Budapest, 1972. (10. évfolyam)

12. szám december - Rózsa Gyula: Varga Imre szobrászata Budapesten

életeket hordozó természeti környezet behatolása a városba. Durván összerovott, őskori kromlechekre emlékeztető építettségével pedig „csináltnak" és „természetesnek" az az elementáris kettőssége, amely az emberi tevékenységet a kromlechek építése óta mindig jellemezte a földön. Partizánemlékmű, a megszelídített Partizán Egy esztendővel korábban, 1971 őszén állították fel Újpesten a partizánok emlékművét, s másfél hónappal az avatás előtt díjazták a pécsi biennálén Varga Partizán című kisplasztikáját, amely dokumentálja, milyen lett volna az emlékmű, ha nem szegődik társszerzőjéül a hivatalos nehezenmozdulás. Az eredeti Partizán, a nyolcvanöt centiméteres emlékműterv történelmi szobrászatunk egyik előzmény nélküli remekét ígérte. Az eddig nem említett, de kiállításokról ismert újabb stíluseszköz, a Varga által kisajátított és bravúrosan használt popart nyomait viseli magán, miként ezt viseli magán a felállított, nagyméretű figura is. A palánkhoz lapuló, űzötten figyelő alak széttárt karja egyszerre idézi a kivégzőfal előtti áldozat és az illegális harcban óvatosan rebbenő ember mozdulatát, s popart-naturalizmussai mintázott, de természetellenesen lemezvékonyságúra mintázott teste úgy lapul a háttérhez, mint a késő-gótikus német domborművek figurái, a légnyomás áldozatai és a sokat kockáztató emberek. A palánk pedig, amelyre az igazi, a kisplasztikában maradt figura iapul, kétszer akkora, mint az ember, érdes-szálkás fekete fából készült, s egyszerre volna fenyegetően magasodó és védő, ha nem tennék egyértelműen csak fenyegetővé a ráragasztott fasiszta felhívások. Mindez együtt — az önmagában is egyszerre aktivitást és áldozat-sorsot sugalló figura, meg az anyagában is ellentétes, léptékben is félelmetes fapalánk — egyszerre állit esztétikai hitellel történelmi hitelű emléket az egy egész ország által magárahagyott, de egy egész ország becsületéért és jövendőjéért kockázatot vállaló, kicsi és hősi magyar ellenállásnak. Ez volt az eredeti terv. Ezzel szemben a magyar emlékmű-ízlés csak a figurát tartotta meg eredeti módon, s palánk helyett ünnepélyesen kicsiszolt, vájatokkal díszített, nehézkes és alacsony emlékmű-tömb elé állította. Nyilvánvalóan a hagyományos emlékmű-szobrászat kő-obelíszkjeinek, kő-pilonjainak leszármazottja ez a háttér, de itt semmi értelme, mert abban sem kelti a palánk benyomását, aki látta az eredeti művet. S abban sem rezdíti meg a magárahagyottak hősiességének tragikumát, aki tudja, hogy mit jelentett ez a hősiesség történelmileg, emberileg. Annál kevésbé, mert a háttér kőtömbje ötödmagával áll Újpesten, s a szétszórt, léptékében értelmetlen kőrengeteg végképp lerontja azt a döbbenetesen közvetlen, hétköznapian tragikus hatást, amit a figura összesűrített. A figura szerencsére megmaradt. Nem rajta múlt, hogy a partizánokon kívül egy kissé emlékműve lett a nehézkes budapesti művészet-szemléletnek is. Zeuiz