Budapest, 1972. (10. évfolyam)

11. szám november - Dr. Kápolnai Iván: A kispesti Gránit-gyár ötven éve

madát. A vállalat ezzel lassan erőre kapott, mérlegei minden évben nyereséget mutattak ki, beruházásait jelentős részben már saját erőforrásaiból fedezte. A 30-as évek derekán a vállalat tulajdonviszonyaiban jelentős változások következtek be a tőkekoncentráció jegyében: 1934-ben kiesett a részvénytulajdonosok sorából az alapításban részt vett három agyagipari vállalat, és a részvények háromnegyed részben a MÁK, egynegyed részben a Hitelbank kezében összpontosultak. 1936-ban a MÁK a társaság valamennyi részvényét magához váltotta és a gyárat kizárólagos érdekkörébe vonta. Ezzel egyidejűleg Vida Jenő, a MÁK nagyhatalmú vezérigazgatója foglalta el az igazgatóságban az elnöki tisztet. Megváltoztatták a vállalat cégnevét is, némileg jobban kifejezve a gyár tényleges tevékenységét. A kispesti üzem, mely rövid másfél évtized alatt a kontinens egyik legjobban felszerelt és legnagyobb fajanszedény-üzemévé fejlődött, elhagyta cégnevéből a „kályhagyár" megjelölést, fölvette viszont a „Gránit" márkajelzést, melyet gyártmányain valójában már az első évektől kezdve használt. A társaság új neve az 1938. november 3-án kelt cégbírósági bejegyzés szerint „Gránit Porcelán és Kőedénygyár RT" lett. A MÁK elnök-vezérigazgatója nagyszabású terveket villantott fel a gyár, sőt egész Kispest város előtt: bányatelepei mintájára a kispesti gyár telepén is kolóniát szándékozott létesíteni, közel 200 lakással, mely a város pangó építőiparát is kissé pezsgésbe hozta volna. A tervből ugyan nem lett semmi, kétségkívüli jelei mutatkoztak azonban a 30-as évek vége felé a dolgozók munka- és szociális körülményeinek fokozatos javítására irányuló törekvéseknek. így pl. bizonyos korlátozott feltételek mellett a munkások 6 napig terjedhető szabadságot kaphattak, és a fizetett szabadság ideje alatt a családfő és vele utazó családtagjai 50%-os vasúti kedvezményben is részesültek. Az előtérbe kerülő családvédelmi politikával összefüggésben 1939. január i-től gyermeknevelési pótlék járt az ipari munkásoknak a szakmai családi pénztárak alapjából. A szociális juttatások további fejlődésének azonban a második világháború kitörése sok tekintetben korlátokat szabott. A háborús konjunktúra éveiben jelentősen növekedett a kereslet a háztartási és lakásfelszerelési tárgyak iránt egyaránt. Az 1940. évi 2680 tonna termeléssel szemben 1941—42-ben a gyár elérte megnövekedett teljesítőképességének felső határát, 3500— 3600 tonna készáru előállításával. A munkáslétszám ugyanakkor nem haladta meg az 1940. évi 580—600 főt — a többlettermelés tehát kizárólag a termelékenység javulásából származott. A vállalat pénzügyi viszonyainak stabilizálódását jelzi, hogy 1940-től már osztalékot is tudott fizetni a részvényeseknek. S miközben a részvényesek jutalékot vágtak zsebre, a nagy áruhiányra tekintettel megszüntették a gyárban az esetenkénti ajándékozási akciókat, melyekben korábban a munkások általában karácsonykor részesültek. Megvonták a munkásoktól a kedvezményes vásárlás jogát is. A munkásokkal való bánásmód tekintetében is rosszabbodott a helyzet. Minthogy a vállalat hadiüzemnek számított, mód volt arra, hogy fegyelemsértés, vagy a legkisebb szabálytalanság esetén is katonai hatóságnak adják át a munkavállalót. 1944-ben súlyos megpróbáltatásokon ment át a gyár és munkássága. Április elején a főváros első nagyobbszabású bombázása érintette a gyár környékét is; majd alig két hónap múlva a rendőrség fényt derített a vezetés bűnös üzelmeire, árupanamáira. Az ügy kipattanása után az üzemet leállították, a vezetőséget leváltották. A gyár rövid két évtizedes történetének mélypontjára került, s ebben a válságos helyzetben érték 1944—45 fordulóján a korszakváltó események, melyek új világ kezdetét jelentették számára. 1945. januárban — közvetlenül a hadműveletek befejezése után — megindultak a gyárban a helyreállítási munkálatok. A szociáldemokrata párt kispesti szervezetének kezdeményezésére még január folyamán — Nagy-Budapest területén a legelsők között — megalakult az Üzemi Bizottság, mely kezdettől fogva gondoskodott az élelmezésről és idejekorán lépéseket tett a munka megindulása érdekében is. A termelés azonban akadozva indult meg; az első égetett áru csak augusztusban jött ki a kemencéből. Szeptemberben már le is állt az üzem, szén-és nyersanyagellátási nehézségek miatt. A folyamatos termelés 1946 áprilisában indulhatott el. A termelés még 1947-ben is alig haladta meg a 2000 