Budapest, 1973. (11. évfolyam)

4. szám április - Barkoczi Péter: Az Orczi háztól a Madách térig

társaság) út, a Nagykörút, s a főváros központi kerületeit csatornázással, vízvezetékkel, közvilágítással és szebbnél-szebb középületekkel látták el, addig Kőbánya Budapest mostohagyermeke maradt. A gyárak és az ipartelepek hatalmas mértékben járultak hozzá a főváros, sőt az egész ország gazdagodásához, mégis a X. kerület hírhedt volt nyomornegyedeiről. Ezen csak csekély mértékben segítettek a munkáskolóniák, a gyéren előforduló községi bérházépítkezések. A kőbányai munkás- és szükséglakások nagy része az első világháború után létesült. Kőbányára koncentrálódott a régi Nagy-Magyarország menekültjeinek sokasága; táboraikat csupán a felszabadulás után sikerült felszámolni. A II. világháború felszabadító harcai — beleértve a kőbányai partizánegységek küzdelmeit is — nem sok kárt tettek (többnyire értéktelen házakról lévén szó, nem is igen tehettek) a X. kerület lakóépületeiben. Viszont a bombázások a gyárak jelentős hányadát tönkretették. 1945 után a X. kerület fejlődött, határaiban átalakult; de jelentősebb változások itt csak a hatvanas években kezdődtek (Harmat utcai lakótelepek, Kőbánya mozi stb.). Addig a vasutak, műhelyek, gyárak s a budapesti hidak újjáépítése (MÁVAG, Északi Főműhely) történt meg a X. kerület dolgozóinak lelkes, szakértő munkája nyomán. Kőbánya ma, százezer dolgozójával, a főváros és az ország legnépesebb munkáskerülete. Néhány gyára (Kőbányai Gyógyszerárugyár, Orion stb.) szinte a világ minden tájára márkás árukat szállít. Az MSZMP s a Hazafias Népfront X. kerületi Bizottsága, valamint a kerületi Tanács V. B. irányításával elkészültek és megvalósulnak Kőbánya új városközpontjának, s a Népligetnek, a BNV-nek a tervei. Az elkészült lakótelepek máris újjá formálták a kerület arculatát. A külsőre is megszépült kőbányai üzemekben pedig valóságos termelési forradalom zajlik. A centenáriummal zárult le az a hosszú folyamat, melynek során Kőbánya — Budapest mostoha külterületéből — végre valóban eggyé válik a fővárossal. Dr. Nagy István a Pataki és Törekvés M. K. helytörténeti szakköreinek vezetője Barkoczi Péter Az Orczi háztól a Madách térig A Tanács körút és a Madách tér mentén fekvő pirosklinker homlokzatú házak helyén közel százötven évig az Orczi ház állott. Környékével együtt fővárosunk egyik eltűnt jellegzetessége. A Kiskörút és Deák Ferenc utca vonalában húzódó városfalat először a jelenlegi fővárosi tanácsház építése bontotta meg. Az eredetileg Rokkantak Házának, majd 1784-től Gránátos kaszárnyának rendelt épület lassanként terjeszkedő mellékszárnyai egészen a mai földszintes üzletsorig húzódtak fel és így először az itteni falat és a formája után „Krautschneider Basteinek" (fordíthatjuk káposzta taposónak) elnevezett rondellát bontották le. Előtte országút húzódott, melynek tágas méreteit a hajóhíd felé irányuló forgalom indokolta. Ezt a szélességet a Tanács körút mindmáig megtartotta, még azt az öblösödést is, a Dohány utca felől, amit a Kerepesi országútról behajtó kocsik vágtak. A Vác felé futó országúttal találkozva — tehát a Deák Ferenc téren — piac létesült, annak manapság is ismert kellékeivel. Bor- és sermérések, lacikonyhák, mutatványosok vertek sátrat: kedden és pénteken heti vásár is volt, állandó a sokadalom. Ez a „Kohlmarkt", a Káposztás Piac indította meg a Mária Teréziáról elnevezett Theresia külváros kiépülését. Mikor 1783-ban II. József megengedte a zsidóságnak az állandó letelepülést, — ha türelmi taksa s külön engedély mellett is — a távoli Óbudától, a Zichi grófok, majd a Kamara védelmében gyarapodó zsidóság az eddig tiltott Pestre kívánt költözni. Pest város tanácsa azonban a Belvárost és az akkor csak épülő Lipótvárost mentesíteni