Budapest, 1973. (11. évfolyam)

3. szám március - Vörös Károly: Amitől város lesz a város

Lőrinczy György felvételei tanúskodnak: miképpen s milyen gyengédséggel pártfogolták azokat, akik a szerelem vizein hajóztak, vagy ott kishíjján hajótörést szenvedtek. Már esküvőjükön lezajlott egy kedves jelenet, amelyet csodálkozással írt naplójába Hans Seybold bajor nemesúr. Az esküvői ünnep-sorozat alkalmával budai leánykák a Nagyboldogasszony (ma: Mátyás-) templomban térdenállva köszöntötték a királyt és ifjú hitvesét. Seybold, akinek hazájában megszokott dolog volt az uralkodónak térdenállva való köszöntése, mint különösséget jegyzi fel: Mátyás egyenként odalépett a leányokhoz s hajukhoz-pártájukhoz hozzáérve valamennyit felemelte térdeplő helyzetéből. És a szerelmetes históriák! Amikor a király elvette Beatrixot, a nápolyi királykisasszonnyal sok ifjú olasz udvarhölgy került a budai udvarba. Hamarosan nem egy szerelmi szál szövődött az itáliai szinyorinák s a budai udvar apródjai, udvarnokai, kamarásai, meg az udvari vitézek között. Figyelmet, szeretetet sugároz egy rövidke emlék, 1482-ből! Amikor Antonetta da Salerno kisasszonyt, Beatrix királyné egyik udvarhölgyét Vitéz Vajdafi János magyar főember feleségül veszi, a királyi pár csap fel házassági tanúnak. S amikor eljárják a menyaszszonytáncot, az uralkodópár nem kevesebbet, mint egy uradalom árát — hatezer aranyat ad nekik nászajándékba. A király jóindulatáról tanúskodik az az intim kérelmező levél, amellyel 1489. október 9-én Mátyás a pápai trónus zsámolyához járul. Mátyás levelében arra kéri a szentatyát: a budai királyi énekkarnak kedvelt, kiváló énekesét, Bisth Györgyöt o/dozza fel kisebb egyházi fogadalmai alól. Bisth, a kapella egyik legjelesebb művésze ugyanis a szerelemnek bocsánatos bűnébe esett. És — házasodni készül. A király tehát nagy devócióvd arra kéri a pápát: oldja fel — a még pappá nem szentelt — György énekest egyházi kötelmei alól. Hadd házasodjék! Valószínű, hogy a pápa teljesítette a király kérését. És így elgördült minden akadály Bisth György boldogsága útjából . . . Neczpáli Zsófi esete Még tanulságosabb széphistória a Neczpáli Zsófi esete. Megvalósult Mikszáth-, vagy Krúdy-novella ez, a legjavából. Eme leányka, Neczpáli Zsófia — zord várkapitányoknak szépséges ivadéka — az 1470-es években született a felsővidéki hegyek között. Korán elárvult. Édesapja, Neczpáli Balázs — hatalmas, gazdag családnak utolsó férfitagja — hamar meghalt. Özvegyesem sokkal élte túl. A leánykának egyik nagybátyja Óvári Pongrácz volt, Felső-Magyarországnak rettegett rablólovagja. A kiskirályok egyike. A másik nagybácsi: Véglesi Justh András. A már emlegetett népnyomorgató Justh Jodoknak fia. Az alma ezúttal sem esett messze fájától. Mert: Justh András Felső-Magyarországnak éppen olyan rettegett rablólovagja volt, mint Pongrácz. Vagy, mint ennen édesapja, Justh Jodok, a Felsővidék ostora. Az elárvult Neczpáli Zsófia gyámjául édesapja, Neczpáli Balázs halálos ágyán sógorát, Justh Andrást, Végles vára — zálogjogú — urát jelölte ki. A testámentumot magával Mátyás királlyal is jóváhagyatták. Mátyás tudomásul vette azt is: Neczpáli Balázs azzal a szándékkal adta leánykáját Justh Andrásnak gyámsága alá, hogy Neczpáli Zsófi — ha feliperedik —Justh Jánosnak, András fiának legyen a felesége. Idáig még csak minden ment is volna, mint a karikacsapás! A plánum — a szülők terve — a kor szellemében fogant: a két gyermek leendő frigyével a Justh vagyonhoz szépen hozzákapcsolják majd a Neczpáli vagyont is. Véglesi Justh András, a véglesi vár ura, a gyámapa, harácsoló, garázda, szerezkedő nagyúr volt. Mestere volt a gyámkodással való vagyongyarapításnak is. Egy másik rokongyereknek, az ugyancsak elárvult Kálnai Ethre Pálnak — ki 1497-ben Véglestől távoli tájon volt tanuló — szintén ő volt gyámatyja s a fiú vagyonának kezelője. Ám a Justh házaspár — András várúrnak a neje Neczpáli Borbála volt — szépecskén kifőzött vagyongyarapítás! és házasítási tervezetébe kis hiba csúszott. Neczpáli Zsófi ugyanis — aki az ifjú Justh Jánossal 1486. augusztus 31 -én a tu róci konvent előtt már