Budapest, 1972. (10. évfolyam)

2. szám február - dr. Kecsö István: A fővárosi tetőkárok helyreállítása (1945-1948)

A hajdani buda—kanizsai Indóház (Zombory Gusztáv rajza a Vasárnapi Újság 1861-es évfolyamából) A Déli pályaudvar jó száztíz évvel ezelőtt is nagy lehetett a munkaláz a Vér­mező tájékán, amikor a déli vas­út indóházának építése folyt. De tekintsünk vissza egy pilla­natra a még távolabbi időre, mi­előtt még annak az öreg épít­ménynek a csarnoka alól kigör­dült az első vonat. A szabadságharc lezajlása után a központi kormány — a negy­venes években elfogadott prog­ram szerint — a vasút fejleszté­sét tűzte ki célul. Ennek ered­ménye volt a központi vasút, amely a Pest—Vác, Pest—Szol­nok, Marchegg—Pozsony-vona­lakból állt; és ezen vonalak meg­vásárlása, majd Esztergom, Po­zsony, Szeged irányokban való kiépítése. A vasúti ügyek terén azonban az 1850-es évek közepén nagy fordulat állott be. Az állami vo­nalakat eladták és az engedélye­zési rendszert fogadták el, bizo­nyos kamatgarancia mellett. Ugyanis a krími háború — an­nak ellenére, hogy Ausztria nem vett részt benne aktívan — igen megtépázta az államkincstárt. A sokszáz milliós hiányt valami­ből pótolni kellett. Igy került na­pirendre a déli vasút eladásának ügye. Az 1858-ban létrejött szer­ződés szerint a Bécs—Trieszt­vasútvonal, összes épülő, vagy tervezett kiágazásával, Karintia, Krajna, Tirol, Horvát- és Ma­gyarország területén a Rotschil­dok és Galliera herceg szervezte „Délivasút-társaság" tulajdoná­ba ment át, hét év alatt fizetendő ötvennyolc millió ezüstforint el­lenében. Kiépült a kanizsai vasútvo­nal, hogy terményeinket ne Bé­csen és a Semmeringen át kelljen szállítani kerülővel, hanem egy közelebbi útvonalon az Adrián közlekedő kereskedelmi hajók­ba történő átrakáshoz. így egye­nes összeköttetés létesült a ten­gerrel. 1859-ben kezdődtek meg a Déli pályaudvar építésének mun­kálatai. A Vérmezővel szemben elterülő kis háromszögletű ré­ten, mely egykor temető volt, „... roppant sziklafalakat kez­dettek építeni melyek bármely várerősség bástyáival is bátran kiállották volna a versenyt... " — írja a korabeli Vasárnapi Új­ság. Ezt a mélyebben fekvő részt egyemeletnyi magasságban fel kellett tölteni, már csak a terve­zett és építendő alagút miatt is, hogy az állomás pályaszintje az­zal egy síkban legyen. A pálya­udvarral egyidőben megépült az alagút is. „... a Szt. Gellért-hegy végső gerincén át elkerülhetetlenné vált egy 190 öl hosszú alagút épí­tése, mely hogy mennél rövi­debb legyen, majdnem félkörben megy a föld alatt, s innen van roppant sötétsége. A hegy túlsó részén kiérve, gyönyörű rétek terülnek el egész a Dunáig, s balfelől ez, jobbról pedig a budai hegyek húzódnak félkörben, egész Promontorig ..." — írja a már idézett lap. (Promontor a mai Budafok régebbi neve.) Érdemes megemlíteni, hogy a Déli pályaudvar a második volt, amely temető helyén épült. A mai Nyugati pu. a régi, ún. „Váczi-temető" helyét foglalja el, mely a „váczitöltés" lankáin terült el. Abban a temetőben volt nyughelye Csapó Ételkének, akinek sírjához Petőfi éjjelente kigyalogolt. A Vérmezővel át­ellenben levő temető kápolnájá­nak közelében lakott 1817-ben Lénau Miklós (családi nevén Niembsch von Strehlenau), aki „Die Waldkapelle" című versé­ben örökítette meg a környék egykori hangulatát. Az ünnepélyes megnyitó és a próbaút 1861. március 20-án zaj­lott le, számos hazai és külföldi vendég jelenlétében, akik közül a Vasárnapi Újság a következő­ket említi meg: „Gróf Zichy Fe­rencz, a déli osztr. vasúttársaság elnöke; Morpurgó. trieszti ban­kár; Forsboom-Brentano, Bécs­ből; Noy, olasz; Westerholz és Wiener, igazgatótanácsosok; Lo­peyriére, főigazgató (párisi, je­lenleg Bécsben) és Etzel úr, a buda—kanizsai vonal építője; végre a társulat főhivatalnoka Bécsből, Triesztből és Budáról. Továbbá gr. Károlyi Lajos, gr. Zichy Edmund, gr. Festetics György, a két ifjú Rotschild báró, ifj. gr. Zichy József és Szőgyéni László, mint vendé­gek." Ez a pályaudvar elsősorban a teherszállítás miatt épült; a sze­mélyforgalom másodlagos volt. Ebből következik, hogy a teher­forgalom a megnyitást követő második napon, március 22-én már megkezdődött, míg az első személyvonatot csak április 2-án indították. Az első teherszállít­mány a „Bibby and Son" nevű angol cég búzája volt. A megépített vasútvonal a Balaton déli partján vezetett Ka­nizsáig. Akkor még a víz mellett nagyon kevés volt a község, ki­váltképp a nyaralóhely, ezért ke­vés volt a közbeeső vasútállomás is. (A Kelenföldi pu. sem létezett még.) Az állomások, sorban: Promontor (vagyis Budafok), Té­tény, Tárnok, Martonvásár, Nyék, Dinnyés, Fehérvár, Csík­vár, Lepsény, Siófok, Szántód, Boglár, Keszthely, Komárváros és Kanizsa. Ma éppen ötvenöt ál­lomás, illetve megállóhely van ezen a vonalon! Az egykorú kép a déli vasút állomásáról a krisztinavárosi Ko­ronaőr utcából készült, a Ka­rátsonyi-féle palota mögül. (Ezt a palotát már lebontották, a Ko­hó- és Gépipari Minisztérium Tervező Intézetének hatalmas épülete áll a helyén.) Innen egye­nes és kényelmes feljárás készült a pályaudvarhoz, ahol csarnok alá jártak be a vonatok. Ez a csar­nok 1944 decemberében pusz­tult el. Hogy milyen volt az új állomás, arról a Vasárnapi Újság így szá­molt be: „Maga az épület a lehető leg­nagyobb kényelemmel, s mond­hatni fényűzéssel van elrendez­ve; a roppant nagy indóház tete­je igen mesterségesen van össze­mmi 34

Next

/
Thumbnails
Contents