Budapest, 1972. (10. évfolyam)

11. szám november - Keresztényi József: Olimpia Budapesten?

Keresztényi József FÓRUM Olimpia Budapesten ? A müncheni olimpia befejeztével korunk legnagyobb nemzetközi játékainak immár a huszonegyedik periódusába léptünk. 1976-ban, a soron következő XXI. nyári olimpia színhelye — a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1970. május 7—16. között Amszterdamban tartott ülésének döntése alapján — Montreal lesz. A magyar sportembereket és sportbarátokat régóta foglalkoztatja az a kérdés, hogy vajon 1896, az első olimpia óta miért nem lehetett fővárosunk egyszer sem a nagy nemzetközi játékok színhelye? Pedig mi magyarok — mint Pierre de Coubertin az 1911 májusában Budapesten tartott NOB ülés alkalmával maga is elismerte — már az első órától kezdve a legmegértőbbnek mutatkoztunk az olimpiai mozgalom iránt. A Magyar Olimpiai Bizottság (vagy ahogyan akkor nevezték: az olimpiai játékokat előkészítő magyar bizottság) már 1895. december 19-én megalakult. Magyarország tehát kezdettől fogva az olimpiai versenyek részvevője; sportolói a legkülönbözőbb olimpiai sportágakban egyaránt kiválóan szerepeltek, s ebből Budapest sportolói ugyancsak kivették a részüket. Ez az oka annak, hogy a nagy világverseny megrendezésének egyre nagyobb anyagi áldozatokat követelő feltételei ma is foglalkoztatják a sportszerető közvéleményt. A müncheni olimpia költségeinek ismeretében nem nehéz arra a következtetésre jutnunk, hogy beláthatatlanul hosszú időnek kell eltelnie addig, amíg mi magyarok, a világ sportoló fiataljait fővárosunkban fogadhatjuk. Kevesen tudják, hogy 1896 előtt Coubertin az olimpia rendezési jogát Magyarországnak is felajánlotta; később pedig — 1920-ban — már a küszöbén álltunk, hogy Budapest legyen a legnagyobb világverseny színhelye. Érdeklődésre tarthat számot: milyenek is voltak korábbi esélyeink; de talán még ennél is érdekesebb — és bizonyára sok vitára ad alkalmat — az a kérdés, hogy a tokiói, mexikóvárosi és tegyük hozzá, a müncheni mammutolimpia után miben látjuk a Nemzetközi Olimpiai Bizottság számunkra kedvező döntésének a zálogát? Vagy másként fogalmazva: miként és mikorra teremthetjük meg a budapesti olimpia lehetőségének alapjait? Athén helyett Budapest? Az első újkori olimpia színhelyének kijelölését a görög közvélemény tetszéssel fogadta; a vezető körökben azonban nem váltott ki kedvező visszhangot. A parlamenti vitákból Pierre de Coubertin arra következtethetett, hogy veszélybe került az a nagyszerű elképzelés, amelyről a mi Kemény Ferencünkkel annyit álmodoztak. Ezért is tájékoztatta Coubertin idejekorán magyar barátját az „athéni veszélyekről". Dr. Kemény Ferenc, a hazai olimpiai mozgalom elindítója, azzal igyekezett a holtpontra jutottnak látszó ügyben Coubertin segítségére sietni, hogy az olimpiának a millenáris ünnepségekkel lehetséges egybekapcsolására hívta fel a kultuszkormányzat figyelmét. Amikor 1894 késő őszén megérkezett Coubertin lehangoló levele, egyszeriben megcsillant annak a reménye, hogy Athén helyett Budapest rendezheti meg elsőként az újkori olimpiai játékokat. Az olimpiák felújítása iránt elsősorban Csáky Albin, a Wekerle-kormánnyal lemondott kultuszminiszter érdeklődött. 