Budapest, 1972. (10. évfolyam)

11. szám november - Dr. Kápolnai Iván: A kispesti Gránit-gyár ötven éve

ban a választék és emelkedik a termékek minőségi színvonala: így pl. több színes mázas és dekorált árut állítanak elő. Merészebben kibontakozhatott a gyárban alkalmazott iparművészek új formákat, színeket és díszítési motívumokat kereső tevékenysége is. Alkotásaik részt vettek az Országos Iparművészeti Kiállításokon, értékes díjakat szereztek az „Év Legszebb Terméke" címért folyó versenyeken. A hagyományos fehér mázas — illetve mázalatti és mázfeletti festéssel díszített — áruk mellett megjelentek a több színben pompázó transzparens mázak; ezenkívül kézi festésű parasztmintás tányérokkal, népi stílushagyományokon alapuló díszítő motívumokkal gazdagodott az utóbbi években a Gránit gyár termékválasztéka és művészi színvonala. A Gránit gyár teljes termelése 1970-ben meghaladja a 250 millió Ft-ot, ami összehasonlítható árakon 6—7-szerese a két évtized előttinek, az i960, évinek pedig 2,5-szerese. Ilyen termelésfelfutás mellett a foglalkoztatottak száma még kétszeresére sem emelkedett, sőt ha a gyárhoz csatolt telepeket nem számítjuk, az eredeti kispesti törzsgyár létszáma csak kb. 50%-kal haladja meg az 1950. illetve az i960, évit. A termelés egy munkásra jutó értéke 1950—1970 között több mint 3,5-szeresére, vagyis éves átlagban 6—7 %-kal emelkedett; ez egyben azt jelenti, hogy a termelés emelkedésének alig harmada származott csak létszámtöbbletből. A műszaki színvonallal függ össze, hogy míg 1950-ben csak három mérnök dolgozott a gyárban, s számuk még 1963-ban is csak hét volt, 1971-ben már huszonkilenc mérnök és kilenc más felsőfokú képesítésű műszaki alkalmazott állt a gyár kötelékében. Középfokú szakképzettséggel ugyanakkor 56-án rendelkeznek, az 1950. évi 2, és az 1963. évi 12 ilyen képzettségű dolgozóval szemben. A Gránit gyári munkások havi átlagkeresete 1957-ben 1400 Ft körül mozgott, 1970-ben pedig megközelítette az 1900 Ft-ot; vagyis a nominálbér 34—35%-kal emelkedett. A fogyasztói árindex alakulását is figyelembe véve, a reálbérek színvonalának javulása ily módon éves átlagban kb. 2%-ra tehető. A keresetek nagyobb arányú emelkedéséről beszélhetünk azonban, ha a kifizetett béreket a munkában töltött időhöz viszonyítjuk. Az 50-es évek első felében egy munkás átlagosan évi 2200 órát megközelítő időt töltött munkahelyén; 1969—70-ben a ledolgozott évi munkaórák száma 1900 alá csökkent. A heti törvényes munkaidő a gyárban 1968 óta a munkások és alkalmazottak részére egyaránt 44 óra — sőt egyes munkakörökben 40, illetve 42 óra —, így kéthetenként szabadszombathoz jutnak. A magasabb bért tehát kevesebb munkáért kapják a dolgozók, ami a bér- illetve életszínvonal mérésénél számszerűen is figyelembevehető tényező. A több szabadidő, a szabad szombat azonban a munkások és alkalmazottak életmódjában, munka- és életkörülményeiben — százalékosan nem mérhető — minőségi változást is eredményez. Jelentős eredményeket lehet elkönyvelni többek között a munkaegészségügyi viszo-Csiszolókoronggyártása nyok javulása terén is; elsősorban a két leggyakoribb foglalkozási betegség, a régen „tüdőasztmá"-nak nevezett szilikózis és az ólomártalom visszaszorításában. A gyár felmérte valamennyi munkahelyét a közvetlen és közvetett szilikózisveszély szempontjából, nyilvántartásba vette a szilikózis betegeket és a közvetlen szilikózisveszélyes műhelyben dolgozók közül többeket áthelyeztek olyan munkakörbe, ahol ártalomnak nincsenek kitéve. Az ólomártalmat sikerült egyrészt lokalizálni, másrészt az „ólmos" betegségben szenvedett dolgozók egy része — más munkakörbe áthelyezve — visszanyerte egészségét. Számos intézkedést foganatosított a gyár a megbetegedések megelőzése érdekében is. 1964 óta működik a gyárban a