Budapest, 1973. (11. évfolyam)

5. szám május - Vörös Károly: A művelődés alapjainak lerakása

kevésbé tudta használni az írástudatlan munkaerőt; az ilyenre nem lehet rábízni egy bonyolultabb feladatot; ráadásul bizonyos koron túl az ilyen munkás már nehezen is tanítható, illetve tanítása lényegesen több energiát igényel, mint az írni-olvasni tudó emberé. Az analfabetizmus vizsgálata Egyetemei, közép- és szakiskolái ellenére is, a 6o-as évek végén Pest-Buda népességének műveltségi szintje még meglehetősen alacsony. 1869 végén Pest 200 ezer főnyi népességének 35,6%-a, Buda lakosságának 38,5%-a analfabéta. Számos vidéki városban e szempontból jobb a helyzet. Kőszegen pl. mindössze 25, Sopronban 29, Debrecenben 32% az analfabéták száma. Ehhez képest csekély vigasz, hogy ha az analfabétizmus vizsgálatát csak a hét éven felüliekre korlátozzuk, a pesti 29,5%-os és állandóan csökkenő arány az országos 55,6%hoz képest kedvező. Az analfabetizmus korcsoportok szerinti vizsgálata jól mutatja, hogy a pesti analfabetizmusban egyre nagyobb szerepe van a vidékről érkező népességnek (ezen belül is különösen a nők elhanyagolt nevelésének). A vidékiek széles körű írástudatlanságára igen jellemzően utal az a körülmény, hogy míg a város népességszámának viszonylagos stagnálása idején (1847 és 1852 között) születetteknél az analfabetizmus aránya 1868-ra csak 19—20%, addig az azelőtt és azután — tehát nyilván jórészt vidéken — születetteknél ez az arány sokkal magasabb. És még jobban látszik ez az írástudatlanok pontosan ugyanazon városnegyedekben megfigyelhető magas arányán, amelyekben — mint láttuk — a legszegényebbek, a vidékről újonnan érkezettek helyezkedtek el. Tízezer tíz éven felüli személyből a Terézváros kültelkén, a József-és a Ferencvárosban átlag 3214, a ferencvárosi kültelkeken és Kőbányán már 4069 az analfabéta (a Belvárosban és a Lipótvárosban ugyanakkor 1436, a belső Terézvárosban is csak 2218; elsősorban nyilván a házicselédek). És míg az analfabéta férfiak és nők országos aránya 100:118, addig Pesten 100:147, hiszen vidékről a vállalkozó szellemű és képzettebbnek számító férfiak jönnek fel Pestre, a nőknél viszont ilyen szelekció nincsen: akár Pestre távozott férjeik után jönnek fel, akár ideiglenesen, cselédként (tehát már eleve is a faluba való visszatérés szándékával) tartózkodnak itt, nem érzik lényegesnek az írni-olvasni tudást. Mindezen körülmények világosan indokolják azokat a lépéseket, melyeket 1867 után elsősorban Pest város tenni fog annak érdekében, hogy polgárainak legalább alapfokú oktatását biztosítsa. Már a 60-as évek elejétől a város fokozott figyelemmel fordul az elemi iskolaügy felé. 1867-ben pedig, a koronázás után alig néhány héttel, Gerlóczy Károly tanácsnok már indítványt tesz a közgyűlésnek részint a népiskolák számának szaporítására, részint új iskolák építésére, részint a tanítóifizetések javítására; utóbbinál tekintettel arra is, hogy a tanító egészen hivatásának élhessen, másrészt, hogy társadalmi helyzete megfeleljen hivatása fontosságának. A helyzetkép valóban szomorú: a tanfelügyelői jelentés szerint még a belvárosi iskolákban is 100—150 gyerek szorong egy-egy tanteremben, a külvárosi iskolák pedig a falusi iskolák színvonalán állnak s dologidőben csekély a látogatottságuk. A népoktatás reformja 1858 novemberében, a tanügyi bizottság felkérésére Gönczy Pál miniszteri tanácsos részletes tervezetet nyújt be a tanácshoz a népoktatás reformjáról. A városi tanács s tanügyi előadója — Békey Imre tanácsnok megérdemli, hogy nevét megemlítsük és kegyelettel megőrizzük — roppant energiával nekilát a közgyűlés által elfogadott program végrehajtásának. 