jegyet is váltott — egy szép napon szerelmes lett. — Mi a baj abban, kérdeznéd, ha egy lány szerelmes a vőlegényébe? — Nos hát, a Neczpáli Zsófi dolgában az volt a baj, hogy e szende leányzó szívében nem vőlegénye iránt támadt fel a tűz. És ami még cifrább dolog! Justh András nem az a legény volt, aki aranykalitkájából szökni engedte volna a madárkát! Akár erőszakkal is hozzákényszerítette volna Neczpáli Zsófit az ő János fiához. (Egyébként különös, hogy az egész ügyben a hoppon maradt vőlegény, Justh János sohasem tiltakozik. Mindig csak atyja, a gyám szerepel!) Csakhogy nem hiába vadászgatott Mátyás király 1489 augusztusában a zólyomi, meg a turóci hegyek között. És Végles táján! Hamar megtudta a király Neczpáli Zsófia szíve lángolásának irányváltoztatását. Tán éppen Patra Simon, meg Blaskó, a véglesi királyi vadászok súgták fülébe a hírt. A Justhok meg apástól-fiastól régesrég begyében voltak Mátyásnak. Nosza alig ért Budára, 1489 augusztus 19-én máris írásba foglaltatta: „mivel tudtunkra esett, hogy a leányka más elhatározásra jutott és immáron nem óhajt az ifjú Justh Jánosnak felesége lenni, aként döntöttünk: Neczpáli Zsófia Turóc vármegyének vezető emberei előtt maga határozza meg, ki légyen leendő férje. És maga döntse el, hol óhajt lakni, tartózkodni a jövőben . .." Leányszöktetés királyi segédlettel Igenám! De Mátyás király Buda várában élt, Buda várában adta ki pátensét. Neczpáli Zsófit meg szoros gyámi őrizet alatt tartatta Justh András a Turóc vármegyei neczpáli kastélyban. Kastély volt ez — kívülről. Belülről — legalábbis Neczpáli Zsófinak — börtön. Mert hol és hogyan nyilvánítsa szándékát Neczpáli Zsófia a Turóc vármegyei urak — a Zathureczkyek, a Dávidok, a Szentpéteryek, az llgók, a Záborszkyak — előtt? És ha kitör is valahogyan Neczpálról, a Justhok fogságából, ki szerez érvényt XV. századi lovag (Kályhacsempe a budai várból) a rettegett Justh András ellenében az ő akaratának? Pár hétszilvafás megyeúr? — Omnia Vincit Amor! A szerelem mindenek felett győzedelmes! — vélhette Czeczei Máté, Liptóvár kapitánya. Barátja, az ifjú vitéz, Korom Mihály meg buzgón bólogatott hozzá. Mert immár elárulhatom — amit Mátyás király is megtudott —, Korom Bálint, a fiatal katona, a kicsinyke Blatnica várának kapitánya lobbantotta lángra Neczpáli Zsófi szívét. Czeczei és Korom beszélgetését hamarosan tett követte. Cselekedetükhöz bátorítást adott — Korom szerelmén kívül — az is, hogy tudták: Mátyás király az ő igaz szándékukat támogatja. És talán éppen azokban a napokban, amikor távol Bécsben Mátyás behunyta szemét, Czeczei Máté liptai várkapitány, Korom Bálint és számos fegyveres társuk rátört a neczpáli kastélyra. Előttem II. Ulászló királynak oklevele 1491. november 9-ről ... A király előtt Véglesi Justh András véglesi várkapitány és felesége, szül. Neczpáli Borbála tiltakozik a fegyveres „merénylet" ellen. Elmondják, hogy Czeczei, meg Korom, fegyveres csapataikkal betörtek a neczpáli várkastélyba és onnan gyámleányukat,fiuknak jegyesét erőszakkal elragadták ... A király végighallgatta őket. Majd nyomozást rendelt. Amíg Ulászló király emberei tessék-lássék megkezdték a nyomozást, az egyik kicsiny falucska papja összeadta, megeskette Neczpál i Zsófit Korom Bálinttal. Justh András most aztán kimutatta foga fehérét. Rátenyerelt az egész — igen számottevő — Neczpáli vagyonra. Justhnak hatalmaskodásait még Ulászló király is megsokallta: 1496—97-ben megfosztotta őt az immár Justh Jodok által szerzett s fél évszázada zálogjogon bírt véglesi uradalomtól. 1497-re Korom Bálintné, Neczpáli Zsófia is pert nyert ellene. S így a neczpáli birtok, meg a neczpáli várkastély is visszakerült Neczpáli Zsófia kezébe. Korom Bálint egyébként nem tántorodott el a „haladó" hagyományoktól! Már 1491-ben nagyobb károkat okozott birtokfoglalásaival Justh Andrásnak. 1503-ban pedig kicsapott blatnicai sasfészkéből s a Nagylucsei család dubovai erdeiből elszedte nyájaikat. S, hogy kerek legyen a juhok száma: éppen száz tucatot — ezerkétszáz juhot — hajttatott el. Aztán pedig Neczpáli Zsófi és Korom Bálint boldogan éltek, míg meg nem haltak. 141