Budapest, 1973. (11. évfolyam)

3. szám március - Dr. Szerbák Elek: A séta és kirándulás kezdetei Pesten és Budán

Helyreállították a Városkút 500 éves forrásházát Hunyadi Mátyás király hajdani fővárosunknak legnagyobb közművét, a hegyi vízvezetéket az 1470 — 80-as években építtette meg. így annak mostanában ünnepelhetjük félezer éves fordulóját. Ez a nagy alkotás a mai Szabadság-hegy összegyűjtött forrásvizeit vezette fel a budai Várhegyre. Alkotója a firenzei eredetű s Magyarországon évtizedekig dolgozó építőművész, Chimenti Camicia volt. Kelemen mester műve a régi vízvezetékeknek abba a típusába tartozott, amelyeket gravitációsnak nevez a technika. Csakhogy ez a budai hegyi vezeték sokkal bonyolultabb elven nyugodott, mint a puszta gravitáció, a szabadesés! Chimenti Camicia a „közlekedőedények törvényének" igen nagyszabású kísérletét hajtotta végre. Teljes sikerrel. A mai Szabadság-hegynek három forrását — a mai napig meglevő Városkútnak, a Béla király úti Bélakútnak s a már eltűnt (Diána úti) ún. Svábkútnak* vizét — a mai Orbán tér táján közös medencébe gyűjtötte. Mivel a forrásoknak fakadási szintje — 350 méter körül, a tenger felett — kerek 200 méterrel magasabban fekszik a budai Várhegy (átlag 160 m körüli) szintjénél, a vizet saját súlya nyomta fel a várba. Csakhogy ennek a vezetéknek — ahhoz, hogy feljusson a budai Várhegyre — előbb le kellett jutnia a Várhegyet nyugat felől övező lapályra, a Vérmező, az Ördögárok szintjére. Majd a víznek e legmélyebb pontról kellett feljutnia a Vérmezőnél mintegy ötven méterrel magasabban fekvő budai piactérre. (Ma Szentháromság tér.) A Mátyás templom előtt csorgó díszkútja volt a végpont. Magában Buda várában már két vízmű működött ekkoriban. De egyik sem volt az új hegyi vezetékhez fogható. (A Zsigmond korában emelt vízművek taposó-malmos szivattyúk voltak: a Duna szűrt vizét nyomták fel a palotába és a városba.) A közlekedőedények törvénye alapján működő vízvezetéke eladdig Magyarországnak nem volt. De Európának sem! Könnyű szerrel elgondolhatjuk tervező és megrendelő bátorságát, bizodalmát és biztonságát e nagy technikai újítás iránt. Hiszen Camicia vállalkozása óriási invesztíciókkal, hatalmas anyag- és munkaerő mozgósítással járt. * A Disznófő vizének a Várba vezetésére nem volt mód. így az megmaradt erdei forrásnak, csakúgy, mint a közelében levő, ma már elmocsarasodott, Jánoshegy-alji Szarvaskőt. Mert hegyen, völgyön, hidakon, patakokon keresztül, több mint öt kilométer hosszúságban kellett megépíteni a nagy vezetéket. Öt kilométer — mint Bonfini írja: nyolc stádium — hosszúságban meg kellett ásatni a cserép-, ólom-, meg kátrány os vörösfenyő-csövek árkát. Hol hidat kellett építeni a vezeték alá, hol meg kivájni a hegyek oldalát. Jeles gölöncsérekkel s ólomöntőkkel, meg csőverőkkel, kovácsokkal kellett elkészíttetni a több mint öt kilométeres vezetéknek egyes csőelemeit. Sok-sok ezer darab csövet és csőelemet. Meg kellett építeni a három hegyi forrásnak a vízgyűjtőjét, fertőzéstől óvott forrásfoglalását. S az, hogy sikerül-e a nagy vállalkozás, csak akkor derült ki, amikor már minden tökéletesen kész volt. (Ehhez a készséghez az is hozzátartozott, hogy mind a kútházakat, mind a vezetékeket állandóan őriztetni kellett. Nehogy avatatlan emberek megrongálják a vezetéket. Buda város tanácsa még a XIX. században is csőszökkel őriztette a vezetéket, mert megesett, hogy holmi mákvirágok kiásták, ellopták s eladták a város tiszta ivóvize vezetékének ólomcsöveit.) A mű sikerült. Úgy látszik, már Chimenti Camicia is gondolt arra, amire művének XVIII. századi megújító ja, a legendás magyar technikai zseni, Kempelen Farkas! Arra ti., hogy az egyes csőelemeket — azokat, amelyek a legmélyebb ponton, tehát a Vérmező táján voltak — rövidebbekre s vastagabb falúakra készíttesse. Abban a vélelmében, hogy itt sokkal nagyobb nyomást kell azoknak kiállaniok, mint például a hegyről le és hegyre fölfelé menő vezetékek csöveinek. Úgy gondolom, a budai hegyek üde forrásvizének Budára juttatása tán a legnagyobb vásártartási jogoknál, vámmentességeknél is értékesebb — ajándék volt. Hiszen akár a budai barlangkutaknak a vize, akár a szűrt Duna-víz soha nem volt annyira szennyezetlen, mint ezeknek a pompás hegyiforrásoknak kristálytiszta, jéghideg vize. E dicsérő jelzőket — kristálytiszta, jéghideg! — nem említeném, ha a budai XII. kerületi tanács jóvoltából minderről magam a közelmúltban meg nem győződhettem volna. A dolog úgy áll: a három XV. századi forrásház közül a Városkút immár a második, amelyet most a főváros — 1944 óta teljesen romos állapotából — gyönyörűen helyreállíttatott. Maga a Városkút forrásháza, illetve a forrásokhoz vezető gótikus folyosónak mai oromfala nem a régi. De régi, XV. századi gótikus építmény a húsz méter hosszú folyosó s a két, jókora szoba-méretű vízgyűjtő fülke, amelyet — immáron huszonnyolc esztendő után — most kitisztítottak. Várostörténeti szempontból Mátyás forrásvíz-vezetékének a járványokkal szüntelen megtizedelt Buda életében igen nagy szerepe volt. Buda lakossága a XV. század végén így jutott tiszta, egészséges ivóvízhez. Többen vagyunk, akik nem egyszer sürgettük ennek a páratlan, európai rangú technikatörténeti emlékünknek megmentését. A Városkút megtisztításával, helyreállításával, bemutatásával a XII. kerület tanácsa most mind technikai, mind pedig közegészségügy-történeti emlékeinknek szomorúan csekély számát növelte meg. A megújított Városkút félezer esztendős monumentuma előtt a technikatörténész, a közegészségügy múltjának búvára, de még a budai bolyongó — ama viator is — meghatódottan állhat meg. A Városkút vízműve, e nagy technikatörténeti bravúr, Chimenti Camicia géniuszát dicséri. A hegyi forrásvíz felszöktetése a budai Várba, a régi budaiak egészségének védelme — Hunyadi Mátyásét. Mert azt: mennyire megbecsült, áldásos intézmény volt ez a forrásvízvezeték, csak egy példával jelezném. Attól fogva, hogy ezt a törökkori háborúkban szétdúlt hegyi vízvezetéket az 1710-es években megújították, a víz első vári megjelenésének évfordulóját Buda város örömünnep-napjává avatták. Meg is ülték azt egészen a XIX. század második feléig, a modern fővárosi vízmű működésének kezdetéig. Z. L. Szemenyei Tivadar felvétele 37