Budapest, 1973. (11. évfolyam)

3. szám március - Dr. Szerbák Elek: A séta és kirándulás kezdetei Pesten és Budán

Másfélszázados fantázia-kép Budapestről 1831-ben Pest városában megjelent egy rövid életű hetilap „Die Biene" (A méh) címmel. Ennek egyik érdekes — kilenc számon át folytatódó — cikksorozata (magyar fordításban) ezt a sokat ígérő címet viseli: „Pest és Buda száz év múlva; egy meg nem nevezett jó pesti polgár álomképe". Ez a „jó pesti polgár" elképzeli, illetve mint végül kiderül: megálmodja, milyen lesz az akkor még két külön várost alkotó Pest és Buda száz év múlva. Ezzel is úgy vagyunk, mint a jóslatokkal általában: van, ami teljesült belőle (ha nem is egészen szórólszóra), van, ami neih. Van, amiben a beteljesült valóság túlszárnyalta a ' fantáziát, de akad olyan elképzelés is, ahol a jelen szürkébbnek bizonyult, mint a múlt színes fantáziaképe. De mindenképpen tanulságos ez a cikksorozat, mert benne rejlenek a másfélszázados tervek, vágyálmok, elképzelések, lehetőségek. És rendkívül jellemző, nem is annyira a mi előre megálmodott jelenünkre, mint inkább megíratásának korára, a múlt század harmincas éveire. A Duna-part A cikkíró a „Blockberg" (Gellérthegy) tetején találja magát, mint a „Hotel zur Urania" vendége. A hotel a közeli Uránia csillagvizsgálótól kapta a nevét, mely utóbbi hatalmas tudományos intézménnyé fejlődött, s egy egész új városrész keletkezett a körzetében „Uránia-magaslat" néven. „A Gellérthegy egész művelhető felszínét házak és kertek borítják." (Mindez — némi módosulással — megfelel a jelen valóságának. A „Hotel zur Urania" — Gellért-szálló néven — ugyan nem a hegy tetején, hanem a lábánál épült; valóban van Uránia csillagvizsgálónk, de korántsem olyan jelentős tudományos intézet.) A szálloda teraszáról belátható és távcsövekkel szemlélhető az egész környék. „Budán ugyan látszólag nem sok változott, de Pesten, Pesten! — és mennyi még a két város között! ... A Duna mindkét oldala masszív parttá van kiépítve, amelyen fasorral szegélyezett széles utak futnak végig . . . Meglepetésszerűen hatott rám a két híd látványa, az egyik hajóhid, amely még, a régi helyén áll (a mai Deák Ferenc utca torkolatánál), és tovább feljebb egy pillér-híd, amely a Margitsziget felett vezet. A folyón járművek nyüzsögnek, közöttük sok a gőzhajó és néhány vitorlás is (!), és több gondolát is megfigyeltem . . ." És vajon mért van szükség két (!) Duna-hídra, s mi magyarázza meg ezt a nagy dunai forgalmat? — A kérdésre a hoteldirektor adta meg a választ: „Tudnia kell, hogy Budának most 80 000 és Pestnek külvárosaival együtt több mint 200 000 lakosa van." E tekintetben nagyon szegényesnek bizonyul a cikkíró fantáziája: Budapestnek már a harmincas években is volt öt közúti és két vasúti hídja s egymilliónál több lakosa. (Ma már nyolc hidunk van és — megszületvén Nagy-Budapest — kétmillió lakosunk; érdemes megemlíteni azt is, hogy a cikk megjelenése idején a két városnak mintegy 150000 főnyi lakossága volt.) Abban viszont megint igaznak bizonyul a látomás, hogy „a Lipótváros felett a Duna mentén" egy új városrész épült. Ezt a cikkíró Ferdinándvárosnak nevezi. Ehhez az új városrészhez tartozik a Margitsziget is, új nevén „Józsefliget". „A sziget közepén egy nagyszerű királyi palota épült. .. s általában az egész sziget egyike a legszebb városrészeknek." Itt épült fel a magyar Nemzeti Színház is... A sziget beépítésére vonatkozó jóslat — szerencsére — nem vált be. ,Ofen" „Tekintsen csak Ön a közeli budai hegyekre! — Egészen a csúcsokig szőlőkertekkel van borítva." — Igen, a „jó pesti polgár" Budából nem igen lát többet, mint a kiterjedt szőlőkultúra s a nagyarányú bor- és pezsgő-kereskedelem központját. Ennek megfelelően a Gellérthegy robbantott sziklafalába is hatalmas borospincék mélyednek, „a két város mérhetetlen bor-készletének raktárai". Persze söröspincékkel váltakozva, mert Pesten és Budán tíz serfőzde is működik, s a sok partmenti „Trinkhalle"-ban, ivócsarnokban, bort és sört mérnek, nem pedig mint manapság: gyógyvizet. De ne kárhoztassuk a cikkírót. 