Budapest, 1973. (11. évfolyam)

5. szám május - Hoch István: Átjáróházak

A főoltár alatti rom-maradványok Fest legrégibb temploma A Rókus kápolna hármaskaréjú szentélye A Rákóczi úti Rókus kórház kápolnája úgy könyököl bele a nagyváros legélénkebb utcájába, mint a múlt eleven felkiáltójele. Az ember ezt a múltat — a Rókus kápolna korát — hamarjában csupán pár századosnak vélné. Ám a falak, a kövek, a kápolna alatti föld betöltése másfajta vallomást tesz. A kápolna homlokzatának — megújított — barokk szobrai, homlokzatkiképzése arról a korról beszél, amelyben a Rókus kápolnának ezt a részét: a homlokzatot, a templomhajó« építették. Ennek a kápolnarésznek alapkövét 1711. július 27-én Pest városának tanácsa tette le, báró Pfeffershofen János budavári katonai parancsnok jelenlétében. A kápolna védőszentjeivé Szent Sebestyént, Rozáliát és Szent Rókust — a betegek földöntúli orvoslóit — tette meg a magisztrátus. Indokolt is volt ez a nagy felfohászkodás! Hiszen Pest városa 1711 tavaszán súlyos, a lakosságot megtizedelő pestisjárványon ment keresztül. (Vagy inkább: a pestisjárvány ment keresztül Pest és Buda városán, s hagyta ott sötét gyümölcseit, a sírdombokat a két város határában.) A pestiek már a járvány idején megfogadták: az életben maradók kegytemplomot emelnek a három orvos-szent ünnepének első vasárnapján. A fogadalmi kápolnát — tehát a mai Rókus kápolna hajóját — azért építtette ide a városi tanács, mert ezen a helyen (az Astoria szállónál állt Hatvani kapun és a városfalon messze túl) már a pestis idején is azok a fa barakkok álltak, ahová a fertőző betegeket — úgy mondhatjuk: meghalni — kihordták. 1740-ben azután tetemesen megbővítették a Rókus (és Rozália) kápolnát. 1781-től pedig — amikor megkezdték a máig álló, s a kápolna védszentjéről Rókus kórháznak nevezett ispotály építését — a kápolna testét s a kórházat végül is egybeépítették. (Ezt az egybeépítést 1795 és 1798 között végezték el.) Annak azonban, hogy ezt a XVIII. századi Rókus kápolnát éppen erre a helyre építették, más oka is volt. Erre a másik okra csak 1944—45-ben, Budapest ostroma után derült fény. A barokk Rókus templom rövid történetét kiváló várostörténészünk, Schoen Arnold 1938-ban írta meg. Már neki is feltűnt a Rókus kápolna szentélye. Ő még úgy vélte, hogy ,,a ritka típusú szentély . . volt eredetileg maga a fogadalmazott kápolna — később hozzáépített hajó és sekrestye nélküli állapotban ... A barokk szimbolizmusában gyökerező hármas apszisú Szent Rókus kápolnának nem kisebb a művészettörténeti jelentősége éppen nem gazdag székesfővárosunk pesti oldalán, mint az óbudai (ókori) cella trichora romjának archeológiai értéke a budai oldalon". (Ez a római kori hármaskaréjú keresztény imaházrom a III. Raktár utcában van.) Az 1944—45. évi ostrom során a Rókus kápolna súlyosan megrongálódott. Szinte káron-nyerésnek nevezhetjük ezt! Ugyanis, ha a kápolna akkor meg nem sérül, tán sose derül fény arra, mi volt s mi van alatta. A Fővárosi Tanács 1945-ben gyors kézzel indította meg a Rókus kápolna romos részeinek eltakarítását. 1945-ben a helyreállítási munkáknak már első szakaszában kitűnt, hogy a szentély egy eredetileg háromlevelű lóhere alaprajzú korakeresztény imahely, ún. cella trichora volt. Első pillanatban a kutatás nem tudta: római kori kőemlékeink számát szaporítja-e ez a Raktár utcaihoz hasonló kápolna? Vagy pedig a magyar középkor koraibb századaiból való-e! Gerevich Tibor professzor, az akkori Műemlékek Országos Bizottságának elnöke, a románk or nagy ismerője döntötte el a kérdést — a középkor javára. íme nyilatkozata, amelyet 1945. június 5-én a Világ c. lap munkatársának adott: „—Sejtésem máris az — mondotta Gerevich Tibor —, hogy a most feltárt kis templom a koraközépkorban keresztény temetőkápolna volt, legkésőbb azonban a román építészeti stílus korából származik." A templom s az alatta elhelyezkedő lóhere alaprajzú háromkaréjos kápolna helyreállítását Lux Kálmán műépítész végezte el. A mai oltár alatti román kápolna falait nem egészítette ki, mert az műemlékhamisítás lenne. így a főoltár alatti kriptaszerű helyiségben a maguk érintetlenségében, teljes régészeti hitelességükben maradtak meg a romok, a magyar államalapítás legelső századának pestvárosi első emlékei. Lux Kálmán — kinek hagyatékában átlapoztuk a Rókus kápolna szentély-helyreállításának dokumentációját—úgy gondolta: a lóherelevél alaprajzú „cella trichora" azoknak az ókori „cella trichoráknak" középkori rokona, amelyeket nemcsak Itáliában, de a római kori Magyarországon is megtalálunk. (Ilyen „cella trichora" került elő még Pécsett, s Szombathelyen.) Lux Kálmán a kápolna építéskorát a IX—XI. századra tette. Mivel 1945-ben egy súlyos bombasérülés elsöpörte a Rókus kápolna lóhere alaprajzú szentélyét, bizonyára értékes emlékünk marad, ha régi fényképen felidézzük az ostrom előtti képet. Érthető volt, hogy 1945-ben a tudományos köröket mennyire felajzotta e pesti cella trichora felfedezése. Gerevich Tibor büszkén jelentette ki: „Eddig azt hittük, hogy a pesti belvárosi főplébániatemplom a legrégibb pesti templom. Pest korhatára most századokkal lesz idősebb." Azóta a Rókus kápolna szentélye alatt őrzött régészeti maradványok híre jócskán megkopott. Ma már alig akad városkalauz, bédekker, amelyben akár egy sort is olvashatnánk róla. Pedig egy kisebb mentőásatás napok alatt eldönthetné: római kori vagy középkori építésű-e ez a kápolna? (A római korból való eredetének ellentmond az, hogy sehol a környéken római kori maradványokra nem akadtak. Legközelebbi bal parti római kori emlék a belvárosi templomtól északra eső pesti római erőd, a kiváltott — s meglehetős sikertelenül bemutatott — ókori Castrum.) Ha kiderülne, hogy Pestnek e legrégibb keresztény templomát már a középkorban építették, talán azonosítható lenne ez az imaház azzal a XV. században virágzott pesti zarándokhellyel, amelyet Kozma és Dámján kápolnának neveztek s amelyről Hadnagy Bálint pálosbarátnak a XV—XVI. századfordulón írt művében olvashatunk. Z. L. 38