Budapest, 1973. (11. évfolyam)

6. szám június - Láng Péter: Az Alkoholellenes Munkásszövetség második korszaka

Láng Péter Áz Alkoholellenes Munkásszövetség második korszaka Az alkoholfogyasztás megnövekedése századunk első évtizedeiben a társadalom súlyos szociális kérdésévé vált. Jelentőségéhez méltó figyelemben a korszak szociálpolitikai igazgatása mégsem részesítette, s így mind a századfordulót követő években, mind a két világháború között az alkoholizmus elleni küzdelem úgyszólván az absztinens egyesületek magánügye volt. A gondűző italozás „férfias" szokásának eredete távoli múltunkba vész, „népbetegséggé" azonban csak a világégésekkel terhes modern idők tették. Statisztikáink tanúsága szerint az alkoholfogyasztás különösen a húszas évek elején szökött magasra, a fokozódó nyomor, a létbizonytalanság, kilátástalanság és a különféle háborús, egyéni tragédiák eredményeként. De nem kevésbé bűnös ebben a kocsma, mint a hangulatos „társasági élet" és szórakozás sok helyütt egyetlen lehetséges színhelye, valamint az alkoholérdekeltségek nagy hatású, minden eddiginél korszerűbb propagandagépezete. Mindezen tényezők ellenében csak csekély eredményre számíthattak az Alkoholellenes Egyesületek Országos Ligájában tömörült absztinens szervezetek. Voltak pedig szép számmal: az Absztinens Orvosok Egyesülete, az Országos Alkoholellenes Egyesület, a Magyar Absztinens Nők Egyesülete, a Magyarországi Good Templar Rend, az Absztinens Orvosok, Tanítók és Tanárok, Vasutasok, Katonatisztek egyesületei, a methodisták és vegetáriánusok egyesületei, az Általános Közjótékonysági Egyesület, a Magyar Katolikus Absztinens Keresztegyesület, a Magyarországi Kék Kereszt Egyesület, hogy csak a jelentősebbeket említsük. E jószándékú, de szerény hatókörű polgári szervezetek és a húszas évek Alkoholellenes Munkásszövetsége harcostársak voltak az „alkoholjárvány" megfékezésében, de másként határozták meg céljukat: míg a polgári egyesületek egy-egy társadalmi réteg, szakma vagy körzet apró részeredményeiért vállaltak missziót, az absztinens munkásság haladó képviselői felismerték: az „alkoholnyomor", mint a munkások életküzdelmeinek szomorú kísérőjelensége csak a tőkés gazdasági rendszer megváltoztatásával, a társadalom gyökeres átalakításával küzdhető le. Az Alkoholellenes Munkásszövetség (AMSZ), így emelkedett az ellenforradalmi korszak első évtizedének végére a baloldali munkásmozgalom harcos bázisává. Az AMSZ megújulása A század elején kibontakozó munkás antialkoholista mozgalom tevékenysége a világháború éveiben megbénult. A Magyar Tanácsköztársaság idején, 1919 júliusában a Népjóléti és Közegészségügyi Népbiztosság alkoholellenes tanácsának kezdeményezésére megalakult a Nemzetközi Alkoholabsztinens Munkásegyesülés, a proletárhatalom megdöntése azonban meggátolta, hogy a szervezeti élet meginduljon. A húszas évek első felében az AMSZ a Magyarországi Szociáldemokrata Párt figyelemre alig méltatott mostohagyermeke volt. A jobboldali pártvezetés a Bethlen konszolidáció esztendeiben olyannyira el volt foglalva saját politikai praktikáival, s legkivált ezek elkendőzésével, hogy 1921 novemberében az AMSZ újjászületése nem keltett különösebb feltűnést a párt életében. Az MSZDP évi pártgyűlései elé terjesztett jelentésekben, de még a kongresszusok tárgyalásai során sem tettek említést az absztinens munkásság egyesüléséről. Több figyelemmel kísérték azonban az AMSZ munkáját a szakszervezetek és a hatóságok: már 1922 őszén a KMP „Kommün" címmel jelentkező illegális lapja szóvá tette, hogy a szakszervezeti bürokrácia rendőri segédlettel akadályokat gördít az AMSZ-előadások megtartása elé. A Népegészségügyi Múzeum Eötvös utcai „alkoholterme" (a Szövetség hivatalos helyisége), a Természetbarátok Turista Egyesülete (TTE) és néhány szakszervezet mégis színvonalas rendezvények vendéglátója volt. Megalakult a munkásszövetség műkedvelőgárdája, önképzőköre és kitűnő dalkara is, mely utóbbi alkalmanként forró sikerű hangversenyélménnyel gazdagította közönségét. Az AMSZ elsősorban a szervezett munkásság körében kívánta aktívahálózatát kiépíteni, s ezért főként az MSZDP és a szakszervezetek tagságában kereste azokat, akik felismerik az alkoholellenes törekvések mozgalmi jelentőségét. De tagja lehetett a szövetségnek mindenki, aki fogadalmat tett, hogy a szeszes italoktól tartózkodik, s az alapszabály értelmében pártoló tag lehetett „minden 30 éven fölüli magyar állampolgár, aki ezt a fogadalmat letenni valamely okból nem tudja, de az alkoholellenes mozgalmat támogatni kívánja". 