1831-ben még valóban nem lehetett előre látni, hogy fél évszázad múlva a filoxera tönkre fogja tenni, ki fogja pusztítani az egész virágzó budai borvidéket. Budáról nincs is több mondanivalója álmodónknak. Annál inkább Pestről. ,Pesth" A mai Nagykörút helyén a cikkíró álomlátásában egy hajózható Dunacsatorna ível tíz hidacskával; azon túl félkörben új városrészek terpeszkednek: a már említett Ferdinándváros, Istvánváros, a Terézváros folytatásaként a pompás parkká varázsolt Városligetig, s végül a Geyzaváros (a Ludoviceum környékén). Az alkotmányos fejlődésről, felelős minisztériumokról, parlamentről még álmában sincs semmi fogalma, az összes állami civil és katonai hivatalokat a „Landtags-Saal"-lal — azaz a tartomány-gyűlés termével — egyetemben a hírhedt Neugebäudeban helyezi el; nem álmodik arról, hogy a lerombolt magyar „Bastille" valamikor átadja helyét a — Szabadság terének. A Neugebäude udvarán pedig — mint az ország szívének szíve — egy pompás kupolás székesegyház emelkedik. (Ezt — úgy-ahogy — azonosíthatjuk a Bazilikával.) Az új fényes zsidó templomot is megálmodja valahol a Terézváros környékén. A Duna-parton, az egykori piarista rendház helyén, emelkedik az új Városháza, nagyságban, szépségben vetekedve a nagy nyugati metropolisok városházaival. (Ezzel mindmáig adósok maradtunk.) És mindenütt rendezett utcák, 3 — 4 emeletes házakkal, ártézi szökőkutakkal... És minek köszönhető ez a nagyarányú fejlődés ? A felelet erősen kapitalisztikus, merkantil felfogást tükröz. „Mindezt a kereskedelem teszi! Pest ma a legfőbb közlekedési központ nyugat és kelet között, vásárai valóságos világvásárok. Itt több milliomos él, mint Amsterdamban és Genuában, és csaknem annyi, mint Londonban és Párisban; Hamburg, Lipcse és Frankfurt, még maga Bécs sem mérkőzhet velünk". — Az élénk transit-kereskedelem sok keleti eredetű lakost vonz ide, ennek külső jele, hogy a mohamedánoknak Budán mecsetük, az örményeknek a Ferencvárosban templomuk, a zsidóknak a Terézvárosban négy zsinagógájuk is van. A fellendült kereskedelmi életnek köszönheti létét a nagy magyar Tengeri Kereskedelmi Társaság, valamint a Dunahajózási Társaság. Az idegenforgalom is nagyon élénk. Amerikából, Kínából is jönnek ide üzletemberek. Sőt mi több: „a minap találkoztam egy Sandwich-szigetekről való utazóval, aki tokajit vásárolt az ottani telepek számára". (!) Lássuk tovább az álomképet: „Nekünk most annyi magánbankunk van, mint viszonylag Angliának és Északamerikának." (!) Ám ez az élénk kereskedelmi élet igen tisztességes: a kamatláb 3 — 4, legfeljebb 5 — 6 százalékos; uzsorakamat nem létezik. A kulturális élet De ne gondoljuk, hogy álomlátónkat csak a profit érdekli; a kultúra iránt is van érzéke. „Pest ma egy magyar város, de mégis részben megmaradt német városnak is . . . Amenynyire a magyar nyelv és szokás elnyerte itt az őt megillető helyet, épp annyira megtartotta a német nyelv a többi idegen nyelvek között a vezető szerepét." Cikkírónk a színházak világát nemcsak gazdagnak, hanem nagyon tarkának is látja. Még áll a „dicsőséges" (glorreich) német városi színház, de a magyaroknak is van már Nemzeti Színházuk a Margitszigeten, sőt egyegy szlovák, rác és zsidó színház is működik. A Városligetben Operaház emelkedik és Budának is van két színháza. Meglepő, hogy ez a tarka népség — álomlátónk szerint — mind magyaros viseletben jár. „Nem látok frakkot, gérokkot, sem nemezkalapot! Semmi mást, csak mentét, dolmányt, atillát, kaftánt, kalpagot, sapkát." Hát ez a különös divat-álom sem teljesült. Az erkölcsök megszelídültek: a káromkodás, csúfolódás szokása alább hagyott. A sajtó-élet igen élénk: „Pesten és Budán húsz időszaki lap jelenik meg... a legrégibb és legolvasottabb a több mint száz éve fennálló ,Ofener und Pesther politische Zeitung' "... A folyóiratok között a Budapest-tt — sajnálatos módon — nem álmodta meg a „jó pesti polgár". Kár. De lehet, hogy csak azért nem, mert egy hirtelen robbanás felébresztette. Nagyobb baj nem történt, csak pezsgőt bontottak a szomszéd helyiségben, annak a dugója pukkant. Persze import pezsgő vol t... Ma már van hazai pezsgőnk is. De nem erre vagyunk a legbüszkébbek. Hanem arra, hogy — száz-százötven évre szóló álmodozás helyett — a jelenben építjük lankadatlan szorgalommal fővárosunkat. Kunszery Gyula ßS