kívánta és így a letelepedés lehetőségét ide, a Theresia külvárosba korlátozta. Beadványok és fellebbezések hosszú sora következett mindkét részről, s ha 1815-re a zsidóság javára dőlt is el a vita, gyakorlatilag mégis a város lett a győztes, mert a letelepedni vágyók a reális lehetőséget választván az évek során maguktól is a Terézvárosba költöztek. így 1799-ben a Pesten élő 1075 zsidóból egy sem lakott a Belvárosban, s a Lipótvárosban is csak az a hat, kik utóbb a kapitalizmus korának vezető családjaivá lettek. A pesti vásárok, miket évente négyszer tartottak, ugrásszerűen fejlődtek. Mikor 1790-ben az állandó lakosok száma 25 ezer volt, a Medárd napi vásárra 12 735 vámfizető kocsi érkezett. Ha a kocsison kívül mindegyikre még egy-két utast is képzelünk: úgy csak tengelyen 30 ezer idegen érkezett, nem számítva azokat a százakat, akik vízi járműveken érkeztek. A kocsik elé — az áldatlan útviszonyok miatt — többnyire négy lovat fogtak be; így a nyüzsgő, tolongó tömeg, mely ellepte a város utcáittereit, még több tízezer lovat is kerülgetett. A vásár áruforgalmának túlnyomó része a mai Tanács körúton bonyolódott le. Ide hozták az akkori Magyarország borát, nyersbőrt, prémet. Szaru, korpa, timsó, hamuzsír, cserzőgubacs érkezett, raktározódott el. Az 1820-as években csak gyapjúból 20 — 24 ezer mázsát forgalmaztak vásáronként. A dohány egy része Németországba, Svájcba került, a borszesz Bécsbe. Minden nyüzsgött — mozgott, az úgynevezett parasztvásár a mostani Rákóczi úton, a kiskereskedők sátrai a mai Engels téren. A belváros utcáin — csak éppen a Tanács körút nyugati oldala maradt csendes. Megmondjuk, hogy miért. A Gránátos laktanya, főképp kórházának itteni, hátsó falához támaszkodtak ugyanis hosszú sorban a deszkákból összetákolt, rettenetesen elhanyagolt, messzire bűzlő „privét"-ek, magyarul: árnyékszékek. Hiába küzdött ellenük a városi tanács, katonáék ragaszkodtak hozzá. Nincs feljegyzés, hogy mikor sikerült lebontani őket, de annyi bizonyos, hogy még 1827-ben is megvoltak. Vásártér volt eleinte még az a terület is, melyen most a volt Anker Biztosító háza áll. A városi kórház volt a telektulajdonos és „Judenhofnak", zsidópiacnak nevezték. Hatalmas raktárak vették körül. Mikor a múlt század elején parcellázták, 1815-ben ide épült Dütrich József tervezésében az örmény származású Gyertyánffi négyemeletes háza. Ez azért volt nevezetes, mert addig Pesten ilyen sok emeletet még nem húztak egymásra. Bár mellette épült még egy-kettő, a magasházépités nem igen akadt követőre: még 1869-ben is csak 18 négyemeletes házat számoltak össze. A „Judenhoffal" szemben, az utca — tehát a mai Majakovszkij utca — másik oldalán 1730 óta beszálló fogadó állt. A 935 négyzetöles telken lóállások, fészerek, raktárak sorakoztak. Amikor megnyílt, még a biblikus hangzású „zum Engelischen König", vagyis „a Mennyei Királyhoz" volt cégérezve, idővel azonban a szóhasználat kikoptatta a középső e-betűt, s így „Englischer König": „Angol király" lett a neve. Volt az utcában feljebb, „a Lengyel Királyhoz", sőt „a Három Királyokhoz" címzett fogadó is. Számos pesti utca névadója a hajdan ott működött fogadó. A mai napig emlékeztet például az Aranykéz utca a jurátusok rég bezárt „Az Aranykézhez" cégérezett vendéglőjére. Az „Angol Király" országúti szomszédja — egy még nálánál is nagyobb telek volt: 1238 négyzetöles. Az Orczi vagyon megszerzője, István vette meg 1728-ban. Orczi István dunántúli középnemes családból származott, a Rákóczihoz hű egri érseknek volt egyik deákja, majd átszökött a császáriakhoz s híven szolgálta őket mint hadikém. Jutalmul megkapta a kuruc nagyréti Darvasok birtokát. A család egyik tagját a bécsi udvar a rosszemlékű Birtokjogokat Felülvizsgáló Bizottság, a Neoacquistica Commissio tagjává ne-