Budapest, 1972. (10. évfolyam)

10. szám október - Dr. Ságvári Ágnes: Fővárosunk levéltára

javaslatok és a tanács első évtizedéből származó jegyzőkönyvek. Térképtárunkban megtalálhatók a XVIII. századtól keletkezett építési tervek és térképek; ezek számos műemlékfeltárás és épületrekonstrukció, valamint az újabb parcellázások nélkülözhetetlen kellékei. Nélkülözi a látványosságot — s csak hiba esetén kerülne szóba — anyakönyvi munkánk; az állami anyakönyvezés 1884. évi bevezetése óta minden egyes budapesti lakos anyakönyvének másodpéldánya a BFL-ben van, és az utólag keletkezett változások pontos bejegyzése nem kis feladat! Közhelynek hangzik, mégis igaz: a levéltárban megelevenedik a város története. Amint a régi Pest-Buda piackörzete, bíróságainak hivatalos hatásköre és újságjainak terjesztése messze túlterjedt a főváros határain, amint Budapestnek, Magyarország egyetlen nagyipari, európai nagyvárosának gazdasági, társadalmi, kulturális problémái az ország történetében alapvető fontosságúak — úgy a hazai várostörténetírásnak, kutatásnak Munkatársaink szívesen és készséggel mennek raktárainkba, veszik laponként kézbe az aktákat, hogy minősítsék a rendezésre váró anyagokat, javaslatot tegyenek selejtezésre vagy jegyzéket készítsenek a kutatók számára. De keserűségük is érthető, amikor Szabó Ervinnek és Ady Endrének a fővárosi díjak elnyeréséért írott pályázatai, az 1871. évi, első kommunistaellenes „hűtlenségi per" bírósági jegyzőkönyvei, Buda és Pest város 1703-ban kelt kiváltságlevele, a húszas évek haladó értelmiségii ellen indított sajtóperek dokumentumai, Ybl Miklós tervei szemük láttára mennek tönkre a nedves, fapolcos raktárakban. Gyakran még az oly sürgős, a fertőtlenítésre, a restaurálásra biztosított összeg sem hasznosítható — kapacitáshiány miatt. Riportok jelentek meg a sajtóban, számos híradót készítettek már a Bazilika altemplomában elhelyezett raktárainkról. De kevéssé ismert, hogyan került oda a ma már mintegy tízezer folyóméternyi irat: a második világháború idején, átmeneti megoldásként, ideiggyűjtő, lajstromozó levéltárra is. A magyar történettudomány — megújhodásának kezdeti korszakában, jó két évtizedig — főként alapvető társadalmi törvényszerűségek feltárásán és dokumentálásán, nemzeti történetünk eseményeinek marxista újraértékelésén és a legújabbkori marxista történetírás megteremtésén munkálkodott, s emögött háttérbe szorult az amúgy is „középkorcentrikus" várostörténet. Mindez átmenetileg kedvezőtlenül hatott a fővárosi levéltár helyzetére. Az anyaggyarapítás során viszont 1950-től számos államigazgatási szerv iratai kerültek hozzánk, amelyeknek száma — a tanácsok és tanácsi szervek 15 évinél régebbi iratanyagaival, valamint a közüzemek és az 1800 fővárosi vállalat mérlegbeszámolóival együtt — rohamosan nőtt. Az 1969-től érvényes levéltári törvény megsokszorozta azoknak a szerveknek tömegét, amelyeknek iratkezelése, majd anyagainak őrzése a BFL hatáskörébe tartozik. Ezen-Münnich Ferenc gyűjtőfogházi törzslapja (1919) Frankel Leó levele a Budapesti Rendőrfőkapitánysághoz (1878. jan. 20.) is Budapest lett természetes központja. Budapestokmányai—a főváros központi szerepe következtében—nemcsak a főváros, hanem az ország e korabeli történetének, munkásmozgalmi emlékeinek is gazdag forrása. A múltban publikált tudományos sorozatok és forráspublikációk is erről tanúskodnak. Most, a centenárium kapcsán, 27 évi megszakítás után, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának a helytörténeti mozgalom fellendítésére tett kezdeményezésére megújult a BFL kiadói tevékenysége. Ezt szemlélteti a „Források Budapest Múltjából" című 4 kötetes dokumentum-gyűjtemény, a Hazafias Népfronttal közösen szerkesztett Budapest Helytörténeti Kézikönyve és az I. helytörténeti konferencia jegyzőkönyvének közzététele. Terveinkben a fővárosi tudományos és közművelődési intézmények közötti munkamegosztás szerint elsődlegesen az újkori kutatásokat, ezen belül is az utolsó évszázad története feltárásának meggyorsítását tartjuk szem előtt. lenes fapolcok felállításával mentették oda az iratokat a bombázás elől. Ott vannak ma is, a szénmonoxid hatására olvashatatlanná fakuló betűkkel. 1968 — a levéltárak tanácsi irányítás alá helyezésének időpontja — óta sorozatos intézkedések történtek az állagok védelmére és értékesítésére. Az évtizedes elmaradás pótlása azonban időt, nagy anyagi áldozatot és óriási erőfeszítéseket kíván. Bármennyire súlyos, sőt tragikusnak mondható a helyzet, mégis érthető, hogy miért nem került sor ezen tudományos, pedagógiai, közigazgatási, de várospolitikai szempontból is fontos kérdés megoldására. Az újjáépítés idején a népgazdaság és kultúra más, elsődleges problémáinak terhe hárult a fővárosra. 1950-ben a BFL állami levéltárrá lett, aminek következtében elszakadt a főváros vérkeringésétől. Az állami apparátus forradalmi átalakítása idején a konzervatív, lélektelen bürokrácia iránti ellenszenv átterjedt az ügyintézés, ügykezelés területére és közvetve az irattár „termékeit" közben, a Bazilika után, a Schönherz-kollégium várbeli épületében is albérlő lett Budapest Főváros Levéltára. Meglehetősen paradox helyzet, hogy ilyen körülmények között, a város különböző pontjai között kapcsolatot tartva, pinceszobákban és a KÖJÁL által csak napi két órai tartózkodásra engedélyezett raktárakban kell több mint ezer szerv és intézmény iratkezeléséről, szabálykészítéséről áttekintést adnunk, s a korszerű iratkezelés elveinek kimunkálásához hozzálátnunk. Emellett tudatában vagyunk annak, hogy felelősség terheli a levéltárat a „levéltárra érett" központi szakigazgatási, kerületi tanácsi, valamint iskolai és a nem kevés vállalati anyag átvételének visszautasításáért. Komoly gondot okoz, hogy helyiség és technikai felszereltség hiányában a város- és várospolitikai-történet szempontjából pótolhatatlan értékű személyes hagyatékokat sem gyűjtjük be; pedig olyan rejtett tartalékokat kínálnak ezek, mint 10