Budapest, 1973. (11. évfolyam)

6. szám június - Láng Péter: Az Alkoholellenes Munkásszövetség második korszaka

Alkohol-parádé PARTÜGYEK Határozat. A pártvezetőség és a Szakszervezeti Tau ács vezetősége az Alkoholellenes MunkásszSvetségnek a párt- és szakmozgalom ellen Iránjaid működése dolgában, az ügy beható vizsgálata után, a kővetkező egyhangú határozatot hozta: Az Alkoholellenes Munkásszövetség az utóbbi hónaitokban alkoholellenes propaganda eimén olyan meg néni eugedhető magatartast tanahitott a párttal és a szakszervezetekkel szemben, amelyet a munkásmozgalom fórumai tűrhetetlennek, meg nem engedhetőnek minősítettek. Ezért a szociáldemokrata párt és a Szakszervezeti Tanács vezetősége egyhangú határozatban mondta ki, hogy az Alkoholellenes Muukasaziivctseggel megszakit minden érintkezést és megtagad vele minden kftzöshéget. A párt és a Szakszervezeti Tanács cgyfittesen a maga hatáskörében megteremti a komoly és erőteljes anticlkohollsta propagandát. Ennek > határozatnak az alapián a szociáldemokrata párt és a Szakszervezeti Tanács fölszólítja a szakszervezeteket és a pártszervezeteket, hogy ai Alkoholellenes Munkássíttvet»éggel mindennemtl kapcsolatot és érintkezést szüntessenek meg. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt Vezetősége. A Magyarországi Szakszervezeti Tanács. A „Kiközösítés" dokumentuma a Népszavában A Munkáskultúra 1927 novemberi számának első oldala kellőképp kifejlődve. Összefogni és egy irányba terelni őket, a miénknél nagyobb erőkre váró feladat. De mi természetbarát és eszperantista testvéreinkkel megtettük az első lépést... Bizalommal nézünk további munkánk elé. Mindig többen és többen vagyunk, akik látjuk a célt. Látjuk, akarjuk elérni és tudunk dolgozni érte." A munkások kultúr- és sportmozgalmának összeforrottsága fejeződött ki abban, hogy 1925 derekán az AMSZ, a Magyarországi Eszperantista Munkások Egyesülete, a Magyarországi Munkásdalegyletek Szövetsége és a TTE közös lappal jelentkezett. A Munkáskultúra írásaiban következetes folytatója volt lapelődje legjobb hagyományainak, hangvétele pedig hónapról hónapra radikalizálódott. Nagy szerepe volt ebben a szociáldemokrata pártból kizárt ellenzékieknek, akik eltávolításuk után a kultúr- és sportegyesületekben hallatták hangjukat. Ellenzéki munkások az AMSZ-ben Az illegális KMP vezetőinek figyelmét nem kerülte el, hogy a szociáldemokrata politikával szembehelyezkedő baloldali munkásság számára a kultúregyletek legális fórumot kínálnak, s igyekezett a kommunista befolyás megnövekedésének feltételeit biztosítani. Dr. Madzsar József, Schönstem Sándor, Gergely Sándor és mások, sokat tettek azért, hogy a munkásabsztinencia lényege tisztázódjék. „Az alkoholellenes küzdelem — a munkásosztály érdekeinek szem előtt tartásával — fontos frontszakasza a munkásság érdekében vívott osztályharcnak, amelynek végeredménye meg fogja szüntetni többek között a kábítószerek használatának elindító okát: a mákonyba menekvést a gazdasági, vagy szellemi kiuzsorázottság elől" — írta Gergely Sándor „Munkáskultúra" című tanulmányában. Fontos területtétettea munkásmozgalom számára a kultúregyesületeket az is, hogy nagy számban jelentkeztek formálható világnézetű fiatalok az eszperantisták, munkássportolók és absztinensek soraiba. 