Budapest, 1973. (11. évfolyam)
5. szám május - Vörös Károly: A művelődés alapjainak lerakása
A pesti egyetem 1835-ben az iskolakerülés a nagy és népes csak 13, a Belvárosban 9%-ot. kültelkű Terézvárosban a beírt Nem kevésbé szomorú képet mugyermekek 35, a József- és Fe- tat a lemorzsolódások vizsgálata, rencvárosban 24—24%-át teszi 1871—72-ben az I. osztályba anki — míg a Lipótvárosban már nak idején beiratkozott tanulók-A Budai Főreáliskola (ma Toldy Gimnázium) 1860-ban nak csak kb. 30%-a jut el a IV. osztályig. Különösen hátrányos a lányok helyzete: az ő iskoláztatásuk a leginkább elhanyagolt. Igen kedvezőtlen a helyzet az ismétlőiskolákban, a más módon oktatásban nem részesülő 12—15 éves tankötelesek (80%-ban iparos inasok) heti 2—5 órás oktatásában. A városegyesítés évében a lemorzsolódás már itt is eléri a 33%-ot — részben azért is, mert a tanulók közül sokan mesterlegényként felszabadulnak s így iskolalátogatási kötelezettségük megszűnik. Lányok az ismétlőiskolákat alig látogatják. Jellemző, hogy a kispolgári családok leánygyermekei is hiányzanak az ismétlőiskolából, holott a leányok továbbtanulása magasabb iskolákban ekkor még egyáltalán nem szokásos. A statisztika a leányok ismétlőiskolai hiányzását „a jobb osztályok" védekezésének tulajdonítja: gondosan nevelt, féltett leányaikat nem akarják napszámos- és munkásleányok, sőt még rosszabb elemek „erkölcs- és illemrontó hatásának" kitenni. Mindezek ellenére kétségtelen, hogy a városegyesítés évére, főleg Pest városa már valóban tiszteletreméltó erőfeszítéssel elindult azon az úton, hogy az ország — legalábbis az alapfokú képzettséget tekintve — legképzettebb lakosságú városává is váljék. Az első állami reáliskola A város nemcsak az elemi oktatás anyagi előfeltételeit teremtette meg. Jelentős mértékben kezdi érvényesíteni saját, immár polgári koncepcióját az oktatás jellegének megállapításában is. A városi főreáliskolában megtalálta a neki való, gyakorlati igényeinek és művelődési eszményeinek megfelelő iskolát. Ezért tiltakozik a városi tanács (és sikerrel) már 1867 után a latin nyelv visszahozatala ellen a reáliskolába; és ezért szereli fel éppen ezekben az években igen bőkezűen az iskola laboratóriumait és szaporítja tanári állásainak számát. A tanárok nem is hálátlanok a városnak: esténként természettudományi előadásokat tartanak fiatal iparosoknak; felnőttoktatást is végeznek, s az iskolában tartják majd a kiegyezés után megalakuló honvédség egyéves önkéntesei számára rendszeresített természettudományi előadásokat is. A reáliskola nem utolsó sorban éppen ennek az erős természettudományos oktatásnak révén Pest életében jelentős, a polgári igényeket kielégitő tényezővé kezd válni. 1871-ben a közgyűlés a VIII. kerületben is megindítja egy új reáliskola szervezését. 1872-ben az V. kerületben megalakul az első állami reáliskola. Ugyanebben az évben állami szervezésben kialakítanak hasonló funkciójú (bár nem közép-, hanem szakiskolaként kezelt) iskolatípust a nők számára is: Pesten és Budán egy-egy nőipariskolát. Csökkenő egyházi befolyás az oktatásban Különösen jellegzetes a városnak a hitoktatás és az iskolák felekezeti jellegének vonatkozásában elfoglalt álláspontja. 1868 májusában a pesti közgyűlés kimondja, hogy a hitoktatásról ezentúl a plébániáknak kell gondoskodniok; a város nem kíván beleszólni a hitoktató kinevezésébe, de a közpénztárból külön nem fizeti őket; végezzék a hitoktatást a segédlelkészek, akiknek a plébánost terhelő illetményeihez a város kegyúrként amúgyis hozzájárul. December 12-én, már a népoktatási törvény szentesítése után, a közgyűlés kimondja, hogy a városi elemi iskolákat ezentúl nem tekinti kifejezetten római katolikus felekezetű iskoláknak (amilyeneknek pedig — emlékezhetünk — még az 50-es években is tekintették azokat), hiszen az iskolákat adójukkal fenntartók között egyre több a más vallású. 1869. július 16-án a közgyűlés beszünteti mindenféle felekezeti iskola városi segélyezését; 1871. augusztus 2-án pedig kimondja, hogy a vallásoktatást ellenőrizni kívánja. 1872. március 13-án e felügyelettel az időközben megalakított iskolaszékeket bízzák meg, „nehogy oly elvek taníttassanak, melyek az állami törvényekkel ellenkeznek". 1873 áprilisában a vallásoktatásban észlelt hiányosságok megszüntetésére a város egy szabályzatszerkesztő bizottságot küld ki. Amellett tehát, hogy a város a reáliskolai oktatásban is teljes mértékben érvényesíteni tudta saját társadalmi igényeit, megkezdi az oktatás felett eddig őrködő egyházi befolyás lehető csökkentését is. A városegyesítés előestéjén Pest-Buda még az országban a legrosszabb halálozási arányszámokat mutatja — és lakosságának műveltségével sem sokat dicsekedhet. Ám az egyesítéshez vezető erők már megindították azt a folyamatot, melynek során Budapest a századfordulóra lakosai számára Magyarország legkedvezőbb egészségügyi és közművelődési feltételeit fogja megteremteni. 41