Budapest, 1972. (10. évfolyam)

2. szám február - Gábor István: Egy régi épület új arca: ELTE Természettudományi Kar

A reform nyomán — mint említettük már — kettévált a bölcsészkar. Az 50-es évek közepén azután a bölcsészettudományi kar a Pesti Barnabás utcába költözött, a Múzeum körúti épület pedig felszabadult a TTK számára. A természettudományok különválasztása a társadalomtudományoktól régóta foglalkoztatta az egyetem tudósait. Már 1848-ban Jedlik Ányos, a híres fizikus a tanítói egyetemes gyűlésen olyan egyetemi reformra tett javaslatot, amely a természettudományokat külön karral határolná el a humán tudományoktól. Több rektor is hangsúlyozta a századfordulót követő években ennek a kettéválasztásnak a szükségszerűségét. Dr. Ajtai K. Sándor, a törvényszéki A „Gólyavár" orvostan nyilvános rendes tanára, az egyetem akkori rektora 1907-ben egyenesen „természetellenesnek" nevezte a filozófiai karnak a természettudományi szakokhoz való viszonyát. A felszabadulás 25. évfordulóját tudományos ülésszakon köszöntötte 1970. március 11-én az ELTE. Az ülésszakon Kárteszi Ferenc profeszszor így emlékezett vissza a természettudományos oktatás helyzetére a húszas években: „Két matematika tanszék működött két professzorral, a beosztott tanerők létszáma zérus volt. A későbbi évek során a beosztott tanerők létszáma felduzzadt egy, majd két főre. A Matematikai Intézet a főépület földszintjén három szoba terjedelemben terült el." Ma ? — tette föl a kérdést a professzor, és így felelt rá: „A matematikai tanszékek a főépület első emeleti szintjét zsúfoltan megtöltik . . . Van a karon olyan tanszék, ahol a tanszékvezető mellett még öt egyetemi tanár működik." A TTK-n — 1970-es adatok szerint — jelenleg hat-hat matematikai és kémiai, három-három fizikai és földrajzi, összesen 35 tanszék, ezeken kívül számos kutatócsoport és kísérleti állomás található. A budapesti természettudományi karnak az 1970 —71-es tanévben 1893 hallgatója volt a nappali, 283 az esti és 101 a levelező tagozaton; a változásokat jellemzi az is, hogy a nappali tagozatos hallgatók fele nő. A régmúltra vonatkozóan nincs birtokunkban pontos összehasonlító adat, hiszen a TTK — mint említettük — alig húsz esztendeje vált külön a bölcsészkartól. Akkor azonban — 1950/51-ben — a három karnak mindössze 2507 hallgatója volt a nappali tagozaton; ma ez a szám megközelíti a négyezret. Egyedül a budapesti TTK-n 378 oktató működik, közülük 47 az egyetemi tanár. Ehhez viszont hadd említsünk meg egy jellegzetes adatot a közelmúltból: a pesti bölcsészkaron 1946-ban összesen 166 adjunktus, tanársegéd és gyakornok oktatott, és 118-at közü' lük díjtalanokként alkalmaztak. A TTK-n történt változások jellemzésére idézünk egy részletet Bogsch László egyetemi tanárnak a saját szakterületét elemző felszólalásából az előbb említett tudományos ülésszakon: „Alumínium-, urán- és színesércvagyonunk megsokszorozódása, szénhidrogén-készletünk soha nem remélt mennyiségben történt kimutatása . . . mind azt igazolja, hogy a TTK-n folyó kutatómunka eredményeinek a gyakorlati életben való alkalmazása népgazdaságunk számos területén is kedvezően, sőt, nem ritkán igen jelentős mértékben jelentkezik." Ami nem utolsósorban azt is jelenti, hogy a nagy tudósok, így Than Károly, Eötvös Lóránd álmai, elképzelései az elmélet és a gyakorlat kapcsolatáról megvalósultak és megvalósulóban vannak az Eötvös Lóránd Tudományegyetem természettudományi karán. Az egyetemen az 1949-es reformig együtt élt és létezett a szellemtudomány, az idealizmus a dialektikus materialista világnézet első tudományos képviselőivel. És létezett, régi rossz hagyományként, a szabad bölcsészet, a senki és semmi iránt felelősséggel nem tartozó „mezei" bölcsész típusa. Az egyetemi reform azt a lazaságot, ami a többi között a vizsgarendszerben nyilvánult meg, igyekezett megszüntetni. Ettől a reformtól számíthatjuk a tudományegyetemen a marxizmus —leninizmus intézményes oktatását is, majd rövidesen az orosz nyelvnek mint kötelező tárgynak a bevezetését. Ugyanakkor a reform, azokra az évekre jellemző túlbuzgósággal, sok mindent nagyon sommásan és csak egyoldalúan oldott meg. így például bevezették a kötelező óralátogatást; a magas óraszám, a középiskolás rend és szigor valóságos gátja lett az önálló stúdiumoknak. A mennyiségi szempont és a formalizmus dominált a reform néhány intézkedésében, ugyanakkor vitathatatlanul óriási jelentőségű például az a tény, hogy a munkások első küldöttei: az első szakérettségisek éppen a reform nyomán kaphattak helyet a proletárhatalom felsőfokú oktatási intézményében. „A téglával és vakolattal, amit munkáskezek illesztettek helyre, mintha lelkünk és szellemünk sérüléseit tüntették volna el. Tragikus alkalom, hogy megtanuljuk, mennyire egység az anyagi és a szellemi munka, sohasem mosódik el bennünk munkástestvéreinkkel való belső együttesünknek érzülete." 25