1926. június 8-i taggyűlésén az AMSZ is napirendre tűzte az ifjúsági szövetség megszervezésének kérdését. A fiatalság irányításában nagy szerepet vállalt az illegális KIMSZ. Szerves része volt az AMSZ életének számos olyan előadás, amely — gyakran antialkoholista ismeretterjesztés ürügyén — a korszak legsúlyosabb társadalmi, gazdasági és politikai kérdéseivel foglalkozott, de más, általános érdeklődésre számot tartó témák is szerepeltek a központi előadások programjában. Ez utóbbiak közül említjük példaként dr. Madzsar József „Világok keletkezése" és Tamás Aladár „Proletárművészet" címmel tartott nagysikerű előadását. Két esztendő gazdag mozgalmi tevékenysége nyomán 1928-ban jelentős állomáshoz érkeztek el a kultúregyesületek: 1928. január 29-én csaknem tíz és félezer taggal megalakult a Munkás-Kultúrszövetség. A munkások sport- és kultúregyesületeinek egységfrontja az évtized közepén vetődött fel és kapott hangot a munkássajtóban. 1927 őszén az AMSZ, a Magyarországi Eszperantista Munkások Egyesülete, a Magyarországi Munkások Gyermekbarát Egyesülete, a Munkásdalegyletek Szövetsége, az MTE és a TTE vezetői egyként a szövetség megalakítása mellett nyilatkoztak, s célját az erők összefogásában, egymás segítésében, a feladatok megosztásában és a közös kérdések központi irányításában jelölték meg. Ugyanakkor azonban az egyesületek között, de még az egyesületeken belül is kiéleződtek azok a nézetkülönbségek, amelyek a bürokratikus és lélektelen szociáldemokrata mozgalomhoz fűződő viszony, valamint más politikai kérdések megítélésében jelentkeztek. Ahogy a Magyarországi Szocialista Munkáspárt szervezeti életét egyre lehetetlenebbé tették, úgy nőtt a baloldali befolyás a kultúregyesületekben. A szakszervezetekből és az MSZDP-ből kiábrándult munkások és munkásfiatalok ellenzéki mozgalma elsősorban az AMSZ-ben, az eszperantistáknál, a TTE és az MTE egy-egy nagyobb csoportjánál kapott otthont. Most már az MSZDP is kénytelen volt figyelemre érdemesíteni az eddig mellőzött, de most igen kényelmetlenné vált területeket. Baloldali munkás-kiállítás A legnagyobb hatású, egyben sorsdöntő AMSZ-megnyilatkozás az MTE-vel és az eszperantistákkal közösen szerkesztett munkás-kiállítás volt. 1928. szeptember 8-án és 9-én a házfelügyelők szövetsége Wesselényi utcai helyiségében olyan anyagot tekinthettek meg az érdeklődők, amelyet a kommunista ,,100%" októberi száma így méltatott: „Ez a kiállítás egy lépés az egységes marxista, munkás világnézet és az egységes Munkás Kultúrszövetség felé. A terem minden táblájáról az agitációs mondatok egy irányba futnak össze: minden társadalmi ellentmondás csak a munkásosztály harcának győzelmével fog megszűnni! Az alkohol, a tuberkulózis, a vérbaj, a tömegnyomor és tömegbutaság, a nyelvek bábeli zűrzavara a. háború és kizsákmányolás, a tőkés társadalmi rend terméke, és aki mindezt meg akarja szüntetni, annak a mai társadalmat kell megszüntetnie, annak részt kell venni a proletariátus osztályharcában." Dési Huber István linóleummetszetei, Nagy Béla plakátjai, Sugár Andor rézkarcai, Georg Grosz és Käthe Kollwitz művészete segítették még meggyőzőbbé tenni ezt a mondanivalót. A kiállítás nyíltan állást foglalt a háború, az alkoholtőke, a megalkuvó szociáldemokrata vezetők ellen, s jóllehet a rendőrség a tárlat anyagát már az első napon megcsonkította, a proletárművészek bemutatkozásának számos látogatója és rendkívüli sikere volt. Ennek a sikernek fokmérője az MSZDP-vezetők riadt ellenintézkedése. 