Budapest, 1973. (11. évfolyam)

5. szám május - Vörös Károly: A művelődés alapjainak lerakása

120 éve kezdték építeni az Alagutat Nóvák Dániel (1798-1849), a budai építési igazgatóság rajzolója — akinek szerepe volt Pest és Buda egykori városképének kialakításában is — 1836-ban elsőként vetette fel az Alagút építésének gondolatát. 1838-ban a Honművész lapjain hozta nyilvánosságra elképzeléseit a felépítendő Alagút jelentőségéről és gazdasági előnyeiről. Az első tervet Baczó József (1780—1850), Buda város mérnöke és térképrajzolója készítette; azonban ez sem került megvalósításra. „E szép mű is, mint annyi egyéb szép és jó a hazában, gróf Széchenyi István eszméje; a kivitel dicsősége azonban az építtető részvényes társaság erélyes elnökéé, Ürményi József úré, s Clark Ádám angol nemzetű, de nálunk már meghonosodott építészé" — olvasható az 1859-ben megjelent Ismerettárban. Az események a következőképpen alakultak: 1845-ben részvénytársaság alakult az Alagút építésére, mely 1846. január 4-i ülésén Széchenyi Istvánt választotta meg ideiglenes elnökének. A Jelenkor számolt be a társulati közgyűlésről, amelyen meghatározták az Alapszabályokat, és megszavazták a 300 000 pengő forintos költségvetést. A 24 pontból álló szabályzat teljes szövegét a Társalkodó hozta nyilvánosságra. 1846: A Nemzeti Újság szerint az építkezést Beyse mérnök fogja vezetni; az Alagúton keresztül kis vasútat akarnak építeni a Laszlovszky-major ig. Egy évvel később ugyanitt olvashatjuk: A munkálatok megkezdését 1848 telére tervezik. Mindenkinek nagyon tetszett a terv, hogy keresztülfúrják a budai vár alatti hegyet, mert így meggyorsulhat a közlekedés Pest és a Vár túlsó oldala között, sőt a Krisztinaváros is hirtelen fejlődésnek indulhat. Ugyanakkor sokan nem hitték el, hogy ilyen terv megvalósítható, kinevették, gúnyolódtak rajta. Jókai Mór nem tartotta lehetetlennek a terv végrehajtását, mégis tréfásan beszélt róla. Az Életképekben többször írt tudósításokat a tervezgetett Alagútról. Egyszer például ezt írta: „A budai Várhegy keresztülfuratik éppen a Lánchíddal szemközt, ezáltal a Krisztina-városba egyenes úton fogunk járhatni. A dolog több mint bizonyos, a terv kész, az egylet megalakult, a kivitel gyerekség, a kiállítás ragyogó, a Tunnel mesés fényű leend, oldalt pompás fényű kirakatú boltok, minden készen van, csupán az nincs még elhatározva, hogy kívülről kezdjenek-e hozzá, vagy belülről." Cassius „Magyarország fővárosa, Budapest leírása, képekkel" című, 1866-ban kiadott munkájában így vélekedik: ,,E mesteri mű egy budai vár alatti hegy átfuratásából támadott, hogy a közlekedés általa könnyíttessék. Széchenyiben, kinek lelke ősfészke volt minden nagy és nemes eszmék feltalálásának, villant fel legelébb ama merész gondolat is, a hegyet a közhaszonra átfuratni. De az 1848-iki zivataros s gyászos idők meggátolták e terv kivitelében ..." (Széchenyi 1848 őszén Döblingbe vonult, így már az építkezések elkezdését sem láthatta.) 1853. február 10-én egy próbafúrással megkezdődött a munka, Clark Ádám tervei alapján. Hét és fél hónap alatt átfúrták a hegyet, s 1854 áprilisában már át is járhattak alatta. Az Alagút 1856-ban nyílt meg, és 1857. április 30-án hivatalosan is átadták. Nyugati, Alagút utcai kapuját romantikus stílusban Frey Lajos építette 1866 és 1896 között; ez azonban a második világháború folyamán teljesen elpusztult. 