Szakszervezeti Bizottság rehabilitációs albizottsága, amely intézményesen gondoskodik a foglalkozási ártalmak révén csökkent munkaképességűvé vált dolgozók könnyebb munkára való áthelyezéséről. A dolgozók egészségvédelmét, a fizikai munka megkönnyítését szolgálják a jelentős gépi beruházások, a földgáztüzelés bevezetése, több műhely átszervezése, illetve átépítése. A rekonstrukciós tervekben szerepel többek között új nagy öltöző- és fürdőrészleg építése, az egészségtelen fészer- és barakképületek megszüntetése, a központi fűtés általánossá tétele az egész gyárban. A sportélet a Gránit gyárban már 1926-ban szervezett keretek között folyt. Főleg a futballcsapat és a sakk-kör mutatott fel budapesti viszonylatban is jelentős eredményeket, de a tenisznek és tekézésnek is voltak művelői. Majd az 50-es évek elején a nők bevonását jelentette a szervezett sportéletbe a röplabda szakosztály, később pedig a kézilabda szakosztály megalakulása. Nagy sportbéli dicsőséget szerzett a Gránit gyárnak, hogy egyik alkalmazottja, Török Gyula anyagbeszerző az i960, évi római olimpián az ökölvívásban aranyérmet szerzett. A Gránit gyár dolgozója volt Bozsik József is, az 1950-es évek magyar nemzeti labdarúgó válogatott csapatának egyik erőssége. Jelentős mértékben növelte a Gránit gyár sportéletének lehetőségeit az 1960-as évek végén több millió Ft költséggel létesített nagy sporttelep. A gyári sportélet lényegesen könnyebb helyzetben van az államosítás előtti viszonyokhoz képest, amikor csak esetenkénti társadalmi támogatásra és az évenként megrendezett szüreti mulatság, illetve a Gránit-bál bevételeire voltak utalva. Az üzemi kultúrélet fénykorát az 50-es évek első felében élte saját tánccsoportokkal, ének- és zenekarral, valamint színjátszó csoporttal. A gyári kultúrgárda nemcsak a vállalati rendezvényeken szerepelt; rendszeresen felléptek többek között a kispesti általános iskolák szülői munkaközösségeinek rendezvényein, melyek jövedelme az iskolák anyagi támogatását szolgálta. Gyakran jártak vidékre is; a szombat—vasárnapi „falujárások" során főleg a gyár által patronált mezőgazdasági termelőszövetkezetek részére adtak kultúrműsort, összekötve a szórakoztatást politikai propagandamunkával. Olyan jó kapcsolataik szövődtek több tsz-szel, hogy gyakran lerándultak a 60-as években is, amikor a falujáró kultúrcsoportok már feloszlottak. A későbbiekben a KISZ keretén belül folyt bizonyos műkedvelői kulturális tevékenység. A dolgozók és családtagjaik igényeit azonban már egyre kevésbé elégítette ki a műkedvelői színvonal; előnyben részesítik a hivatalos művészek által nyújtott prózai és dalszínházi, vagy hangverseny-élményeket. A gyári közönségszervezők útján a Gránitdolgozók az 1970—71. évadra 80 opera- és színházbérletet vásároltak, ezenkívül 1970-ben 383 opera- és színházjegyet váltottak. Nemcsak a naponkénti, vagy a hétvégi szabadidő kulturált eltöltéséhez nyújt azonban segítséget dolgozóinak a gyár, hanem lehetőséget ad arra is, hogy fizetett szabadságuk alatt a gyári üdülőben pihenjék ki magukat. A SZOT-üdültetési kereten kívül 1968 óta egy-egy idényben 100—120 dolgozó pihenhet a Balaton partján. Van ezenkívül néhány férőhelyük Ráckevén is, az iparági üdülőben. A gyár dolgozóinak munka- és életkörülményeiről szólva nem hagyhatunk említés nélkül néhány olyan munkásdinasztiát, melynek tagjai — immár több nemzedéken át — a gyár törzsgárdájához tartoznak. Miközben a vezetők gyakran változtak, a Begyik, Jeratievics, Lizák,Nyerges, Pekker ,Podhorszki, Suha, Vaskó, Vági, Vicsápi stb. családok fiai és leányai biztosították a termelés folyamatosságát fél évszázadon át. Ez a rokonsági szálakkal is összefonódott munkáskollektíva képezi egyben azt a szilárd alapot, melyre az elkövetkező évek, évtizedek vezetése bizton építhet. ßS