Budapest, 1973. (11. évfolyam)

5. szám május - Vörös Károly: A művelődés alapjainak lerakása

Főváros születik IV. Vörös Károly A művelődés alapjainak lerakása „Pest büszke nagyságára, pompás palotáira, jó kövezetére, — elemi tanodáira azonban, úgy hisszük: nem". Ezekkel a szavakkal záródik az az 186i-ben kelt névtelen nyilatkozat, mely Pest-Buda oktatási viszonyait elemzi, hasznos javaslatokkal az iskolaügy átszervezését illetőleg. Keserű felkiáltása azonban nem maradt hatástalan: része volt abban, hogy az oktatásügyi viszonyok képe a 6o-as évek második felétől, a kiegyezés után, amikor a városok a beruházásokban és az iskolapolitikában is szabadabb kezet kaptak, némileg derűsebbé vált. Kétségtelen: az 1849 és 1873 közötti negyedszázadban, a városfejlődés bázisán természetszerűen jött itt létre az ország leggazdagabban rétegződött, legsokoldalúbb kulturális intézményrendszere, élén a már régóta meglevő Akadémiával és a Tudományegyetemmel; majd a melléjük felzárkózó különböző újabb főiskolákkal (köztük a városegyesítés éveiben ugyancsak egyetemi rangot nyert politechnikummal); a nagy országos közgyűjteményekkel: múzeumokkal, könyvtárakkal, tudományos társaságokkal. A város saját művelődési szükségleteinek és lehetőségeinek szempontjából azonban mindennél jelentősebb volt a közép- és alsófokú oktatási intézmények széles és gazdagon tagolt hálózata. Ezek kiépítése vagy legalábbis támogatása volt a városok valódi művelődési feladata. Középfokú oktatási intézmény-hálózat A polgári forradalom és a városegyesítés közötti negyedszázad alatt kifejlődő modern nagyváros helyi igényei és az országos igények egymás után fejlesztik a meglevő, kezdetben csak felekezeti gimnáziumok mellé a jórészt immár városi vagy testületi, illetve magánjellegű, különböző típusú és funkciójú középfokú, oktatási intézményeket is. így jön létre az 50-es évek közepétől Pesten és Budán egyaránt a városi reáliskola, a pesti kereskedelmi testületek alapította Kereskedelmi Akadémia, és a különböző kereskedelmi-gazdasági ismereteket nyújtó magániskolák sora, majd az 1868. évi népoktatási törvény nyomán a polgári iskola; iparosok számára a szakmai továbbképzést szolgáló, újjászervezett rajziskola. A városegyesítés előestéjére Budapesten már minden társadalmi osztály vagy réteg igényei számára működik valamilyen középfokú vagy továbbképzési oktatási intézmény. A pest-budai lakosnak Magyarország bármely más városlakójánál nagyobb lehetősége van arra, hogy az osztályhelyzetének, a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyének megfelelően immár teljesebben képzett emberré váljon. Méghozzá — ha ez még nem is tetszik, vagy kedvez mindenkinek — úgy, hogy csaknem kizárólag mindent magyarul tanulhat, vagy kell, hogy tanuljon. Az állami és városi intézmények „oktatási és kezelési" nyelve már 1860-tól kezdve ismét kizárólag magyar. A német nyelv már csak egy-két magániskolában tartja magát. Horváth Árpád, Szendrey Júlia második férje, a kitűnő diplomatikus már a 60-as évek elején arra biztatja a Kereskedelmi Akadémia zsidó hallgatóit, hogy tanuljanak magyarul, mert a kereskedésben nagy szükség lesz rá rövidesen (amiből a kormány emberei Horváthnak a rendszer közeli összeomlásával kapcsolatos vágyait vélték kiolvasni — nem is alaptalanul). Az oktatás nyelve magyar legyen! A pesti és budai képviselőtestületek túlnyomó részben német származású, német anyanyelvű tagjai példátlan energiával állnak ki nemcsak a hivatali, hanem az egész oktatási nyelv radikális magyarosítása mellett. Ennek oka nem csupán valamely politikai opportunizmus, sokkal inkább annak a ténynek tudatos vagy öntudatlan felismerése, hogy a kialakuló magyarországi nemzeti piac központjában képtelenség a németnyelvűség további fenntartása. Ez ui. előbb-utóbb teljesen elszigetelné Pest-Buda polgárait az országban kibontakozó gazdasági és politikai fejlődés fővonalától. Valószínűleg ennek felismerése vezeti azokat a nem magyar anyanyelvű szülőket is, akik — amikor a pesti főreáliskola oktatási nyelvét illetőleg 1860-ban megszavaztatják őket — ugyancsak a magyar mellett adják le voksukat. így lesz tehát a budapesti művelődés nyelve a városegyesítés idejére már egyértelműen magyarrá. Nyilvánvaló, hogy a művelődési intézmények ide összpontosult hálózatából a város továbbfejlődése szempontjából legnagyobb jelentősége a legszélesebb tömegek oktatását, képzését biztosítani hivatott népiskolának, a népoktatásnak volt. A minden további szellemi fejlődés alapjául szolgáló ismeretek: írás, olvasás, számolás oktatását kellett minél teljesebben megszervezni. A modern ipar — és általában a modern gazdasági élet — már egyre 39