Budapest, 1973. (11. évfolyam)

3. szám március - Vörös Károly: Amitől város lesz a város

Zolnay László Mátyás kori széphistóriák Fiatal lány (XV. századi kályhacsempe) Régi históriáknak búvára — jó idő múltán — arra eszmél rá: a nagy embereket kicsiny tetteiből ismerhetni meg legjobban. És általában: kicsiny meg nagy embereket nem annyira erényeikben, mint inkább hibáikban, gyarlóságaikban, gyengéikben szeretjük meg. Néhány ilyen apró történetet szedtem csokorba. Nagyjából Hunyadi Mátyás a hősük. így vagy úgy, közvetlenül, vagy közvetett módon benne volt a király keze ezekben a történetekben. Alakja sokszor felképzett előttem. Hiszen ásatások során — még 1950-ben — kis csoportomnak hosszas munkájával én ástam ki azokat a budavári alagsori termeket, ahol 1457-ben raboskodott. Nem sokkal utóbb azt a címeres várkutat, amelyet már mint király — hajdani fogsága helyéhez közel— a déli várudvarban 1476-ban emeltetett. Mostanában meg azon a helyen dolgozom, ahol 1457. március 17-én Hunyadi Lászlót lefejezték. S nem egy olyan műtárgyat, leletet emeltem ki a földből, amely valaha bizonyosan megfordult az ő kezében is . .. Előbb néhány történelmi villám-novellát elevenítenék fel. Aztán egy —csupán kíméletesen hoszszabb — szerelmi jelenetsort. Mátyás és katonái Tudott, ismeretes dolog Mátyás életének nagy szomorúsága: sem első, sem második feleségével való frigyét nem kísérte gyermekáldás. Egyetlen fia volt — Barbara von Edelpeck osztrák nemesi kisasszonnyal való szerelmének gyümölcse —, Corvin János. Az ifjú János herceget — anyja csak Herr Hans-nak nevezte — életének sikeres megvalósításában törvénytelen származása, sántasága, atyjánál jóval csekélyebb tálentoma éppen úgy gátolta, mint a magyari urak pártoskodása. így, ha Mátyás királynak egyéni életében nem adatott is meg a gyermekkel kísért családi boldogság, pár töredékes adat azt mutatja: másembereknek boldogulását nagyonis szívén viselte. Sok-sok emléke maradt annak: mennyire rajta tartotta tekintetét még a látszólag kicsinyke dolgokon is. Ezúttal nem azt idézném, amit jó tolla, Galeotto emleget. Hogy közkatonáival szóbaállt, vélük sűrűn beszélgetett. Hogy hadban jártában maga vigasztalta, ápolta, kötözte sebesült bajtársait. Hogy a fáradtakatserkentette. Meg: ,,a hajdani perzsa király — ti. Nagy Sándor — módjára személyesen ismerte valahány katonáját ..." Arcát, a hadjáratok idején, mint a többi katonáét, fátyol takarta a por ellen.Saközkatonákegyszerű egyenruháját hordta. Annyira elvegyült emberei közt, hogy egyízben maga Galeotto sem ismerte meg. Arról sem most mesélnék, mennyire becsülte ételét, italát! Beatrix levele tanúsítja: az itáliai Forliból kapott hagymákat Mátyás — télire — kincstárában zárta el. Majd tavasszal állítólag maga ültette ki s kapálgatta őket a várkertben. S arról sem szólok — amit pedig kortársai írtak —: nagy lakomák előtt — amikor kedvelt, becsült vendéget várt — maga ment ki a konyhára. Szakácsainak — s volt százhuszonöt — maga mondta meg, az ételek megízlelése után: miből milyen fűszer hiányzik! Megérdemelne egyszer egy hosszabb lélegzetű írást az is, hogy a hajdani budaszentlőrinci pálosok kolostorának História domusa (afajta zárdanaplója) szerint miképpen borozgatott együtt a tudós Gergely priorral. Amikor a — mai Ságvári-liget táji — kolostorba bezörgetve ,,lelküket üdíteni a kolostor pincéjét is felkeresték ..." Érdemes volna egyszer Mátyást azzal is életünk közelségébe hozni, hogy felelevenítenénk: miként zavarta el a kolostorba éjjel bezörgető