Budapest, 1972. (10. évfolyam)

9. szám szeptember - Szépvölgyi Zoltán: Az európai fővárosok együttműködésének lehetőségei

ságának alapvető szükségleteit biztosító közmű­vek tevékenységével. Elsőnek az ivóvízellátás kérdését említjük. Ismeretes, hogy a városi lakos­ság létszámának em elkedése, az üzemek vízfogyasz­tásának fokozódása a természetben rendelkezésre álló vízkészletnek egyr e nagyobb mérvű igénybe­vételét eredményezi. Az ENSZ különbizottsága már az 1960-as évek derekán jelezte, hogy az 1970-es években a fogyasztásra alkalmas ivóvíz a legnehezebben megszerezhető nyersanyagok egyike lesz. Budapest a nagy vízhozamú Duna és a Duna­menti talajok természetes szűrőképessége miatt viszonylag kedvező helyzetben van. Jelenleg még a város ivóvízszükségletének kétharmad részét parti mederszűrésű kutakból nyerjük, s városunk csak egyharmad részben szorul közvetlen felszíni vízkivételre. A Duna fokozódó elszennyeződése azonban olyan jelzés, amelyet nagyon komolyan kell vennünk. Ha ennek a folyamatnak idejében nem tudunk véget vetni, akkor nemcsak a felszíni vízkivétellel lesznek nehézségeink, de a szennye­ződés előbb-utóbb a partmenti kutaknál is jelent­kezni fog. A levegőtisztasági igények hozták előtérbe a fűtőenergia megválasztásának és felhasználásának kérdését. Budapesten is előtérbe kerültek a szi­lárd tüzelőanyagokkal szemben a folyékony és gázhalmazállapotúak. Városunk távfűtési háló­zata épülőben van. Az összes új lakótelepet már ily módon látjuk el hőenergiával. A városköz­pontra vonatkozóan olyan rendelkezést hoztunk, amely e területen a szilárd halmazállapotú tüzelő­anyagok használatát megtiltja, a gáztüzelésre való áttérésnek pedig rövid határidőt szab. 3. Műemlékvédelem — városközpont. A máso­dik világháború súlyos pusztításai nyomán óriási feladat várt reánk, hogy megmentsük városunk történelmi múltjának alkotásait. A műemléki értékű épületek százainak állagmegóvásáról kel­lett gondoskodnunk, majd a legsürgősebb felada­tok teljesítése után megkezdődhetett a gondos tudományos vizsgálatokkal, több esetben régé­szeti feltárásokkal kísért helyreállítási munka. Műemlékvédelmünk jellemző vonása, hogy nem egyes épületekre korlátozza munkáját, hanem történelmi, városképi együtteseket kíván csorbí­tatlan szépségben, s tudományos hitelességgel a jelen és jövő nemzedékek számára átmenteni. Annak, hogy városunk múltját miképpen igyek­szünk a jelen rohamos fejlődése közepette is meg­óvni s véle egybeötvözni, jellemző példája a nap­jainkban újjáépülő Óbuda. Az új, modern lakó­negyedek háztömbjei azon a területen épülnek, ahol hajdan a római Aquincum terült el; így a földmunkák során számtalan ókori maradvány kerül elő. Több római épületmaradványt régé­szeink tudományos vizsgálaton alapuló javaslata alapján in situ őriztünk meg, az új lakóházak alag­sorában, földszintjén alakítottunk ki kis „hely­színi múzeumokat"; az új városrész polgárai így nap-nap után találkoznak lakóhelyük ősi múltjá­val. Budapest történelmi városmagja két részből áll, amelyek a Duna két partján, egymással szemben helyezkednek el. Közülük a budai Várnegyed a középkorban királyi székhely volt, és kormányzati központ jellege egészen a második világháborúig fennmaradt. A Budapest felszabadításáért vívott harcok során ez a terület szenvedte a legsúlyo­sabb károkat, az épületek helyén úgyszólván csak kiégett, üszkös romok maradtak. A helyreállítás folyamán ennek a városrésznek a szerepe alap­vetően megváltozott a szocialista Budapesten. A volt királyi palotát kiállítótermek, múzeumok és könyvtár, a Várnegyedet nagyrészben tudo­mányos intézmények, színház, szállodák, vendég­látóipari létesítmények elhelyezésére szánjuk. Ezek a létesítmények részben már működnek, részben építés alatt állnak. Ez a célkitűzés lehe­tővé tette a történelmi-művészeti értékű épü­leteknek a műemlékvédelem igényeinek meg­felelő helyreállítását és korszerű felhasználását. A Várnegyed fővárosunk egyik