1924 végén már számos szervezet is, elsőként a Csepeli Vas- és Fémmunkások Helyicsoportja, az Újpesti Famunkások Helyicsoportja, az Újpesti Vas- és Fémmunkások Helyicsoportja, a Magyarországi Festőmunkások Szakszervezete, a Magyarországi Magántisztviselők Országos Szövetsége és a Magyarországi Könyvkötők, Vonalazok Szakszervezete intézményesen az AMSZ pártoló tagságának sorába lépett. 1924. április 20-án tartotta meg a szövetség évi közgyűlését. Dr. Grünberger Emil elnöki megnyitójában beszámolt az egyesület ügyviteléről, és bejelentette a Szocialista Absztinens Munkások Nemzetközi Ligájának megalakulását. A jelentésből megtudhatjuk, hogy a tagok száma 760-ra emelkedett. Értékelték az AMSZ propagandamunkájának népszerűségét, hatékonyságát. A pénztáros, a dalkar és a sportszakosztály jelentését követő vitával, megbeszélésekkel fejeződött be az évi közgyűlés, s egyben lezárult a munkásszövetség újjászervezésének küzdelmes időszaka is. Az Alkoholellenes Munkásszövetség szervezeti élete nem szűkölködött eseményekben a húszas évek közepén sem. Csepelen és a Ferencvárosban AMSZ-csoportok alakultak, s a pártoló testületek száma is gyarapodott: a Szabómunkások és Munkásnők, a Borbély- és Fodrászsegédek, a Mintakészítők szakszervezetei, továbbá a Fésűsök és Esztergályosok Szakosztálya, a Bánya- és Kohómunkások Országos Szövetsége, a Munkás Testedző Egyesület (MTE) tornaszakosztálya, a Természetbarátok Turista Egyesülete (TTE) Központja és ferencvárosi osztálya szintén az AMSZ célkitűzései mellé állt. Az ismeretterjesztő előadások látogatottabbá, az Alkoholellenes Munkások Dalkara népszerűbbé, a különféle rendezvények vonzóbbá váltak. Sok érdeklődő jelent meg a műkedvelők „tarka estjén", gazdagodott — jórészt a szimpatizánsok adományaival — a könyvtár állománya. A testnevelési programban a tornaszakosztály megalakítása és számos jól sikerült kirándulás megszervezése szerepelt. Gyakran együttműködött a Szövetség az Alkoholellenes Egyesületek Országos Ligájával közös propaganda-nagygyűlések rendezésében és egyéb megmozdulásokban is, ha az a munkásszövetség céljaival nem állt politikai ellentétben. Csak egyetlen munkásszervezet volt, amellyel továbbra is akadozott az együttműködés: az MSZDP. Jóllehet néhány kerületi pártszervezet, így az V., a X., a XI., a XIV., a XV., a XVI. és a XVIII. az AMSZ pártoló tagságához csatlakozott, az MSZDP vezetősége nem mutatott különösebb érdeklődést a munkásegyesületek iránt. 1924 végén az AMSZ még panasszal fordult a párt oktatásügyi bizottságához: „...szövetségünknek és a munkásság többi kulturális egyesületének nincsen képviseleti joga az oktatásügyi választmányban. Reméljük, hogy célunkat és eddigi munkánkat méltányolni fogják és kívánságunkat teljesítik." A méltánylás azonban továbbra is elmaradt. A kultúregyesületek sajtója Az 1924-es esztendő nagy eredménye volt, hogy „Munkássport és Egészségügy" címmel évente tízszer megjelenő hivatalos lap indult. „Új lap a fórumon az Alkoholellenes Munkásszövetség szellemi vezérlete alatt — üdvözölte a költő, Peterdi Andor. — Én úgy nézek rá, mint ama legendás Szentgyörgy-lovagra, aki elindult legyőzni a hétfejű sárkányt. Adja a Gondviselés, hogy ez sikerüljön neki." A sárkánynak azonban, amellyel az AMSZ lapja mérkőzni indult, nemcsak hét feje volt. A programadó cikk azt a szerteágazó feladatkört, amelyet a munkások alkoholellenes mozgalma magáénak tekintett, így foglalta össze: „szolgálni a munkásság egészségügyét, szolgálni gazdasági és kulturális törekvéseit, de szolgálni egyúttal egy távolabbi célt: a munkásosztály fölszabadulásának, a magasabbrendű társadalmi viszonyok kifejlődésének ügyét is". Az absztinens munkások tevékenységéhez valóban értékes segítséget nyújtott a Munkássport és Egészségügy, amely — jóllehet az AMSZ lapja volt — a munkás kultúr- és sportmozgalom valamennyi területét egyaránt képviselte. Dr. Grünberger Emil orvos, aki az AMSZ elnöke, fáradhatatlan szakelőadója és a lap jótollú szerkesztője volt 1928-ig, ezekkel a mondatokkal zárta az első évfolyamot: „A munkástestedzés, a munkásalkoholellenesség nem öncél, akárcsak a munkáseszperantó, a természetbarát, a gyermekbarát, a dalosmozgalom sem azok. A munkásság kultúrára való törekvésének hajtásai. Egy törzsön, egy csúcs felé. Egyenként gyöngék, vérszegények ezek a mozgalmak, az egyöntetűség hiányzik belőlük. Még az együvétartozás érzése sincsen bennük