Budapest, 1972. (10. évfolyam)
11. szám november - Dr. Kápolnai Iván: A kispesti Gránit-gyár ötven éve
Dr. Kápolnai Iván A Kispesti Gránit gyár ötven éve Fővárosunk kerületei közül Kispest a legfiatalabb: az 1870. évi népszámlálás idején csupán a jelenlegi XIX. kerületben nem mutatható ki lakos. 1880-ban mindössze 1820 lakosa van — ugyanakkor Újpestnek Ii —12 ezer —, a századfordulón azonban már közel 10 ezer, 1910-ben több mint 30 ezer, 1920-ban pedig már 51 ezer a lakosok száma. Ez a robbanásszerű népességnövekedés kapcsolatos Kispest iparának kiépülésével, melynek főbb állomásait kezdetben nagyobbrészt gépgyártási üzemek jelzik: a Hoffher — Schrantz-féle gépgyár, a Lipták-féle gépgyár, az Ohrenstein — Koppel-cég, a Teudloff és Diettrich-féle armatúra és szivattyúgyár. A könnyűipar bázisa a Hungária Jacquard Szövőgyár és a Kárpáthia Ipari és Kereskedelmi RT. selyemszövőgyár volt. Az agyagipart a nagyarányú építkezésekhez falazó anyagot biztosító téglagyárak képviselték. A durvakerámia ipar mellett megtelepedett azonban a finomkerámia ipar is. Bölcsője a Budapest—Szentlőrinci Téglagyár volt, ahol 1920-ban egyszerű fazekas módszerekkel edénygyártási kísérletekbe kezdtek, és a biztosító kísérletek önálló edénygyár alapítására adtak ösztönzést. Az új gyár alapításában a Budapest — Szentlőrinci Téglagyár és a vele szoros érdekkapcsolatban levő Tatai Cserép- és Téglagyáron kívül a Hartmuth Kályha- és Agyagárugyár, valamint a kor két vezető tőkeérdekeltsége: a Magyar Általános Kőszénbánya RT. és a Magyar Általános Hitelbank vett részt. Miután az 1922. október 22-én kelt Alapítási Tervezetben előírt módon befizették az általuk jegyzett részvények meghatározott százalékát, 1922. november i-én a Hitelbank budapesti (Dorottya u. 5—7.) helyiségében megtartották az alakuló közgyűlést. December 9-én pedig a Cégbíróság bejegyezte a „Porcelán-, Kőedény- és Kályhagyár RT." céget a Kereskedelmi Társaságok jegyzékébe. Pontosan öt hónapra a társasági szerződés aláírása után, 1923. április i-én megindultak az építkezési munkálatok a néhány hónappal korábban városi rangra emelkedett Kispest határában, Budapest akkori szemétlerakodó helyén: a Cséry-telep szeméthegyei és az Alföld homokbuckái közötti sivár völgyben, ahol az akkor még közlekedő helyiérdekű vasútvonal eltért Lajosmizse felé. Egy év múlva, 1924 áprilisában a nagyrészt német gépekkel és berendezésekkel felszerelt gyár megkezdte próbaüzemét. Külföldi volt a gyár műszaki vezetője és a szakmunkások nagy része, az összes munkás mintegy 20%-a. A létszám az 1925—26. évi 200—210 főről 1928-ban 300 fölé emelkedett, a termelés pedig az 1925. évi 690 tonnával szemben 1927-ben több mint 1300 tonnát, 1928-ban pedig 1736 tonnát ért el. Kezdettől fogva exportált is a gyár: főleg Romániába és Jugoszláviába, de távolabbi országokba is. 1928-ban az összes értékesítési forgalomnak közel fele, sőt súlyban mérve több mint a fele jutott külföldre. A belföldön forgalomba kerülő árumennyiség az ország összes fajanszedény felhasználásának kb. 70—80%-át jelentette. Nem bírta azonban a gyár a versenyt az olcsó áron importált — főleg Csehszlovákiából behozott — porcelánáruval szemben. Az értékesítési gondok miatt a gyárvezetés foglalkozott más fajansztermékek, így pl. fürdőszoba felszerelési tárgyak, általában egészségügyi rendeltetésű, ún. „szaniteráru" gyártásának gondolatával. A kispesti gyár meg akarta törni a nagyhírű Pécsi Zsolnay-gyár fővárosi (Zugló, öv utcai) fiókvállalata monopolhelyzetét és 1929-ben megjelent a piacon, zavartkeltően olcsó egészségügyi kerámiai termékeivel. Ám a további fejlődést megakadályozta az éveken át tartó nagy világgazdasági válság és az azt követő pangás. 1930-ban ugyan a termelés alig csökkent, de az értékesítési nehézségek miatt az év végén csaknem egy félévi termelés értékének megfelelő árumennyiség maradt raktáron. A kedvezőtlen üzemmenetet megérezte a munkásság is. Az elégedetlenség jeleként szórványos megmozdulásokról ad számot a gyár munkásmozgalmi krónikája. Az árukészletek magas értéke és a termeléshez viszonyított egészségtelen hányada a gyártás visszaszorítására kényszerítette a vállalatot. A vámkorlátozások következtében növekedtek egyrészt a nyersanyagimport, másrészt a külföldi áruértékesítés gondjai