20-i Űjságíróbál teljes költségét. Egyetlen kikötésük az volt, hogy a bálon csak Sevilla-ruhás manökenek léphetnek fel. Goldberger megszimatolta a dolgot, cselhez és pénzhez folyamodott, s a bál estéjén az összes manöken Bemberg-Parisette-ben masírozott be a terembe. A rendezők ordítoztak, egy hölgyet meg is pofoztak, de a próbakisasszonyok kórusban kiáltozták: „Nem hordunk ízléstelen Fi/rex-anyagokat." Budapest hetekig kacagott a botrányon, de a két gyáros hamar rájött, hogy a gyilkos harc leveri az árakat. Kartellbe léptek, és minimálták a műselyem árát. A fővárosban ez idő tájt 180 000 ember vette igénybe az ínségebédet. Forrongtak a munkások az új kelenföldi gyárban is, ahol Goldberger Leó — hazatérvén amerikai tanulmányútjáról — megpróbálta bevezetni a bedót. A gyáros eleinte szóba sem állt a sztrájkolókkal. Hírét keltette, hogy őt nem izgatja az egész ügy, Lengyelországból hozat munkásokat, ha nem állnak munkába. Végül mégis kiegyezett, mert nem szerette a kilátástalan huzavonát, s nem akarta túlfeszíteni a húrt, nehogy őt is ,,nemzetietlen"-nek kiáltsák ki . . . Utolsó felvonás Hazai és nemzetközi sikerei csúcsán a Goldberger-család szoros baráti kapcsolatba került a Horthy-családdal. Horthy kormányfőtanácsossá s a felsőház tagjává nevezte ki Goldberger Leót, érdemkeresztet adott neki. A textilnábob azontúl így nevezhette magát: „budai dr. Buday Goldberger Leó, m. kir. kormányfőtanácsos, a Ferenc József tiszti kereszt és a II. osztályú Magyar Érdemkereszt tulajdonosa, felsőházi tag, a Textilgyárosok Egyesületének elnöke . . ." stb. Viszonzásképpen Goldberger bevette ifjabb vitéz nagybányai Horthy Miklóst a Rt. igazgatóságába, a pénztelen arisztokratáknak állásokat adott, s levelek százai tanúskodnak arról, hogy nagy összegeket juttatott a legkülönfélébb egyesületeknek és pártoknak. 1937-ben, amikor Németországból már kiűzték a zsidó gyárosokat, Goldberger ezt írta egyik bizalmas följegyzésében: „. . .Németország háborús camouflage (leplezés, Gy. Gy.) céljaira különleges színű nyomással ellátott textilanyagokat használ fel. . . Vállalatunk . . . szívesen rendezkednék be ezen anyagok gyártására ..." A gyártási engedélyt megkapta. Goldberger ugyanis a húszas években — Gömbös ajánlására — fölvette a gyárba Otto Braunt, aki később állítólag Hitler szászországi kereskedelmi minisztere lett. . . Ám Goldberger másfelé is biztosította magát. A hadiállapot kinyilvánítása előtt Svájcban létrehozott egy angol-magyar vállalatot, a Goldrayon Limited-et, amelynek számláján jelentős összegeket tartalékolhatott a semleges országban. Végül mégis azok az erők semmisítették meg, amelyeket — mint gyáros, főrend és mecénás — maga is segített megerősödni: a mauthauseni internálótáborban érte utol a halál. S ezzel tulajdonképpen végetért egy majd kétszáz esztendős ipari vállalkozás izgalmas, érdekes, ellentmondásos korszaka. A gyár új korszaka 1945-tel, az első szovjet gyapotszállítmánnyal kezdődik. Történetét pedig azok az emberek írták tovább, akiket a tulajdonosok azelőtt szinte figyelemre sem méltattak. 38