1949-ben Benkhardt Ágost sima homlokzatú terve szerint épült újjá. Az építkezések folyamán a korabeli lapok sorra közölték a híreket az Alagútról, hiszen a nagyközönség napról napra várta, illetve egyre inkább-látta, hogy a hihetetlen terv mint válik mégis valósággá. A Vasárnapi Újság 1854-ben tudósította olvasóit, hogy az ősszel átfúrt, de még építés alatt álló Alagút vasárnap a közönség rendelkezésére áll. Egyúttal ismertette az első forgalom és a bevétel kimutatását. A Magyar Sajtó 1856. évi 36. számában a következő közlemény található: „Holnap, február 11-től kezdve a budai alagút belépti díja két krajczárra lesz leszállítva..." A Hölgyfutár 1857-ben azt írta, hogy „a budai alagút május első napjaiban szinte megnyílik a kocsik használatára is." Innen tudjuk meg azt is, hogy különösebb ünnepségek nem lesznek. 1906-ban a Budapesti Hírlap hasábjain tallózva, érdekes ollóznivalót találunk: az Alagút évenként 120 000 korona jövedelmet hoz. Ideje volna eltörölni a Lánchíd és az Alagút vámját. Egy évvel később ugyanitt: 50 évvel a megnyitás után, át kellene adni az Alagutat a fővárosnak, de az RT azzal az ürüggyel, hogy a befektetett tőkét még nem kapta vissza, hosszabítást próbál kijárni. A Vasárnapi Újságban olvashatjuk: 1907. április 17-én lejárt az Alagút Társaság vámengedélyi oklevele, tehát nincs többé alagútpénz! Április 21-én a Budapesti Hírlap így tudósított: az Alagutat a főváros átvette, de a vámfizetés megmaradt! Néhány évvel később az Alagútban egy bizottság mérte fel a helyzetet, a falak átázása ugyanis veszélyessé vált. A lapokban tovább folyt a vita. 1912. június 1-én aSzobadpolgárban jelent meg cikk az Alagút átalakításáról, egyúttal a vám megszüntetését is követelve. 1912—13-ban javították az Alagutat. A munkálatokról Az est 1913. augusztus 7-i számában olvashatunk részletes leírást. „Az a szerencsétlen Alagút" címmel jelent meg beszámoló a Budapesti Naplóban 1919. február 2-án: amióta nem kell fizetni, a megsokszorozódott forgalom miatt az Alagút zajos és romlik! Az 1923. október 20-i lap az Alagút portalanításáról tudósított. 1924. július 30-án az Esti Kurir hiányolta a belső világítást, mondván: „ ... este félős benne a közlekedés." 1935 őszén—telén ismét tatarozták az Alagutat, majd a Budavár 1936-os első száma közölte, hogy az életveszély elmúlt. A felszabadulás után először a Budai Polgár foglalkozott az Alagút állapotának kérdésével: több méter magas roncsoktól kell megtisztítani, ugyanis a nyilasok óvóhelyként használták. 1949 őszén a Kis Újság szerint bővítik az úttestet. Néhány évvel ezelőtt pedig modern, higanygőz világítással cserélték fel a régi villanykörtéket. 1973. január 9-én ismét lezárták az Alagutat, felújítás miatt. Most új burkolat kerül az úttestre, kék-fehér üvegmozaik a falakra, és a világítást ugyanolyan narancssárga izzók szolgáltatják majd, amilyeneket a Lánchídon már megszoktunk. Az új szigetelést egy osztrák vállalat biztosítja. Müller József, a munkálatokat irányító Mélyépítési Beruházó Vállalat igazgatója a Hétfői Híreknek nyilatkozott: „A munkában részt vevő 18 vállalat napról napra megtervezett programmal indul. Három műszakban, szabad szombat nélkül folyik majd a munka." * Befejezésként újra az 1859-ben kiadott ismerettárból idézek: „Ily művek dicsőségére válnak a nemzetnek, szépítik a fővárost, egyszersmind hasznosok a lakosoknak. Midőn távollevő hazánkfia, valamelyik vasúton Pestre repülvén, hová régebben csak nagy fáradtsággal s idő-veszteséggel vergődött a rossz utakon, meglátja itt a nagyszerű Lánczhidat, s ennek folytatását, a budai alagutat: szíve büszkén fog feldobogni, hogy hazánk már ily művekkel is bír, s áldva említi a nagy tetthazafi nevét, ki ezeket teremtette ..." Horváth Gábor 42