1928. szeptember 30-án határozat jelent meg a Népszavában, amelyben egyebek között ez áll: „Az Alkoholellenes Munkásszövetség az utóbbi hónapokban alkoholellenes propaganda címén olyan meg nem engedhető magatartást tanúsított a párttal és a szakszervezetekkel szemben, amelyet a munkásmozgalom fórumai tűrhetetlennek, meg nem engedhetőnek minősítettek. Ezért a szociáldemokrata párt és a Szakszervezeti Tanács vezetősége egyhangú határozatban mondta ki, hogy az Alkoholellenes Munkásszövetséggel megszakít minden érintkezést és megtagad minden közösséget. . ." Igen jól értékelte e határozat súlyát az illegális KMP Bécsben megjelenőfolyóirata, az Új Március októberi száma: „Az »érintkezés megszakításán« az antialkoholista munkások csak örülhetnének, ha nem volnának tisztában vele, hogy ez egyszersmind bizalmas értesítést jelent Schweinitzernek: »szabad kezed van az antialkoholistáknál, ott most összefoghatod a kommunistákat«." El kell még mondanunk, hogy az AMSZ és az MSZDP közötti ellentétek nem csupán politikai természetűek voltak. Az antialkoholísta propagandamunka biztató eredményeit sűrűn árnyékolták be olyan értesülések, hogy a párt egyes rendezvényein elterjedt a szeszes italok árusítása, fogyasztása. S bár az MSZDP vezetői minden hivatalos megnyilatkozás alkalmával elítélték az alkoholizmust, a munkásotthonok némelyikében gyakran folyt italozás (a Munkáskultúra című lap eleget kesergett ezen), a Népszava sört reklámozott, a szociáldemokraták nagy kuruclesi sportünnepélyén pedig csak sört vagy bort lehetett inni. Az 1928-ban már több mint másfélezer tagot számláló absztinens munkásság törekvéseinek, a mozgalom céljának és jelentőségének teljes félreismerését, meg nem értését és lebecsülését tükrözte Peyer Károly felháborodott kijelentése, amelyet az őt sem kímélő baloldali kiállítás után tett: „Ma azt mondják, hogy ne igyunk, holnap azt fogják mondani, hogy ne cigarettázzunk, holnapután pedig már azt, hogy csak spenótot együnk . . ." (Idézi az Új Március cikkírója, 1928 október.) Az AMSZ rövid krónikájához tartozik, hogy a kultúregyesületek jóérzésű munkásságának igen nyomatékos fellépése következtében a pártvezetőség tárgyalásokba bocsátkozott az AMSZ vezetőivel. Azok azonban, akik az MSZDP-vel egyezkedtek, már nem azt az egyesületet képviselték, amely a szeptemberi kiállítást előkészítette. Az egyesületi demokrácia megcsonkítása és a jobboldali munkásvezetők előretörése célra vezetett: az AMSZ apolitikus légkörében elsorvadt minden olyan kezdeményezés, ami az egyesületi élet korábbi tartalmát viszszaidézhette volna. Az antialkoholísta munkások progresszív, harcos hagyományait az MTE és más kultúregyesületek vették át. Az AMSZ — a húszas évek magyar munkásmozgalmának sajátos területe — kétszeresen is méltó a történetkutató utókor figyelmére. Antialkoholista és egészségvédő munkásságát a nemes célhoz méltó ügyszeretettel és szakértelemmel végezte, soha nem tévesztve szem elől mozgalmi hivatását: a dolgozók védelmét az alkoholmámor minden hatásától. A munkásszövetség azonban ennél többet is mond számunkra: néhány esztendő alatt a sokszorosan megosztott magyar munkásmozgalom egyik leghaladóbb legális szervezetévé vált, s minden fogyatékossága ellenére irányadó szerepet töltött be az osztályharcos munkás-kultúrmozgalom területén. 31 A A epstava 1911 iaiiu-i -i-iki «zárna föntebbi címmel homabk cikket közölt, melyben a főváros egy szombat estéje v»n megörökítve. „Verklinóta szil, vének ét fiatalok láncraker ekednek; a menyecskék lecsapják ölükből az asztalra a potyába takart csecsemőket és beállnak ök is a táncolók közi. A korsók mellől föláll két apró gyerek és az anyjukat erősen rángatják táncközben: — Édós, menjünk haza alunni már. — Hallgass, erigy igyál, ott a korsói — Es a gyerekek a kétmarok kai fogott kórsából isznak tovább Illusztráció a Munkáskultúra 1926 decemberi számából