királyt a kaput őrző pálos barát? S Mátyás — ahelyett, hogy megdorgálta volna — éppen a hűség, a parancsteljesités mintaképéül állította őt főemberei elé. S elmondhatnánk azt is: miképpen tréfálta meg egyízben az óbuda-fehéregyházi barátokat. (Titkon beosont s bezáratta magát templomukba. S a kórusról ellenőrizte: igaz-é, hogy az esti áhítat után perjelük végigkorbácsolja a remetéket? Majd meg a barátok egyike magát a perjelt?) Ezek a történetek annyiban különböznek a Mátyásról szállongó mendemondáktól, hogy — igazak. Kortársak, szemtanúk írták le azokat. Ám valami népmesei báj mégis van abban, ahogyan Mátyás embereinek ügyes-bajos dolgaival foglalatoskodott. . . . amikor megvédte az árvagyereket Egy 1464-ből való írás azt bizonyítja: Mátyás — ha csak tehette — megakadályozta az erőszakot. Egyik jó embere, Radváni György hirtelen, fiatalon meghalt. Kisfia zsenge fejjel árva maradt. A király egyszerre arról értesült: ahány Radvánirokon csak van, sógor, koma, ángyi, bátya, süv, szomszéd s atyafi—.rendre szervezkedik, hogy ármányosan elperelje a fiúcska vagyonát. S 1464. március 24-én Mátyás Budán oklevelet írat: a kiskorú Radváni-gyerek ügyében semelyik hatóság semmilyen döntést nem hozhat. Ügyében csak a király ítélkezhet! Hiszen jól tudták Budán: Radváni-atyafiságból áll az egész megyei törvényszék. A király végzése után bezzeg nem is esett semmiféle injuria. A megvédett gyerek felnőtt s később jó munkával szolgálta meg Mátyás emberségét. Mátyás és vadászai Az ország nagy erdőrengetegei közül kivált Máramarost és Zólyomot kedvelte Mátyás. Máramarosban megbecsülte az ott élő hegyi embereket. Köztük is legkivált a — dáknak nevezett — román solymászokat. Aurelius Brandolinus Lippusnak (•|-1498), a neves humanistának így büszkélkedett máramarosi solymászaival: ,, ... én láttam a dákoknál — mondta a király —, sóbányáim vidékén, azon a tájon, amelyet Máramarosnak nevezünk, nem is egy száz esztendős, ősz öreg embert. Mégpedig olyan egészségben és olyan robusztus erőben, hogy jobbjukon sólymot tartva, könnyedén szöktek nyeregbe . .." 1464. május 2-án, Budán kelt egy másik királyi oklevél. Ebből az derült ki, hogy még olyan kicsike emberek is, mint a véglesi váruradalom vadászmesterei, szabadon bejuthattak Mátyáshoz. És panaszttehettek még olyan félelmetesen nagy emberek ellen is, mint Justh Jodok, a rettegett véglesi kapitány. A dolog úgy esett, hogy Patra Simon és Blaskó, Nagyszalatnán élő királyi vadászmesterek, Mártonnak, Benedeknek, az Ocsova helységben élő vadászoknak, valamint Andrásnak és társainak, a Horhát faluban élő királyi vadászoknak nevében is Budán megjelentek és személyesen elmondották: ők, illetve őseik a régi magyar királyoktól minden adó és minden jobbágyi szolgáltatás (robot) alól mentességet kaptak. Egyetlen kötelességük királyi vadászatok alkalmával személyes részvételük volt s a véglesi uradalomhoz tartozó királyi erdők, vadak, vizek és halak óvása, gondozása. Most, hogy Justh Jodok zálogjogot szerzett a véglesi uradalomra, jobbágyi terhekkel sújtja őket. Mátyás elismeri vadászainak igazát s régi jogait. Megállapítja — a vadászok elmondása alapján —, Justh Jodok a királyi vadászokat ismételten bajba sodorta, sanyargatta, jogtalanul terhelte. Ezért a vadászok jogait megerősíti. Justhot és véglesi tiszttartóit utasítja: a jövőben ne merészeljenek fellépni a király vadászai ellen. Szerelmeseknek királyi pártfogói Mind Mátyásnak, mind Beatrix királynénak emberségét dicsérik azok az emlékek, amelyek arról 42