1868-ban Pest város népiskolai költségvetése még csak 120ezer Ft.; 1873-ra ez az öszszeg pontosan megtízszereződik, s a város iskoláinak száma 17-ről (91 tanteremmel) 33-ra nő (133 tanteremmel); a tanítók száma 78-ról 133-ra emelkedik — míg az egy tanítóra jutó gyermekek száma 90-ről 79-re csökken. A városegyesítés évében Pest város elemi népiskoláit 8336 gyermek látogatja; az emelkedés öt év alatt közel 800 fő. A növekedést tükröző adatok mögött elsősorban új iskolaépületek állnak. 1868-ig — jobb megoldás híján — a városi iskolák jórésze bérházakban volt elhelyezve s a néhány önálló iskolaépület is korszerűtlen, elavult volt. Most öt év alatt 15 új iskolaépület építését kezdik meg. Először 1868-ban, a terézvárosi Templom téren, a Stáció (ma Baross) utcában és az ősz (ma Szentkirályi) utcában. Ugyanebben az évben a kőbányai Óhegyen a város egy házat vásárolt, azt alakíttatta át iskolának. A következő évben a mai Szent István téren, a Cukor és a Nagykereszt utcában indult új, nagyobb iskolaépítés. Egy kisebb iskola épült a Herminamezőn. 1870 és 71-ben ezek az építkezések folytatódnak, és emellett a város bővíti a Szív utcai iskolát. 1872-ben megkezdték a Szőlőhegy utcai, a Temető utcai és a Két Nyúl utcai iskolák építését; a városegyesítés évében a Nagymező utcában és Kőbányán kezdtek el új iskolaépítkezéseket. Ezek már többemeletes, nagyablakos épületek, folyóvízzel, vízöblítésü WC-kel és gázvilágítással; jórészüknek építési költségei meghaladják a 100 ezer forintot. Ugyanakkor a népiskolai és rajziskolai tanítók fizetésének átlaga az 1868. évi 550 Ft-ról 1873-ra 1060 Ft-ra nő. A város az iskolák felszereléséről is gondoskodott: 216 fali tábla, 1764 olvasótábla, 248 fali térkép, 28 földgömb, 59 számológép, 428 természettudományos és 1175 „szemléleti" tábla segíti az oktatást. Legjobban persze a Bel-, a Lipót- és a belső Terézváros iskolái vannak ellátva — bár sok I. és II. osztályból még itt is hiányzik a számológép. De a fali- és olvasótáblák már egy osztályból sem hiányzanak. Nem véletlen, hogy a bécsi világkiállítás zsűrije 1873-ban Pest városát I. osztályú éremmel tünteti ki a kiállításon is bemutatott iskolaépítéseiért. Közel hétezer iskolakerülő A népiskolai törvénynek megfelelően egy tanteremben maximálisan 60 tanuló helyezhető el. Ám a beiratkozott tanulókkal az új iskolák férőhelyei máris teljesen megteltek; az egyensúlyt csak a nagyarányú iskolakerülés tartja fenn. Mert bár a beiratkozott tanulók által mulasztott órák száma az egész óraszámnak csak kb. 6-8%-a (1,4% a Bel-, 8,7% a Terézvárosban), ugyanakkor egy önkéntes kérdőíves felmérés alapján 1872-ben csak Pesten 3646 azoknak a 6—14 éves korú gyermekeknek a száma, akiket a szülők saját bevallásuk szerint iskolába sem küldenek. Azokkal együtt pedig, akikről a szülők nem is tettek bevallást, legalább 7 ezerre becsülhető az iskolakerülők száma. Ezek közül mintegy 4 ezren az elemi iskola négy osztályába tartoznának; olyan tömeg ez, melynek számára — ha az iskolakényszert a hatóság alkalmázná — máris további 40 új tanteremre lenne szükség. A városrészek szerinti megoszlásban tükröződő társadalmi különbségek itt is megfigyelhetők: 40