tonnát, s minthogy az értékesítés nagy mértékben veszteséges volt, a vállalat eladósodott. A gyárat 1948 márciusában állami tulajdonba vették. Az egész iparban végrehajtott termelésszakosítások során 1949. július i-ével megszüntették a gyárban az egészségügyi fajansztermékek előállítását, abból a meggondolásból kiindulva, hogy az ország szükségletét a Budapesti Zsolnay-gyár is ki tudja elégíteni. Ennél lényegesen nagyobb horderejű volt a korabeli iparvezetésnek az a döntése, hogy a fajanszárutól jelentősen eltérő technológiájú termék, a csiszolókorong-gyártását telepítették a kispesti Gránit gyárba. így 1950. január i-én megszületett a „Gránit Csiszolókorong- és Kőedénygyár". Az első ötéves terv kezdeti éveiben a csiszolókorong-termelés — a nehézipar túlzott ütemű fejlesztésével összefüggésben — ugrásszerűen megnőtt, 1953 után azonban visszaesett és az 50-es évek második felében a stagnálás képét mutatja. 1955-ben a kőbányai (X., Sziget u.) Solus Csiszolókoronggyárat, 1960-ban pedig az óbudai (III., Vályog u.) Widenta Vegyészeti és Kerámiai Laboratóriumot is a Gránit gyárhoz csatolták; így az ország teljes csiszolókorong-termelése egyetlen vállalat szervezeti keretei között összpontosult. A csiszolókorong-gyártással ellentétben az edénytermelés az 1950-es évtized második felében mutat erőteljesebb fejlődést: az 1952— 53. évi 3000 tonna körüli mennyiséggel szemben az évtized vége felé már megközelíti a 4000 tonnát, meghaladva ezzel az 1942. évi legmagasabb mennyiségi szintet. A Gránit gyár 1950—51-ben az ország összes edényáru termelésének még mintegy 3/4 részét adta, a porcelán és egyéb kerámiai edények, dísztárgyak termelésének erőteljesebb fejlődése következtében azonban a gyár termékeinek részaránya csökkent, és az évtized második felében nem sokkal haladta meg a belföldi edénygyártás mennyiségének a felét. A második ötéves terv első évében, 1961-ben a csiszolókorong-termelés tovább növekszik, a következő két évben azonban ismét visszaesés következik. A termelés egyenetlensége — a felhasználói igények hullámzása mellett — bizonyos mértékben öszszefüggésben van azzal az éveken át tartó bizonytalansággal, amely a csiszolókoronggyártás ágazati hovatartozása körül az iparvezetést általában jellemezte. Ismételten felmerült a csiszolókorong-gyártásnak más tárca felügyelete alá helyezésének ügye, egy vidéken létesítendő új gyárban. 1958-ban már jóvá is hagyták az új gyár programját^ és a Gránit gyár csiszolókorong-részlegét a nem fejleszthető üzemek kategóriájába sorolták, azzal az indokolással, hogy a hamarosan felépülő új gyár az üzemeltetést szükségtelenné teszi. A gyár fejlesztésének útjában álló akadályok ellenére a gyár vezetése — az intenzív jellegű fejlesztés útjára lépve — új korongtípusok gyártását kísérletezte ki. Az új köszörűszerszámokból — főleg az üvegszövet erősítésű „GRANIflex" tisztító és „GRANIcut" vágókorongokból — a termelés 1963-tól, az üzemszerű gyártás megindulásától 1970-ig mintegy 500 tonnára emelkedett. Fellendült a gyémántszemcsés — GRAdiamant — csiszolókorongok gyártása is. A 60-as évek derekán bevezették az ún. vibrációs testek előállítását. A 60-as évekre esik a „Rotasmirg" néven ismert felületmegmunkáló szerszámok ipari méretekben való előállítása is. A termelés választékának bővülésével egyidejűleg emelkedik a termelés mennyisége is: 1965-ben 5500 tonna körül mozog, 1970-ben pedig már meghaladja a 7000 tonnát. A kispesti gyár eredeti tevékenységi profiljában a termelés csak 1964-ig mutat — bár lényegesen szerényebb mértékű és hullámzásokkal erősen tarkított — emelkedő tendenciát. Ekkor érte el a gyár fennállása óta a legnagyobb fajanszáru-termelést, 4349 tonnával. Utána a visszaesés, illetve a stagnálás évei következtek. (Az 1970. évi termelés csupán 3216 tonna.) A fajansztermékek iránt mutatkozó belföldi igények mérséklődése és az export fokozatos hanyatlása a termelés visszaszorítása irányába hatott. A külkereskedelem ugyanis feltöltötte a belföldi edényárukészleteket nagyobb mennyiségű porcelánáruval, s egyre erőteljesebbé vált a belföldi edényértékesítésben a porcelán túlsúlya a fajansszal szemben. A hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelángyár edényüzemének belépésével fordulat következett be a két termékcsoport termelésének egymásközti arányában is: mig a korábbi években a fajanszedény-termelés mintegy kétszerese volt a porcelánénak, 1970-ben porcelánból már több edényt gyártottak, mint fajanszból. A Gránit edénytermelésének mennyiségi csökkenésével egyidejűleg bővül azon-34