1894. október 28-án arról értesítette Kemény Ferencet, hogy az érdemi tárgyalások céljából hamarosan a fővárosba utazik. Kemény Ferenc pedig beadványokat fogalmazott; ezek egyikében azt írta, hogy „alapos kilátással kísérelhetnők meg az első olimpiai játékok színhelyét hazánk fő- és székvárosába terelni". Az olimpiák történetének egyes krónikásai a korabeli — szórványosan megjelenő — sajtótudósításokban arra a következtetésre jutottak, hogy kizárólag a magyar kormánykörökön múlt volna a nagyon is tetszetős elképzelés valóraváltása. Gondos forráskritikai vizsgálatok alapján azonban hitelt érdemlően megállapítható, hogy Eötvös Loránd miért nem adott azonnali választ Kemény Ferenc óvatosan fogalmazott beadványára. A kultuszminiszteri tisztet betöltő tudós és művelődéspolitikus megfontoltsággal mérlegelte a körülményeket és válaszának elodázásával lényegében azt kívánta elérni, hogy Coubertin a görögöket az olimpiai előkészületek megkezdésére ösztönözze. Eötvös tisztánlátását maga Coubertin is igazolja, amikor olimpiai visszaemlékezéseiben azt írja, hogy a magyarok közeledését a görög rendezők ösztönzésére használta fel. Budapest tehát csak akkor lehetett volna valójában az első újkori olimpia színhelye, ha a görögök végképp lemondanak rendezési szándékukról. Erről azonban nem volt szó, hiszen ha a görög állam nem vállalta is a stadion építésével járó terheket, a görög nép közadakozásából — elsősorban Georgesz Averoff gazdag kereskedő adományából — megindulhattak az építkezések. így aztán Athén lett az olimpiai játékok nyitányának a színhelye. Későbbi esélyeink Kemény Ferenc sokoldalú diplomáciai tevékenysége és természetszerűen sportolóinkfigyelemre méltó eredményei révén (Hajós Alfréd, budapesti egyetemi hallgató két győzelmi éremmel tért haza Athénból) egyszeriben nagy nemzetközi tekintélyre tettünk szert. Ennek is tulajdonítható, hogy a két fegyvertárs: Pierre de Coubertin és Kemény Ferenc barátsága tovább erősbödött. Számos levél tanúsítja, hogy Coubertin szinte minden fontosabb kérdésben kikérte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyarországi követének véleményét; de a görög Demetriosz Vikelasszal, a NOB elnökével, Timoleon Philemonnal, az athéni játékok rendező bizottságának főtitkárával, vagy Jiri Guth-Jarkovskyval, Csehország alapító NOB tagjával folytatott levelezéseiből is kitűnik: Kemény Ferencet külföldön az olimpiai mozgalom egyik vezéregyéniségének tekintették. Időközben a hazai sportélet vezetői között egyre többen kezdtek féltékenykedni Kemény Ferenc becsületes munkával kivívott nemzetközi tekintélyére. A kormánykörökkel összefogva olimpiai mozgalmunk elindítóját 1907-ben lemondásra kényszerítették a NOB-ban és a MOB-ban betöltött (az utóbbinak titkára volt) tisztségéről. Kemény Ferenc lemondólevelének egy részletét idézzük: „Amikor tehát azt látom, hogy az ellentábornak a londoni olimpiád és az én nemzetközi tagságom arra jók, hogy abból tőkét kovácsoljon hatalmának öregbítésére s engem legsajátosabb céljaira olcsó botránykövül akar értékesíteni, s fegyverül a már előbb dúlt harcban — reám, mint a szövetségeken kívülállóra, ismét csak egy kötelességem hárul: újabb kísérlet a béke helyreállítására, melynek részemről immár utolsó s legerősebb eszköze: távozásom s lemondásom a nemzetközi bizottságban alapítása óta elfoglalt tisztségemről." Kemény Ferenc számára is a történelem szolgáltatott igazságot. Ma már aligha vitatja bárki is, hogy olimpiai mozgalmunk első nagy egyéniségének milyen sokat köszönhetünk. Nagy szerepe volt abban is, hogy 1914 júniusában a Párizsban tartott NOB ülésen Budapestnek biztosították az 1920-as olimpia rendezésének elsőbbségét. A korabeli jegyzőkönyv ekként őrzi a MOB akkori elnökének beszámolóját: „E kedvező helyzet most a kötelességek egész sorát rója ránk. Nézetem szerint kötelességünk az 1915. évi következő ülésig a NOB-nak bemutatott tervekkel, a stadion miképpeni elhelyezésével, a pénzügyi kérdések megoldásával, egy nagy rendező szervezettel, azaz minden attribútumával egy sikeres olimpia megrendezésének a formális döntést is oly kedvezővé tenni, mint az idei elvi döntést. Tisztelt Bizottság, elérkezett a cselekvések ideje!" Magyarországon azonban 1920-ban nem rendezhettek olimpiát, sőt, versenyzőink részt sem vehettek az antwerpeni olimpiai játékokon. 30