Budapest, 1972. (10. évfolyam)

11. szám november - Fekete Gábor: Erzsébettől Soroksárig

2. Kezdjük a peremkerület peremével. Egy évszázaddal ezelőtt még Soroksár anyaközséghez tartozott Gubacs, Péteri és Gyálpuszta. Az idők folyamán Péteriből Pestimre lett, Gyálpuszta Alsónémedihez került, Gubacs pedig — Erzsébet és Kossuthfalva, majd Pesterzsébet néven állt meg saját lábán. Az elárvult Soroksárt aztán 1950-ben magához vette Budapest, „gyámjául" pedig Pesterzsébetet nevezte ki. Lehetséges, hogy e helytörténeti tanmese utóbbi megállapítása vajmi kevéssé hirdeti az egységes fővárosi szemléletet, a XX. kerület összetartozásának tényét, az objektivitás kedvéért azonban meg kell állapítani: a fővárosi, belterületi ember olykor okkal élcelődik Soroksár hallatán, s gondol a helységre úgy, mint a távoli, falusi szomszédra. Pesterzsébetnek legalább a titulusa volt város, Soroksárnak azonban még a címzése is község volt; élete és külseje csak lassan formálódik városivá. 1950 után, másfél évtizeden át Budapest épp eléggé el volt foglalva belső magjának városiasodásával, semhogy ideje, pénze, energiája jutott volna Soroksárra. így aztán igencsak szembeötlők arrafelé a falusi állapotok konzerválódásának jelei. A XX. kerület 110 ezer lakosából 20 ezer Soroksáron él, de a Hősök terén levő szennyvíz-leágazáson kívül az egész településen nincs csatorna; Soroksáron található a kerület leghírhedtebb negyede, a horgászparti kalyibasor; az 1956-os földrengés óta repedező házfalak igencsak remegnek, valahányszor megrengetik az arra haladó kivénhedt HÉV-szerelvények; a környék rozoga filmszínházát igazság szerint már be kellene csukni — s még folytathatnánk az elhanyagolt falusias perifériára jellemző tünetek felsorolását. Talán a „gyám", azaz Pesterzsébet nem viseli gondját Soroksárnak? Olykor szemére is vetik ezt, de indokolatlanul. A két szomszéd település a lehető legigazságosabb arányban osztozik a fejlődésen, s a filléres gondokon éppúgy, mint a milliós beruházásokon. Hogy más példát ne is mondjunk, a szétosztható lakásokból a kerületi tanács a lakosság számarányához képest éppenséggel még többet is juttat Soroksárnak, mint Erzsébetnek. 1965 óta — valójában ekkor indult meg a XX. kerület erőteljes, városias fejlesztése — Soroksár rekonstrukciójához is megtörténtek az első lépések, a lakásépítéstől a villanyvilágításon át a vízvezeték-és útépítésig. Hogy mennyire nem két ellenséges szomszédvár viszonyáról van szó, azt a többi között a legutóbbi képviselőválasztás is tükrözte; foglalkozása szerint a két jelölt közül soroksári gyár igazgatója volt az egyik, soroksári termelőszövetkezet elnöke a másik. Mellesleg az igazgató kapott több voksot. Az üzem, amelynek élén áll, a mai napig is állja vállalását: ötmillió forint megajánlását a tanács számára, a XX. kerület gyarapítására. Soroksárt nem lehet elválasztani Pesterzsébettől, még akkor sem, ha távlataik némiképp eltérnek. A soroksári városközponti rekonstrukció később valósul meg, mint a pesterzsébeti, de ugyanúgy Budapest általános fejlesztési tervének programpontjai közé tartozik. A rekonstrukció önmagában, persze, nem teremti meg a XX. kerület déli részének városias színvonalú közmű- és kommunális ellátását. Épp ezért indulnak vizsgálatok olyan koncepció kidolgozására, amely egy délbudapesti, kelet-nyugat irányú tengely általános rekonstrukciójának részeként fejlesztené Soroksárt: Budafok — Csepel — Pestlőrinc — Pestimreés a Rákosok egybehangolt közművesítése ezt a városrészt is racionálisan illesztené be Budapest településszerkezetébe. 3. Sokak tudatában Soroksár még ma is úgy él, mint a második világháborús évek fővároskörnyéki volksbundista góca. Ehhez azonban tudni kell azt is, hogy a háború alatt a község tizenkilencezer lakosának csupán egyharmada volt német anyanyelvű, és alig hat százaléka vallotta magát német nemzetiségűnek. Másrészt, bármenynyire roppant erős agitációt folytatott is Soroksáron a Volksbund, a németajkú lakosság tekintélyes része épp akkor mondott nemet, amikora hitleristáknak a legnagyobb szükségük lett volna a támogatásukra. 1944 tavaszán, a megfogyatkozott SS hadosztályok feltöltésére a magyarországi németek, közöttük a soroksáriak is meglepően kevés hajlandóságot mutattak az önkéntes jelentkezésre, így hát csendőri segédlettel, erőszakkal kellett őket soroztatni; 1944 őszén pedig, amikor az alispán a német katonai parancsnoksággal egyetértésben elrendelte Soroksár kiürítését, magyarok és németajkúak — Csepel példájára — egyaránt megtagadták ezt. Az alispán terjedelmes jelentésben panaszkodott a belügyminiszternek: „ ... A lakosság hangulata olyan, hogy ellenállástól lehet tartani a kényszerű kiürítés foganatosításánál ..." Ezek után a német parancsnokság fegyveres erőszakkal ürítette ki a községet, amelyben csak az öregek maradtak. Nos, a helytörténet mellett talán e történelmi információ is segít eloszlatni némely, Soroksárt érintő tévhitet. Viszont ha már a lakosság összetételéről van szó, néhány mondat erejéig meg kell állni a jelennél. Ezúttal nem a németekről, hanem a cigányokról van szó; a becslések szerint a fővárosban 30—35 ezer cigány él, ebből 18 ezer — Pesterzsébeten, Soroksáron. Részarányuk magyarázza, s oktalanság lenne elhallgatni, hogy a cigánylakosság az engedély nélküli építkezések, a közbiztonság, a köztisztaság vonatkozásában nem kevés fejtörést okoz a kerület vezetőinek. Ez azonban egy okkal több arra, hogy a főváros vezető szervei megkülönböztetett figyelemmel gondoljanak a kerületi tanács ilyen irányú erőfeszítéseinek támogatására, politikai és anyagi vonatkozásban egyaránt. Játszótér a Kontakta gyár mögött „.rí-*- -.'.•-