Budapest, 1972. (10. évfolyam)

2. szám február - dr. Kecsö István: A fővárosi tetőkárok helyreállítása (1945-1948)

pokon szabályozzák a munkála­tokat; tehát 1946 télutóján. A Gazdasági Főtanács biztosítot­ta a kölcsönakciókhoz a buda­pesti, majd később az Országos Épületjavítási Alap pénzügyi hát­terét. 1947 februárjától kezdő­dően már ezrével állították hely­re Budapesten — és a vidéki vá­rosokban is — a bérházak tető­zetét. A helyreállítási rendeletek kö­teleztek, támogattak, kedvez­ményeket biztosítottak; vagyis egyaránt alkalmaztak kényszert és adtak előnyöket. A kedvez­mények sorában legjelentősebb az állami kölcsön biztosítása (kezdetben csak a tetőhelyreállí­tási kölcsönakció) volt. Ennek segítségével 1 376 000 m2 tető­héjazat és 647 000 m2 tetőszer­kezet, összesen tehát 2 100 000 m- tetőzet megjavítása vált lehe­tővé. Ez 22 296 lakást mentesí­tett a beázástól. A többi sérült tetőzetet (családi házakét, tár­sasházakét stb.) a tulajdonosok és a lakásbérlők — élve a ked­vezményekkel — saját erejük­ből állították helyre. A vidéki városok is részesed­tek a kölcsönakcióból, a falvak azonban nem; a falusi lakosság­nak a Közmunkaváltság Alap biz­tosított cserepet és egyéb építé­si anyagokat. A középületek tetőzetét az egyes tárcák és a főváros saját költségvetésük terhére javítot­ták meg. Az Újjáépítési Minisz­térium, illetve az Építés- és Köz­munkaügyi Minisztérium, vala­mint a kormány, a Gazdasági Fő­tanács, majd az Országos Terv­hivatal központi összegekkel tá­mogatta a Tudomány Egyetem, a Műegyetem, a Nemzeti Színház, a Bristol (később Duna) Szálloda, a Gellért, a Royal szállodák, a múzeumok, a főhatósági célra igénybevett épületek és a kor­mány által kijelölt három fő­templom (esztergomi Bazilika, debreceni Nagytemplom, vár­beli Evangélikus-templom) stb. állagvédelmét. E roppant anyagi áldozatokat követelő munkálatok eredmé­nyeként 1948-ban befejeződött a fővárosi lakóházak megsérült te­tőzetének helyreállítása. A Vá­rosháza tanácstermében az épí­tésügyi miniszter 19411. április 10-én szimbolikusan átadta a fő­város lakosságának a helyreállí­tott tetőzeteket. Ezen az ünnep­ségen leplezték le aVárosháza falán elhelyezett emléktáblát: Kovács Margit kerárrikusművész alkotását. A tetősérült lakóházak kár­megoszlása képet adhat a káro­sodás nagyságáról, de nem mu­tatja híven a károsodás mérté­két. Hiszen voltak kis családi há­zak és voltak nagy bérkaszár­nyák, amelyek a statisztikai fel­mérésben egységet képeztek. A megsérült tetőzetek (tetőhé­jazat és tetőszerkezet) mennyi­sége ad csupán pontos képet az elvégzésre váró feladatról. A ká­rosodás mértékét az előző táb­lázat mutatta. A fővárosi lakóházak tetőká­rosodásának összesített értéke tehát 4 160 900 m2 volt; ebből 1 500 000 m2 a tetőszerkezeti kár. Ennek a mennyiségnek a helyreállítását kellett sürgősen elvégezni. A tetőhelyreállítást az orszá­gos építésügyi kormánybiztos Budapest felszabadulását köve­tően azonnal megindította. (A kormány akkor még Debrecen­ben tartózkodott.) A munka spontán módon, tervszerűtle­nül, az ún. tetőcserép-széthúzási akcióval kezdődött. Ugyanis kö­zelről sem volt elegendő tető­cserép a helyreállításhoz; noha a közellátási kormánybiztos kü­lön élelmiszer-adagokat biztosí­tott a tetőcserép előállításával foglalkozó gyárak dolgozóinak. A tetőcserép-széthúzási akció azonban több kárt okozott, mint hasznot. A széthúzás és a szállítás során a cserepek nagy része összetörött, a széthúzott tetők beáztak, és később azok is helyreállításra szorultak. Ezért a megalakult Újjáépítési Miniszté­rium nyomban leállította ezt a káros akciót. Az állagvédelemről, szervezet­ten éscéltudatosan.az Újjáépítési Minisztérium rendelkezett elő­ször. Intézkedett a bérbeadás útján hasznosított lakóházak te­tőhelyreállításáról és egyidejű­leg állami kölcsön igénybevéte­lét biztosította a helyreállítási munkák elvégzéséhez, a saját anyagi eszközökkel nem rendel­kező háztulajdonosok számára. Létrehozta a Budapesti Épület­javítási Alapot, amely ugyancsak kölcsön-lehetőséget biztosított a háztulajdonosoknak. Bár ezt a helyreállítási akciót 1946 tavaszán az infláció elso­dorta, mégis, nagyon sokan az első helyreállítási rendeletnek, illetőleg az abban foglalt kedve­zéseknek és kötelezettségeknek köszönhetik, hogy az ostrom utáni telet már nem kellett be­ázó lakásokban tölteniük. A tényleges munka azonban csak akkor indult meg, amikor a forintra való áttérés lehetővé tette, hogy szilárd pénzügyi ala-33

Next

/
Thumbnails
Contents