jelentős kulturális és idegenforgalmi központja lett. Más jellegű problémát jelent a pesti oldalon fekvő városközpont, amelynek intézményei a Duna mentén hosszan elnyúló, főútvonalakkal határolt kb. 2,5 km hosszú és 500 m széles Belváros terü­letén helyezkednek el. E terület északi része első­sorban államigazgatási és gazdaságirányítási, kö­zépső része kereskedelmi-idegenforgalmi, déli része felsőoktatási-kulturális központként alakult ki. Az intézmények lakóépületekkel vegyesen helyezkednek el, ilyen módon a forgalmi igények megoszlanak. Ennek ellenére a forgalom lebo­nyolítása egyre nehezebbé válik. Az intézmény­igények egyre növekednek, a terület sűrű beépí­tettsége miatt azonban újabb épületek elhelyezé­sére alig van lehetőség. E problémák megoldását több úton kívánjuk megközelíteni. Az egyik út: a mai városközpont korszerűsítése, az oda nem illő intézmények, raktárak kitelepítésével, az elavult épületek lebontásával; az így felszabaduló telkek egy részét gépkocsiparkoló-garázsok céljára hasz­náljuk fel. Létesítettünk egy gyalogos üzletutcát; ehhez csatlakozóan az épületek földszintjeinek felhasználásával passzázs-rendszert építünk. A másik megoldás megkívánja a városközpont területének növelését. Erre a célra mindenekelőtt a Belvárostól keletre fekvő, elavult városrészt lehet felhasználni, megfelelő átépítéssel. Nehezíti az átépítést a terület igen sűrű beépítettsége, kü­lönösen a szanálandó és az egyidejűleg máshol elhelyezendő lakások magas száma. Átmenetileg „építési tilalom" kimondásával biztosítjuk, hogy ezen a területen ne kerüljön sor olyan építkezé­sekre, amelyek a tervszerű rekonstrukció végre­hajtásának útjában állnának. A városközpont tehermentesítését szolgálja az ún. „városrész-központok" rendszerének kialakí­tása: a Duna bal partján három, a jobb parton is három ilyen városrész-központ létesítését ha­tároztuk el. Ezek mindegyike 200 000-300 000 lakosú városrészek lakosságának intézményekkel, áruházakkal, szórakozási lehetőségekkel való el­látását teszi lehetővé; ezzel egyidejűleg a város­központot tehermentesíti. E központok mind­egyike, a földalatti gyorsvasút révén, közvetlen összeköttetésbe kerül a történelmi városközpont­tal. Megvalósításukra a külső kerületek rekonst­rukciójával párhuzamosan, folyamatosan nyílik lehetőség. Az új irodaházak és más jelentős intéz­mények zömét már ezekben az új városrész köz­pontokban helyezzük el. 4. Lakásépítés. Budapesten a lakáskérdés meg­oldása a városvezetés egyik legfontosabb feladata. A város 2 millió lakosára kereken 630 ezer lakás esik (ebből több mint 18% a legutolsó 10 évben épült). Ez egy lakásra átlagosan 3,2 lakost jelent, ami önmagában nem kedvezőtlen szám. Ha azon­ban azt tűzzük ki célul, hogy ne csak minden csa­ládnak és családtöredéknek, de minden egyedül­álló felnőtt lakosnak önálló lakása legyen, még jelentős mennyiségű lakáshiányt állapíthatunk meg. Ehhez hozzájárul az ún. minőségi lakás­hiány, ami a lakások nem megfelelő nagyságában, kedvezőtlen elhelyezkedésében és felszereltségi hiányaiban jelentkezik. Célunk a lakásépítés meggyorsítása: minél rövidebb idő alatt, minél több lakás építése. Munkaerőhiánnyal küszkö­dünk, ezért különösen fontos, hogy ezt a felada­tot lehetőleg kevés élőmunka-ráfordítással oldjuk meg. Előtérbe került a lakótelepek építése. Egyik fő törekvésünk, hogy a házgyári technológiák felhasználása mellett az épületek megfelelő cso­portosításával, változatosságával, az intézmények, üzletcsoportok elhelyezésével, az építkezésekkel egyidejűleg végrehajtott parkosítással biztosítsuk lakótelepeink otthonosságát, egyben városiassá­gát. Különösen az utolsó öt évben vált jelentőssé a lakótelepek építése. Ezek számára három ház­gyár készíti az épületelemeket. Több helyen tíz­ezres lakásszámot megközelítő, vagy azt meg­haladó nagyságú lakótelepek építése folyik, rész-Az óbudai lakótelep (Csigó László felvétele) IflGgJ 10

Next

/
Thumbnails
Contents